A főszereplő Sakura Haruno. A történet onnan folytatódik hogy Sasuke már megalapította a HEBI-t. Ezalatt eltelik pár év és Sakura olyan erő birtokába jut, amire még az Akatsuki is felfigyel. Ha már egy valakinek elnyeri a tetszését a történet már bo...
Nagy robbanás rázta meg a talajt és én végre odaértem...
- Még mindig gyenge vagy- nézett farkasszemet öccsével.
- Most megöllek!- ordította Sasuke és neki rontott Itanak. Rohanni kezdtem feléjük de túl messze voltam. Itachi nem mozdult. Várta, hogy Sasuke lecsapjon.
- Itachi ne tedd!- rohantam könnyes szemmel. Sasuke kezében a chidori villámlott, ami kiterjedt az egész testére. Nem gondolkoztam csak rohantam. Nem fogok időben odaérni!
Utolsó ötletként elrugaszkodtam a földtől és a levegő segítségével közéjük löktem magam. Sasuke kezét a csuklójánál fogva löktem el Itachi felől. Éles fájdalom hasított a kezembe. Éreztem, ahogy ég a karom, majd a fájdalom megszűnt. Tudtam, hogy ez rosszabb jel mintha bármennyire is fájna. Nem kaptam be teljesen a támadást, de így is eltalált félig. Az ütés lendületétől Itachinak estem, aki hitetlenkedve tartott meg. A lendület több métert repített rajtunk. A karjaiban tartott és döbbenten nézett le rám.
- Még nem szabadulsz tőlem- mosolyogtam fel rá. Soha nem láttam ennyi érzelmet az arcán egyszerre. Dühös volt nagyon és aggódott. Miattam... Akkor rosszabb lehet a helyzet, mint gondoltam.
- Idióta!- ordított Sasuke jó pár méterrel odébb, akit szintén hátralökött a saját támadása- Engedd el, de rögtön!- felé fordítottam a tekintetem.
Láttam a szikrázó tekintetét. Mennyire hasonlítanak, és mégis mennyire különböznek... Akármennyire is tagadom, hiányzott Sasuke. És most így kell látnia. Sérülten, gyengén és a legnagyobb ellensége oldalán. Tudtam, hogyha bármilyen kötelék is maradt még köztünk azt most vágtam el. A tetteimmel. Tekintetén mintha egy pillanatra bűntudat suhant volna át, de talán csak képzeltem. A tekintetem homályos volt és egyre kevésbé tudtam kivenni a dolgokat.
- Ne hagyj itt- suttogtam és motyogtam még valamit miközben ép kezemmel belemarkoltam Itachi ruhájába majd minden elsötétült...
Itachi szemszög:
Nem akartam elhinni, amit a lány csinált. Sakura karja borzalmas állapotban volt. Piros volt és égett bőr szag terjengett a levegőben. Szörnyen dühös voltam rá. Nem értettem, hogy mégis miért csinálta. Megmentett... Miért? Bolond ez a lány? Nekem ez a sorsom... Ettől nem menthet meg. Talán nem most lett volna itt az időm, de nekem tökéletesen megfelelt. Nem halogathatom örökké...
A fájdalomtól eltorzult arccal nézett fel rám. Szorosan tartottam a karomban hátha azzal valahogy segíteni tudnék rajta, de tehetetlen voltam. Ez az én hibám... Tudtam, hogy azonnal el kell őt innen vinnem. Kisöcsémre néztem, aki még mindig szikrázó tekintettel bámult rám. Ne hagyjam itt. Ezt kérte...
- Később kisöcsém- mondtam majd eltűntem.
Az erdőn keresztül száguldottam, mikor meghallottam a madárszárny suhogását. Deidara visszaért. Nem örültem így még neki soha. Egy magasabb fára futottam fel és onnan rugaszkodtam fel a madárra, hogy ezzel is megspóroljam a leszállás idejét.
- Mi történt!?- rohant oda Sakurához, mikor meglátta az állapotát.
- Később! Vigyél Lianahoz!- siettettem és meglepődöttségemre szó nélkül engedelmeskedett. Jobban szemügyre vettem Sakura sérült kezét. Az egész kezén kirajzolódott az összes ér. Olyan volt, mint a fa ágai ahogy egyre jobban és jobban szerteágaznak. Nem mertem hozzáérni. Nem tudtam, hogyan segítsek rajta és ez borzalmasan feldühített. Minek állt közénk!?
Sakura szemszög:
Először a fájdalmat éreztem. Az egész testem üvöltött a fájdalomtól, de a legrosszabb a bal kezem volt. Az egész úgy égett, hogy azt kívántam bár letéphetném.
- Mit csinálsz??- üvöltötte túl egy hang az üvöltéseimet.
- Nyugalom Deidara, akármilyen hülyén is hangzik a fájdalom az jó jel. Ha nem fájna neki az azt jelentené hogy menthetetlen a karja, mert elhalt. Ha fáj neki akkor még megmenthető, de úgy nem fog menni ha te is hátráltatsz- hadarta egy vékonyabb idős hang.
- Mit tudunk segíteni?- ismertem fel Kisame hangját a távolból. Újra felsikoltottam mikor éreztem, hogy valaki a kezemhez nyúl.
- Fogjátok le!- utasította őket és éreztem, ahogy a testsúlyukkal leszögeznek. Vergődtem, mint egy fogságba esett állat.
- Eresszetek!- üvöltöttem és kipattant a szemem. Többen is álltak körülöttem. Egy idősebb nő térdelt fölöttem és keze zölden izzott. Kezdett eljutni a tudatomig hogy mi történik, de így se bírtam abbahagyni a fájdalomtól való vergődést. Mintha ezer tűt szurkálnának a kezembe kicsit se kíméletesen.
- Itachi kábítsd el!- mondta a nő és ekkor észrevettem az említett férfit, mert odahajolt az arcomhoz. Elkapta a tekintetemet és húzott is be a sötétség. Zuhantam a mélybe, majd a kezemre kulcsolódott a keze és megállított. Finoman érkeztünk a földre. Fájt a testem és kirántottam a kezemet a szorításából, mert azt hittem az a fájdalom okozója, de csak nem akart megszűnni. Közelebb lépett hozzám és rájöttem hogy ez a fájdalom már százszorosan jobb az előzőnél. Szinte csak kellemetlen. Szinte...
- Jobb?- lépett még közelebb hozzám, szeméből sütött az aggodalom. Bólintottam.
- Mi történt?- nem távolodtam el tőle, én is közelebb léptem hozzá így már hátra kellett döntenem kissé a fejem, hogy a szemébe tekinthessek.
- Eltalált Sasuke chidorija. Amit nekem szánt...- morogta- Hogy a kibaszott életbe gondoltad ezt?!- fakadt ki és hátráltam két lépést inkább. Sosem hallottam még káromkodni. Hallottam már dühösnek... Legalábbis azt hittem láttam már, de nem. Most tényleg az volt. Megfeszült minden izma és úgy nézett rám mintha bármelyik pillanatban széttéphetne. Akár a prédáját. Megijedtem tőle. Féltem. Elindult felém, de én ismét hátráltam. Előttem termett és esélyem se volt a menekülésre. Karjai felém lendültek, de ahelyett hogy megütöttek volna körém zárultak. Durván és erősen szorított magához.
- Te idióta- suttogta a hajamba- Meghalhattál volna- szorítása engedett és gyengéden tartott a karjai között.
- Sajnálom...- suttogtam teljesen ledöbbenve. Így álltunk. Egyikünk se mozdult. Biztonságban éreztem magam ő pedig megnyugodott. Nem akartam hogy elmúljon ez a pillanat, de a fájdalom megint a kezembe hasított én pedig felnyögtem és összeroskadtam volna ha nem tart meg. A karjaiban tartva telepedett le a földre és az ölébe húzott. Hangosan ziláltam és csukott szemmel próbáltam visszafogni a feltörni készülő sikolyaimat.
- Úgy sajnálom, ígérem jobb lesz nemsokára- suttogta miközben az arcomat simogatta. Próbáltam nem a fájdalomra figyelni és a keze mozgására kezdtem összpontosítani. Ahogy monotonon ismétli a mozdulatait és megnyugtatóan simogat...
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
( Valamennyivel igyekeztem hosszabbat hozni :D Remélem tetszik! Ha van időtök/kedvetek írjatok, vote-oljatok sokat számít a visszajelzésetek :) Szép hetet nektek, Puszi! )
