Phoenix /Főnix/

A meglepetés ereje...

 Észvesztő sebességgel rohantam, hogy odaérjek, de most nagyon hosszúnak tűnt az út amit idáig rövidnek tartottam. Mikor odaértem rémülten vettem észre a több mint ezer sötét alakot akik két köpenyes alakot vesz körül. Magamra hajtottam a kapucnit. Nem ismerhetnek fel. Miután meggyőződtem róla hogy nem vettek észre, kézjeleket formáltam és vagy 20 hatalmas vízfarkast és 5 tűzfarkast küldtem az ellenfeleinkre. Mikor ezek elterelték a figyelmet, biztosan fogva a kapucnimat, hogy le ne csússzon a fejemről odaszaltóztam társaim mellé. Deidara és Itachi nézett rám.

- Az alagutat beomlasztották, csak mi jutottunk ki...- vázolta a nem épp fényes helyzetet Dei- Menj be és segíts, akin tudsz! Peinék és Kisame bent ragadhattak, a többieket ne keresd küldetésen vannak... Itt majd megoldjuk mi a problémát- utasított. Bólintottam majd befutottam a mögöttem tátongó hatalmas lyukon. 

Hiába akartam gyorsan bejutni, nem bírtam a hatalmas törmelékektől. Chakrát gyűjtöttem a kezembe és elkezdtem magam előtt törni az utat, figyelve arra, hogy nehogy még jobban megsebesítsem a bent maradtakat. Egy alakot pillantottam meg nem olyan messze tőlem a földön. Aggódva rohantam oda hozzá. Mikor megpillantottam, hogy ki az egy kicsit megkönnyebbültem. Egy idegen férfi alak volt... Fölöslegesnek tartottam vele foglalkozni, hiszen már halott volt, ezért felálltam és tovább futottam. Már eléggé bent jártam. Aggódtam hogy esetleg a mennyezet rám omlik de nem annyira hogy lemondjak a társaimról. 

Mikor megpillantottam még két testet a földön összeszorult a szívem. A kék hajzuhatag már messziről elárulta az egyik személyt. Könnyes szemmel rohantam oda hozzájuk. Pein feküdt mellette.

- Konan!- próbáltam óvatosan megmozdítani. A hirtelen fájdalomtól felnyögött és felnézett rám. Több helyről is vérzett. Mikor meglátta, hogy én vagyok elmosolyodott. A kezembe chakrát formáltam de mielőtt elkezdhettem volna gyógyítani lefogta a kezemet. Kérdőn néztem rá.

- Rajtam már nem segíthetsz! Kisame az ebédlőben van. Ott erősebb a mennyezet, majdnem biztos hogy jobb állapotban van! Segíts neki!- mérgesen megráztam a fejem.

- Nem hagylak itt!- sírtam. Még mindig ellenkezett.

- Muszáj megtenned ezt a barátodért. Mint mondtam rajtam már nem segíthetsz- mutatott a hasára. Nem bírtam tovább. Hangos zokogásba kezdtem. Miért velem történik ez? De nem, nem adom fel! Tsunade tanítványa vagyok az egyik legjobb gyógyító.

- Most én kérem, hogy bízz bennem!- mondtam majd a kezem zölden izzott fel és gyógyítani kezdtem a hasán lévő mély sebet. Erősen koncentráltam. Igaza volt tényleg súlyos, ha pár perccel is később kezdek neki tuti hogy késő. De még nem. Nem hagyhatom. Csak addig gyógyítottam amíg elmúlt a közvetlen életveszély. 

Az agyam helyett a testem válaszolt. Felálltam és tovább rohantam. Még egy utolsó pillantást vetettem hátra. Konan mosolyogva nézett utánam majd átölelte a lassan halott Pein testét. Mikor sikerült bejutnom az ebédlőbe aggódva néztem körül. Igaza volt Konan-nak. Itt tényleg nem volt olyan vészes a helyzet. Kisame a sarokban ült eszméletlenül. Odarohantam hozzá. Tudtam, hogy a legfontosabb hogy kivigyem innen. A vállamra tettem a kezét és felemeltem. Még a vártnál is nehezebb volt. Nyögve kezdtem húzni a kijárat felé. Chakrát téve a kezeimbe és a lábaimba könnyebb volt a dolgom. A hátsó ajtón mentem. Mikor odaértem elsőnek kilestem hogy tiszta-e a levegő és miután megnyugodtam, kivonszoltam Kisamet az alagútból. Fáradtan rogytam le egy fa mellé. Tudtam hogy nem érek rá itt pihenni, ezért csináltam egy klónt és elindultam vissza. Odaértem Konanhoz. Elkezdtem felhúzni, de ő nem akarta elengedni Peint.

- Muszáj mennünk!- könyörögtem neki. A fejét rázta. Pein arca több sebből vérzett. Tudtam hogy csak akkor segíthetek neki kijutni, ha Peint is kijuttatom. Bárcsak elbírnám őket! Egy hirtelen fuvallat meglökött. Istenem, de idióta vagyok! Csukott szemmel kértem a levegő segítségét. Mikor kinyitottam a szemem Konan és Pein súlytalanul lebegtek előttem. Két perc sem kellett már Kisame mellett feküdtek. Letérdeltem, hogy megvizsgáljam Peint és meglepődve tapasztaltam, hogy még van pulzusa. Pedig a feje olyannyira vérzett, hogy az arca felismerhetetlen volt a rengeteg vértől. Chakrámmal megvizsgáltam a fejsérüléseit és meg is találtam a legsúlyosabbat, ami miatt eszméletlen. Tíz percembe telt míg stabilizáltam, de ez amiatt is telt ilyen sok időbe mert folyton a többiek felé pislogtam így nem tudtam teljesen koncentrálni.

- Mindjárt jövök!- szorítottam meg Konan kezét majd magukra hagytam őket. Imádkoztam hogy ne támadják meg őket míg ilyen védtelenek. Hihetetlen hogy a váratlan támadás mennyire jól sikerült. Ha nem vagyok itt egyetlen robbantással 3 Akatsuki tagot is elintéznek... 

De én megmentettem őket. 

Muszáj volt. 

Képtelen lettem volna máshogy cselekedni.