Phoenix /Főnix/

Darabokban +18!

Sakura:

Nem tudom hány órája feküdtem ott, de végre érezni kezdtem a testemet. Ülő helyzetbe tornáztam magam, de ez is elég nehezemre esett így nem is próbálkoztam a felállással. Szörnyen aggódtam. Nem magamért. Csak azért hogy a fiúk bízzanak bennem annyira hogy ne egyből azt gondolják hogy leléptem. Nem támadhatják meg a falut. Nem tehetik. Nem olyanok! Dehogynem, hiszen gyilkosok... Ahogyan én is... De ez most már más. Bízom bennük. És remélem ők is bennem... Nyitódott az ajtó és belépett rajta Sasuke. Kezében egy bögrével sétált oda hozzám.

- Ezt most megiszod- közölte és a számhoz emelte.

- Azt várhatod- néztem vele farkasszemet.

- Nincs benne semmi olyasmi, ami árthat neked- sóhajtott.

- Mondja ezt az, aki elrabolt- forgattam a szemem. Megragadta az állam és maga felé fordította a fejem. Szemei dühösek voltak. Elővett egy fecskendőt és felém közelítette. A nyakamba szúrt és belém fecskendezte a sötét folyadékot, ami benne volt. Éreztem, hogy megint kezd elhalni a kezem és visszahanyatlottam a párnára.

- Azt ugye tudod, hogy ezt a kezembe is beadhattad volna és az kevésbé lett volna fájdalmas? - nyögtem.

- Mondod ezt annak, aki elrabolt? Az kevésbé lett volna fájdalmas, gyors és szórakoztató- közölte, felállt és ismét magamra hagyott. Bámultam a plafont és átkoztam azt a forrást amiért elcsábított és nem mentem egyből a rejtekhelyre. Végig gondoltam az egész helyzetet és rájöttem, hogy talán egyetlen menekülési útvonal van. Az az, hogy belemegyek a játékba. Ha a régi szerelmes Sakurát akarja, aki a talpa nyomát is imádta megkapja. Bár nem értem hiszen a háta közepére nem kívánt soha... De aztán amint lankad a figyelme lehetőségem lesz megszökni. Miután megszületett ez a remeknek alig mondható ötlet megpróbáltam aludni. Legalább ne fáradtan kelljen átszenvedni ezeket a napokat...

Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor felkeltem ugyanolyan fáradt és kimerült voltam. Zsongott a fejem és szédültem. Éreztem, hogy valaki a kezemhez ér és végigfuttatja az ujját rajta, így tovább tettettem hogy alszok.

- Tudom, hogy ébren vagy- közölte, aminek hatására kinyitottam a szemem.

- Miért nem jöttél haza? Miután Oro...- kezdtem, de félbe is szakított.

- Nincs olyan, hogy haza. Ezt a szót értelmetlenné tette számomra a bátyám, akit te annyira védelmezel- nyeltem egyet. Tudtam, hogy nem az én reszortom beleszólni kettejük dolgába, már így is túlságosan is benne voltam. Plusz hiába érkezett a parancs máshonnan, a gyilkos kéz Itachié volt. Még ha csak azért is tette hogy Sasuke életben maradjon. Ha megtudná akkor magát vagy a falut hibáztatná és egyik sem sokkal jobb opció.

- A tettemmel téged is védtelek. Hiába gondolod úgy, hogy a bosszúdért élsz. Ha megölöd őt az semmin nem fog változtatni csak te is gyilkos leszel.

- Már az vagyok. Mit számít még egy? - pillant rám mintha tényleg kíváncsi lenne a válaszomra.

- Rengeteget- suttogom. Elém tartja a bögrét én pedig engedelmesen érte nyúlok. Megtartani nem bírom, ezért segít a számhoz emelni és meginni. Érdekes íze van, nem mondanám jónak, de elviselhetetlennek se. Viszont kellemesen eltelít és jobban érzem magamat egy fokkal. Már nem szédülök az éhségtől. Miután lassan megitatta velem a bögrét leteszi az asztalra és megint az arcomat kezdi fürkészni.

- Mit akarsz tőlem Sasuke?- kérdezem lemondóan. Nem volt él a hangomban tényleg csak tudni szeretném a szándékait.

- Nem lehetsz Itachié- közli, amivel egyből feldühít.