Phoenix /Főnix/

"Mi a helyes?"

- Miért fogtak el?- kérdeztem a leginkább fontos kérdést. Értetlenül nézett rám.

- Ezt nektek kéne tudni nem?- köpte a szavakat. A tekintetéből megvetés áradt. Lenéztem magamra. A fekete köpeny volt rajtam. Hát persze... Sóhajtottam és egy mosolyt erőltettem magamra, reméltem ezzel megnyugtatom.

- Én nem vagyok közéjük való...- suttogtam.

- A bennem lakozó szörnyeteg miatt...- suttogta ő is egy kicsivel kevésbe mogorván- A nevem Yagura... Engedj el kérlek! Ha itt maradok, akkor megölnek!- könyörgött. A szívem majd megszakadt. Tudtam, hogy igaza van. De ha elengedem, akkor meg nekem lesz végem...- Gyere velem! Én majd megvédelek! Cserébe csak annyit kérek, hogy oldozz el. Nem bírom széttépni, mert ez nem egyszerű kötél. Folyamatosan szívja el a chakrámat- A szemébe néztem. Őszintén csillogott. Mi ahelyes? Az biztos, hogy amit ezzel a fiúval tesznek nem az. A kötelekért nyúltam. Az elsőt sikeres elvágtam a kezemből áradó chakrámmal miután rájöttem hogy a kunai hatástalan. A másodikkal küszködtem éppen, mikor valaki lefogta a kezemet amelyikben a kunait tartottam védekezésként. Ijedten emeltem fel a fejemet. Itachi állt fölöttem. Tekintetében nem volt harag... Semmit nem láttam és ez jobban megijesztett minthogyha ordibált volna. Ezután olyan gyorsan történtek a dolgok hogy csak képeket fogtam föl belőle. Egyszer csak Yagura kiszabadult és hatalmas erővel belerúgott az Uchihába akinek a helyén csak varjúk maradtak. Megragadta a kezemet és húzni kezdett. Menekülni kezdtünk. Fullasztó sebességgel száguldottunk. A szememmel folyamatosan hátrafelé pislogtam. Egyszer csak egy kard választott el Yagurától. A nagy lendülettől a földhöz csapódtam. Feltápászkodtam ülő helyzetbe. Kisame választott el minket. A fiú még egy utolsó sajnálkozó pillantást vetett rám majd eltűnt. Kisame utána. Mielőtt én is futni kezdhettem volna valami vagy inkább valaki megakadályozott. Itachi a lábaim mellett támaszkodott elzárva tőlem a menekülés útját. Szeme feketén csillogott.

- Ne kényszeríts megtenni!- morogta. Nyeltem egy nagyot- De ha kell használni fogom!- suttogta az arcomba. Az arcunkat csak pár centi választotta el. Ismerős illat csapott meg. Pár másodpercbe beletelt mire azonosítani tudtam. Az ő illatát éreztem és a köpeny miatt volt ismerős. Az Akatsukis köpeny, amit adott ugyanilyen illatú volt. A sajátját adta oda nekem? Bűntudatom lett. Nem akartam... Sosem akartam őt bántani! Kezemmel átöleltem a nyakát és magamhoz szorítottam. Nem tudom miért, lehet a döbbenettől esetleg szánalomból, de visszaölelt. Mint valami óvódás úgy bújtam reszketve a védelmező karjai közé. Tudtam, hogy itt nem bánthat engem senki. Féltem mi lesz a tetteim következménye. Hiszen elárultam az egyezségünk. Nem magamat féltettem, hanem Narutot és a falut. Pár percig csak így öleltük egymást majd eltolt magától és az arcomat kezdte el fürkészni. Letöröltem az arcomat mardosó könnyeket és elhúzódtam tőle. Felálltam és zavaromban a földet kezdtem bámulni. Szerencsére Kisame megtörte a pár perc kínos csöndet az érkezésével. Kérdőn pillantottunk rá mire ő megrázta a fejét. Nem tudtam hogy örüljek vagy sem hogy a fiú megmenekült. Hiszen ezt akartam nem? De most hogy fogok Pein elé állni? Elcsesztem egy küldetést. Ezért biztos megöl... Ha nem is engem akkor a falut támadhatja meg. Hiszen számára egyértelművé tettem hogy nem vagyok megbízható. Mély levegőt vettem majd lassan kifújtam.

- Sajnálom...- suttogta Kisame- Az én dolgom lett volna figyelni rá... Ha észrevettem volna... Megtudtam volna akadályozni...

- Ne aggódjatok. Az én hibám volt... Vállalom érte a következményeket...- mondtam magabiztosan, felemelt fejjel.

- Akár a halált is?- nézett rám gúnyosan Itachi.

- Igen!- bólintottam.

- Bolond vagy! Ne dobd el magadtól így az életet. Majd én megoldom- mondta érzelemmentesen és elindult vissza a sátrakhoz.

- Nem kell mindent megoldanod helyettem! Majd én megoldom!- ordítottam utána.

- Az nem megoldás hogy megöleted magad- nézett vissza rám gúnyosan. - Amúgy is a szemem még rád vár- Kisame ez idáig némán hallgatott, elindult a sátrakhoz, de visszafordult.

- Itachinak igaza van. Hallgass rá!- utasított majd közelebb lépett. A karomon több horzsolás volt amit akkor szereztem mikor szétválasztott a sráctól- Nem akartalak bántani- mondta bűntudattal a szemében, majd eltűnt az erdőben, Itachi után. Nekem kéne, hogy bűntudatom legyen nem neki... Egyedül álltam ott egy ideig majd én is visszamentem. Befeküdtem a sátorba, majd elnyomott az álom.

Álmomban egy sötét helyen voltam. A barátimat láttam. Futottam utánuk, kiabáltam de ők nem hallottak meg. Egy szőke hajú fiú után futottam. Mikor végre sikerült utolérnem magam felé fordítottam...

Ijedten ültem fel az ágyban. De hiába ébredtem fel még mindig a szemem előtt láttam Naruto megvető arcát, ahogy rám tekint. Megráztam a fejem abban reménykedve, hogy kiesnek a fejemből a gondolatok, persze mindhiába. Őt is így fogják majd levadászni? Nem. Amíg én itt vagyok, nem fogják. Utána meg elég erős leszek hogy akár az Akatsuki ellen is harcba szálljak ha kell. Narutoért mindent...

- Indulhatunk?- hallottam egy hangot miközben kimásztam a sátorból. Bólintottam. Pár perc alatt összepakoltam a cuccomat és elindultunk. Már délutánra odaértünk. Csendben mentünk be a rejtekhelyre. Pár ismerős arc köszöntött minket, de mikor meglátták az arckifejezésünket hamar továbbálltak.

- Jelentem a küldetést, ti menjetek pihenjetek le- indult el Ita egy másik irányba.

Elindultam Kisameval az oldalamon. Bementem a szobámba és elmentem letusolni. Hajat mostam majd megszárítottam. Felvettem egy tiszta edzőruhát, a többit meg betettem áztatni. Mikor végeztem ezekkel az edzőteremhez mentem. Csak akkor vettem észre hogy van bent már valaki amikor beléptem. Konan volt. Vele elég jó kapcsolatot ápoltam. Nagyon kedves lány. Elmesélte, hogy azon volt kiakadva az első napomon mikor kirontott Peintől hogy engem elraboltak. Ha neki lett volna beleszólása a dolgokba ő keresett volna fel hogy ajánlatot tegyen és nem úgy kezdte volna az Akatsuki bemutatását, hogy egy zsákba tuszkolva elrabol. Ez után közöltem vele, hogy zsákba épp nem tettek amin jót nevetett és üdvözölt a „csapatban". Mikor észrevett egy mosollyal üdvözölt.

( Ha tetszik a történet nyomj egy vote-ot vagy kommentelj <3 Rengeteget jelent számomra ha kapok bármilyen visszajelzést :D Köszönöm, hogy olvassátok! Puszii )