ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 19 rész •

Lay szemszöge:

Roham tempóban hajtottunk a kórház felé, ami ugyan nem volt távol Tao és Kris luxus lakosztályától, de a látogatási időm vészesen ketyegett, amit azért nem lett volna érdemes elvesztegetni.

Szerencsére a panda megértette, hogy a mesedélutánunkat most meg kell szakítani, és készségesen felajánlotta, hogy kocsival elvisz a kórházba, és a látogatásom végeztével el is jön értem, hogy együtt megyünk el vacsorázni.

Szerencsére a forgalom kedvezett nekünk, és alig tíz perc leforgása alatt, már is a pekingi nagykórház bejárata előtt találtam magam.
Besétálltam, és a recepciós kis hölgy már mosolyogva fogadott is, és igazított útba, ugyanabba a helyiségbe, ahova tegnap éjjel is mennem kellett.

Felsiettem a lifthez, amire most sem kellett szerencsére sokat várnom, és gyorsan felmentem vele.

Az intenzív osztály ajtaja résnyire nyitva volt, és halk beszélgetés szűrődött ki bentről, majd mielőtt beléphettem volna, az orvos jött velem szembe hatalmas lendülettel.

- Jó napot Mr. Zhang, azt hittem, hogy ma már nem is jön. - Jegyezte meg kissé epés hangon a doktor.

- Sajnálom a késést, nem figyeltem rendesen az időre. Minden rendben van vele? - Jutott eszembe hírtelen a rémálmom, és utóbbi kérdésemet, még saját magam számára is meglepően, kicsit vehemensebben tettem fel, mint szerettem volna.

- Persze ne aggódjon. Az állapota továbbra is stabil, a vizsgálatokkal pedig még semmi komolyabb és veszélyes betegség nyomaira sem bukkantunk. Nincs ok az aggodalomra.

- Hálásan köszönöm mindazt a rengeteg munkát, amit értünk tesz. - Fejeztem ki hálámat egy férfias kézfogással egybekötve.

- Nincs mint, de ha most nem probléma mennem kell, még rengeteg vizsgálatot kell elvégeznem a nap folyamán. - Mosolygott rám a doktor, és elsietett gondolom a következő betegéhez.

Lassan léptem be az ajtón a kórterembe, ahol még rajtam, és a betegek halkan beszélgető, vagy éppen csöndbe búrkolózó hozzátartozóin kívül csak a monoton hangon csipogó gépek foglaltak helyet.

Odasétáltam anyám ágyához, és megkönnyebbülve láttam, hogy minden rendben van vele, és mintha az arca is kevésbé lenne sápadt, mint ahogy azt éjszaka láttam.
Leültem az ágya mellé előre bekészített székre, és óvatosan magsímogattam mozdulatlan és merev kezét.
Hiányzott a mosolya, a hangja, a kedves szavai, és egyszerűen mindene. Az utóbbi években nagyon keveset találkoztam vele, mivel ritkán kaptunk kimenőt, és abban az esetben is csak egy-két szabad nap állt a rendelkezésükre, amit inkább nem az utazással akartam eltölteni, hanem viszonzatlan szerelmem közelében.

Ma van a koncert napja biztos sok zűrzavart okoztam a távozásommal, de amilyen jól szervezett, és átgondolt egy ilyen esemény biztosan megoldják nélkülem is.

Mire ennek a gondolatmenetnek a végére értem, eszembe jutott egy nagyon fontos dolog.
Amíg ott voltam a fiúkkal, Suho nagyon feszült volt, és egyszerűen nem oldódott fel egy pillanatra sem.
A bajáról pedig nem akart beszélni, csak este kettesben, senkitől sem zavartatva.

Nagyon örülök neki, hogy mostanában bízik bennem annyira, hogy minden olyan baját elmondja, ami a szívét nyomja, és hajlandó elfogadni a segítségemet, mert régebben ez még nem teljesen így volt.
Úgy gondolta, hogy mivel ő a leader minden felelősséget, és terhet egyedül kell viselnie, ránk minél kevesebbet helyezve ezekből. Ebben az időszakban mindig rettenetesen kimerült volt, de hiába mondtuk neki, hogy velünk aztán tényleg bármit megoszthat, sokáig nem értünk el semmilyen változást a dologban, egészen kb három héttel ezelőttig. Ekkor ugyanis már annyira elege lett mindenből, hogy egy egész éjszakát átsírt a vállamon, miközben mindent elmondott ami a szívét nyomta.

Ugyan már ez előtt is éreztem valamiféle vonzódást iránta, de talán ez a kettesben töltött éjszaka volt az, ami végérvényesen megpecsételte bennem az irányába érzett határtalan, de leges legnagyobb bánatomra egyoldalú szerelmemet.

~Megbízik bennem, de amikor a legnagyobb szüksége van rám cserbenhagyom.Vajon elnyerhetem valaha is ismét a bizalmát?~

Eléggé rágörcsölhettem a dologra, mivel akaratlanul is egy nagy és mindazonáltal meglehetősen hangos sóhajtást engedtem szabadjára lelkem mélyéről, amire természetesen mindenki felém fordult a kis kórteremben, de szerencsére megúsztam csak pár rosszalló pillantással.

Ezek után még a látogatási idő végéig ott maradtam anyám mellett, majd elindultam lefelé, hogy a parkolóban találkozzam Tao-val, aki mire odeértem már ott várt rám, egy számomra lenyűgöző sportautóval, amilyet én legutóbb talán a Call me baby című dalunk forgatásánál láttam.
Hatalmas szemekkel bámultam a hibátlan fényezézű sötét piros ferrarit, de egyszerűen nem tudtam betelni a látványtól.

- Tetszik? - Kérdezte Tao mellőlem, amitől kicsit megijedtem, mivel nem vettem észre, hogy mikor is jött oda.

- Fantasztikus! Egyszerűen gyönyörű! - Kezdtem el dicsérni a méregdrága járgányt, mire a panda hangosan felnevetett mellettem.

- Ugye tudod, hogy idefelé is ezzel jöttünk? - Kérdezte, mire én ha lehet még nagyobb szemeket meresztettem mint ez előtt, és értetlenül megrázttam a fejem.

- Hát izé~ a nagy sietségben nem tűnt fel... - Próbáltam kimagyarázni a mulasztásomat, de nagyon gyengére sikeredett, mire csak egy újabb harsány nevetés lett a jutalmam, amit egy eltúlzott fintorral jutalmaztam.

Ezek után beszálltunk a számomra még mindig lenyűgöz látványt nyújtó autóba, és elindultunk az egyik közeli, viszont jó hírű étterembe.

Mikor odaértünk, és leparkoltunk, Tao-nak megszólalt a telefonja, amit azonnal fel is vett. Beszélt pár szót, azzal a személlyel, aki hívta, majd gyorsan elköszönt, és letette.

- Kris is itt lesz nemsokára, hamar végzett a forgatással. Ha nem baj, akkor megvárjuk bent jó?

- Hát persze. - Mondtam mosolyogva.

~Lesz mit kimagyaráznia.~

Bementünk az étterembe, ami mint errefelé, lassan hozzá kéne szoknom, de természetesen fényűző volt.
Leültünk egy ablak melletti kis négyszemélyes asztalhoz, ahol míg Kris-re vártunk, Tao befejezte félbehagyott történetét.

- Szóval, ott tartottam, hogy magához ölelt, ami engem elsőre kicsit meglepett, de hamar kapcsoltam, és viszonoztam ölelését.
Pár szótlan percig álltunk így a hóesésben, ami egyszerűen felfoghatatlanul csodálatos volt.
Utána pedig jöttek a nagyon nyálas részek.... Elmondtuk egymásnak, hogy mennyire hinyoztunk, majd hírtelen felindulásból szerelmet vallottam neki, amit persze azonnal meg is bántam, de mielőtt még bármit mondhattam vagy tehettem volna, megcsókolt. - Szélesen rám mosolygott, majd befejezésül még hozzá tette: - Így kezdődött a mi kis love storynk. - Mosolya továbbra is levakarhatatlan volt, és ezt még az is fokozzta, hogy a hátunk mögül megszólalt szerelme mély, és kicsit rekedtes hangja.

- Sziasztok, bocsi hogy késtem, hatalmas a forgalom. - Alig felyezte be a mondatát, Tao már a nyakában csüngött, és érzelmes csókcsatába kezdtek az étterem kellős közepén.