ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 12. rész •

Lay szemszöge:

A telefonom ugyan kicsöngött, de a hívott fél sajnos nem tudta fel venni, ezért az ötödik sikertelen próbálkozás után úgy döntöttem, hogy inkább írok neki egy üzenetet.

Lay

Szia.
Tudom, hogy rettenetesen régen beszéltünk, de most vészhelyzet van. Kérhetek egy hatalmas szívességet?

Kris

Hello!
Már azt hittem sosem beszélünk újra.
Mi lenne az a szívesség?

Lay

Elhagytam a pénztárcámat, és itt vagyok Pekingben, úgy, hogy nincs hol megszállnom.
Be tudnál fogadni pár napra?

Kris

Te aztán nem vagy semmi! XD
De amúgy persze, szívesen látlak bármikor.

Lay

Jaj köszönöm!
Nem is tudom mihez kezdtem volna, ha nemet mondasz.

Kris

Valamihez biztos...

Lay

A humorod a régi, ez megnyugtató!

Kris

Miért mit vártál?
Na indulj el, mert reggel már korán el kell mennem dolgozni.
A címet mindjárt küldöm.

Lay

Oké köszi!

Kris

Igazán nincs mit.

Miután Kris átküldte a címét, én elbúcsúztam anyámtól, halkan suttogva.

- Gyógyulj meg minél elöbb! És aztán ha holnap jövök, már ébredj fel, mert nagyon aggódom miattad! - Sóhajtottam egy nagyot arcát fürkészve.

Szinte biztos, hogy egy szavamat sem hallotta, de jól esett ezt akkor csak úgy kimondanom. Kezét ez után óvatosan teste mellé fektettem és még néztem egy rövid ideig, ahogy a gépek halk pittyegése közben, rezzenéstelen arcal fekszik ott az a nő, akinek annyi mindent köszönhetek, de ebben a helyzetben bármennyire is szeretnénk, nem tudok rajta segíteni.

Ezt végig gondolva szemeim, itt létem óta már sokadjára gyűltek meg könnyel de kezemmel gyorsan szétmorzsoltam őket, majd elindultam a lift felé, hogy majd a kórházból kiérve nekivághassak a hajnali fényekben úszó Peking utcáinak.

Először végig sétáltam a kórház utcáján, majd lementem a metróba, amivel mindössze három megállót utaztam. A felszínre érve megkerestem a buszmegállót, és egy bő fél órát vártam a járatomra, tekintettel a kora hajnali ritkás menetrendre.
N

agy szerencsémre a busszal nem kellett sokáig utaznom, és pont Kris házának utcájában tett le.

Amint leszálltam, teljesen elakadt a lélegzetem. Teljesen egyértelmű volt, hogy Peking gazdag negyedébe kerültem. Körülöttem hatalmas felhőkarcolók magasodtak, alsó szintjeiken puccosabbnál puccosabb éttermekkel, és a leghíresebb divatmárkák méregdrága üzleteivel.
Tátott szájjal bámultam meg minden egyes kirakatot, és az érdekesebbnél érdekesebb, mindemellett ultramodern égig érő házakat.