A főszereplő Sakura Haruno. A történet onnan folytatódik hogy Sasuke már megalapította a HEBI-t. Ezalatt eltelik pár év és Sakura olyan erő birtokába jut, amire még az Akatsuki is felfigyel. Ha már egy valakinek elnyeri a tetszését a történet már bo...
- Némán fürkésztem az éjfekete szempárokat, amik csillogtak ahogy rám tekintett. Mennyi érzelmet tudok mostanában leolvasni róla. Teljesen más. Mi tette ezt vele? Mitől változott meg? Ki ő?
Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon.
Itachi:
Láttam rajta, hogy messze jár innen. A gondolatai valamerre elkalandoztak mert csak bámul maga elé. Tudtam, hogy ilyenkor egy kis egyedüllétre van szüksége.
- Gyere keressünk valami fogadót- bólintott, de mintha csak meg se hallotta volna szótlanul indult utánam. Fél óra alatt egy letisztult épülethez értünk. Gyorsan elintéztem mindent és már a szobánkban ültünk.
- El kell intéznem valamit...- mondtam mire rám emelte smaragd tekintetét. Hazudtam, semmi dolgom, de éreztem, hogy most teher mások társasága a számára. Nem szólt csak bólintott. Kiléptem az ajtón és sétálni indultam. Legalább felmérem a terepet. Nem sétálhattam messze mikor hirtelen csapott meg a felismerés, hogy körbevettek. Ha nem azon a lányon járna az eszem már sokkal hamarabb is észrevettem volna... Magamban átkoztam magam majd egy kunaival kiugrasztottam az ellenséget a bokorból. Támadtam. Több fekete ruhás alak állt velem szemben. Vagy tíz percig próbáltam őket eltalálni, de csak összevissza cikáztak, ami feldühített. Mintha játszadoznának. Hiszen egyszer sem támadtak! Ó bassza meg! Sakura! Indultam volna a fogadóhoz, de ekkor végre támadásba lendültek. Ne... Ez csak elterelés! Mióta játszadozhatok velük, miközben ő bajban lehet? Nem eshet baja! Füst szállt fel az égen pontosan onnan, ahol Sakurát hagytam. Idegesen ütöttem ki az alakokat és közben már úton is voltam visszafele...
Sakura:
Csendben ültem az ágyon a gondolataimba merülve. Nem lehettem valami jó társaság mivel Itachi is hamar lelépett. Csendben figyeltem ahogy a fény halad a szoba falán és végül sötét lesz.
- Sakura... - suttogta. Ijedten ugrottam fel. Az ablakban állt és onnan figyelt. Nem jött ki hang a torkomon így inkább egy másik lehetőség mellett döntöttem.
Egy tűzlabdát hajítottamfelé majd kivágtam az ajtót és futni kezdtem. Olyan gyorsan ahogyan csak a lábaim és képességeim engedték. De ez kevés volt. A derekamnál fogva rántott el.
- De piszok gyors vagy- nyögte a földről ahová mindketten kerültünk a hirtelen lendülettől. A fogadótól már messze voltunk bent mélyen az erdőben. Arrébb gurultam és próbáltam tovább futni, de újra fölém került, leszorított és megállásra kényszerített. Testem remegni kezdett és a fejem kapkodva kerestem a menekülő utat.
- Sakura! Nem foglak bántani! -hangja kérlelő volt, de én még mindig csak csapkodtam és próbáltam minél messzebbre kerülni tőle.
- Eressz! - sikítottam és kirántottam a kezem majd egy tűzcsóvát küldtem felé, amit csak úgy tudott kikerülni, hogy leszaltózott rólam.
- Beszélni jöttem! – próbálkozott, de szavai el se jutottak a tudatomig. Támadtam. A tűz után jött a víz majd jégcsapokat vágtam hozzá. Egytől egyig kivédte, de ez sem rendített meg csak folytattam. Egy nagyobb gömblabdát akartam felé küldeni megfagyasztva, de annyi energiát összpontosítottam bele, hogy felrobbant a kezembe. Jó pár métert repített rajtam majd egy fának csapódtam. Nem bírtam tisztán gondolkodni. Csak az ösztöneimre hallgatva támadtam és meg is lett az eredménye. Nyögve tápászkodtam fel. Saját magamat sebesítettem meg míg Sasuke sértetlenül guggolt le hozzám. Mikor feleszméltem milyen közel került hozzám már ugrottam volna fel hogy szaladjak de megragadott és visszarántott magához.
- Sajnálom! – nyögte és én megdermedtem- Borzalmasan! - szorított magához én pedig mint egy rongybaba hagytam- Tudom megbocsáthatatlan, de ha tehetném jóvá tenném! Bármit megtennék, hogy visszacsináljam!
- De nem tudod- suttogtam és folyni kezdtek a könnyeim. Ekkor hatalmas rántást éreztem a testemen és már csak a földnek csapódó Sasukét láttam majd Itachi háta mindent eltakart.
- Takarodj a közeléből! – morogta öccsének. Neki se kellett több talpra pattant szemei villámokat szórtak. Már egymásra támadtak volna mikor közéjük álltam.
- Sakura...- suttogta Sasuke- Gyere velem! Mindent jóvá teszek- suttogta olyan halkan, hogy abban se voltam biztos, hogy jól hallottam. Megráztam a fejem.
- Ha kicsit is megbántad a tetteidet... Kérlek most fordulj meg és távozz! - szóltam erősebb hanggal, mint gondoltam volna. Nem remegett sem a hangom, sem a testem amiért hálás voltam. Fájdalom csillant a szemében. Kinyitotta a száját, de vissza is csukta majd újra szólásra nyitotta ajkait.
- Őt választod? - kérdezte- Komolyan? - csuklott el a hangja, folytatni akarta. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de mintha csak felébredt volna, rendezte az arcvonásait és eltűnt. Amint rájöttem biztonságban vagyok összerogytam. Itachi karjai tartottak meg.
- Sajnálom- magához húzott és egy puszit nyomott a hajamra. Némán hagytam, hogy a karjaiba vegyen és úgy cipeljen vissza.
- Nem maradhatunk itt- mondta miközben letett az ágyra és elkezdte a holminkat összedobálni. Miután végzett a vállára vette a csomagjainkat és lenyúlt értem, hogy újra kézbe vegyen. Hagytam. Felállni se volt erőm nemhogy ellenkezni. Remegve bújtam hozzá és az arcomat a mellkasába fúrtam. Magamba szívtam az illatát, ami mindig segített lenyugodni és lassan éreztem, hogy a testemmel együtt a lelkem is megnyugszik. Nem kaptam pánikrohamot pedig közel éreztem magam hozzá. Itachi megelőzte. A közelségével. Hogy itt volt velem. Hogy mellettem állt. Kiállt értem az öccsével szemben.
- Köszönöm- suttogtam. Zavartan lenézett rám és megállt egy vastagabb faágon.
- Örökké- suttogta és megmozdult bennem valami.
De hiszen nem gondolhatta komolyan. Nemsokára elválnak útjaink, és ő nem engem fog választani. Hanem az öccsét és ezzel együtt a halált. Hazudott. Tudtam. Mégis...Egyszerűen nem tudtam észszerűen gondolkodni. A nyakába akasztottam a kezem és magamhoz húztam. Óvatosan érintettem félve a reakciójától. De fölösleges volt. Lehunyta a szemét és megszűntette a távolságot. Ez nem olyan volt, mint a bordélyba. Szenvedélyes, de nem vad. Gyengéd és lassú. Mintha megállt volna az idő...Megnyalva alsó ajkam kért bebocsátást a számba, amit készségesen adtam meg neki. Hajába markolva húztam még közelebb magamhoz mire felnyögött.
Elhúzódott és mélyen szívta be a levegőt. Rosszat csináltam? Megrázta a fejét és tovább indult. Csendben figyeltem az utat miközben szorosan tartott.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
