ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 2. rész •

Lay szemszöge:

Reggel Suho ébresztőórája sokkal korábban szólalt meg a szokásosnál, de magához képest viszonylag gyorsan lekapcsolta.
Hallottam ahogy felkel, felöltözik, viszont szemeim nem akartak kinyílni és ezzel ellentmondtak akaratomnak, miszerint kikászálódok az ágyból, és segítek Suhonak a többiek felébresztésében.

Szobatársamat, már egy ideje többnek éreztem magamban, mint 'csak' legjobb barát, de ezt nem mertem még elmondani neki, ugyanis nagyon félek attól, hogy ezzel az egész barátságunkat tönkretenném, ha esetleg ő nem ugyanígy érez irántam.
Magamnak is nehéz volt bevallanom, hogy fülig szerelmes vagyok belé, neki ezt elmondani, magamat ismerve, még ennél is nehezebben menne.

Gondolataim kavalkádját ajtónyitódás zavarta meg, és a faltól az ajtó felé fordulva láttam, hogy szívem szerelme, és egyben legnagyobb félelme állt ott az ajtóban, mosolyogva.

~Esküszöm ilyenkor mindig olyan gyönyörű!~

Gondoltam magamban, és még egy kissé álmosan rámosolyogtam.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? - köszönt Suho szemembe nézve, és továbbra is mosolyogva.

- Jól köszi, csak az a baj, mint mindig... - Kezdtem bele az önsajnáltatásba amit ő színte azonnal félbe szakított.

- Rövid volt az éjszaka ugye? - Kérdezte, mintha a gondolataimban olvasott volna.

- Aha - Válaszoltam már éberebben, amikor is lentről egy hatalmas sikítást hallottunk.
Suho arcáról azonnal leolvadt a mosoly és kétségbeesett tempóban rohant le az étkezőbe, ahová 3 másodperc késéssel ugyan, de én is követtem.

- Ááá nagyon fáj! - kiabálta Chen, miközben Kai és Xiumin éppen az ő vérző ujját fertőtlenítették le.

- Mi történt? - Kérdezte Suho, mire Chanyeol elmesélte nekünk, hogy Chen miként vágta el a kezét a számára előkészített kenőkéssel, a kenyere megvajazása közben.

- A történetben az a legviccesebb, hogy Kyungsoo direkt azért adott Chen-nek csak kenőkést, hogy az ilyesmi baleseteket elkerüljük. - Mondta vigyorogva Baekhyun, akin tisztán látszott, hogy nem veszi komolyan a helyzetet.

Suho erre egy morcos pillantást vetett a teli szájjal vigyorgó bandatársunkra, mire az én agyamban már megint egy ilyen mondat fogalmazódott meg:

~ istenem így is olyan cuki! ~

Miután drága egyetlen leader-em megnyugodott, hogy nincs nagy baj odasétált Kai-ékhoz, hogy ellenőrizze minden rendben van e a hadi sebesültel.

Miután Junmyeon végzett az ideiglenes elsősegély szolgálat munkájának leelenörzésével, mindannyian nekiálltunk a szendvicseknek, melyeket kis séfünk készített számunkra.
Reggeli közben Suho a fellépésünk részleteit magyarázat, amire szerintem rajtam kívül senki nem figyelt oda. Valójában én sem arra összpontosítottam, hogy megértsem mit akar mondani, hanem örültem neki, hogy végre feltünésmentesen nézhettem csodaszép arcát.

...- És végül, majd a levonulás után 10 percünk lesz összepakolni, majd a kocsikkal egyenesen a szállodába visznek minket. - Fejezte be mondandóját, majd feltette azt a bizonyos kérdést, amit ilyen esetekben mindig:
- Mindenkinek érthető volt minden?

- Ühüm - Jött is egyöntetűen a válasz, ami még jobban megerősített abban, hogy csak én figyeltem oda arra, hogy Suho mit hadovált össze nekünk, már amennyire arra fordítottam a figyelmemet és nem csodálatos cseresznye piros ajkainak mozgásában voltam reménytelenül elveszve.

Evés után vissza mentem a szobánkba, ahol elkezdtem összepakolni azokat a cuccaimat, amiket magammal akartam vinni három napos utazásunkra.
Suho már előző este összepakolt magának, mivel ilyenkor reggel a többieknek nagy szüksége van a segítségére.

Éppen már csak azt ellenőriztem, hogy mindent elraktam-e, amikor az ajtó hírtelen kicsapódott, és egy látszólag ideges állapotban lévő Chanyeol állt velem szemben.

- Yixing! Most azonnal szólj Baekhyunnak, hogy adja vissza a pulcsimat! - Kiabálta, mire én csak meglepetten pislogtam rá.

- Suho-t kéne megkérned, tudod, hogy Baekhyun rám nem hallgat. - Mondtam neki, mire ő szomorúan boci szemeit bevetve kezdett el hízelegni nekem.

- Te voltál az utolsó reménységem, senki nem akart segíteni nekem. - Mondta, malyd elindult kifelé a szobából.

- Várj! - Szóltam után. - Megyek, segítek.

Beérve szobájukba, meglepetten láttam, hogy még a náluk átlagosnak mondható rumlinál is nagyobb volt a rendetlenség.
A földön egy csomó cipő és ruha szét volt dobálva, és valamilyen oknál fogva még két párna, és néhány plüss állat is a földön hevert szanaszét.
Baekhyun az ágyon ült magához ölelt egy piros színű pulcsit, melynek melkas részénél egy vastagabb fehér csík volt látható.

- Add vissza, az az enyém! - Szólt neki Chanyeol akaratosan és megvogta a pulcsi egyik ujját majd annál fogva kezdte el rángatni Baekhyun-nal együtt.

- Nem, ebben szeretnék holnap fellépni. - Mondta, majd még szorosabban magához ölelte a ruhadarabot így kitépve a magas kezéből.

- Baekhyun, tényleg add vissza neki, te is tudod, hogy csak abban a ruhában léphetünk fel, amit a stylistok ránk aggatnak. - Mondtam neki a legészszerübb érvemet, melyre abban a pillanatban nagyon büszke voltam.

- De én akkor sem szeretném vissza adni. - Makacskodott reménytelenül az idősebb.

- Miért? - Kérdezte Chanyeol karba tett kézzel szobatársa fölé magasodva.

- Mert..... mert olyan illata van, mint neked... É-és é-én nagyon szeretem az illatodat... Megnyugtató! - Nézett fel Chanyeol-ra nagy kiskutya szemekkel, aki meglehetősen meglepetten nézett vissza rá.

- Rendben, hát... Ha így szeretnéd.... Végül is... Odaadhatom. - Mondta teljesen elpirulva a colos, majd mielött bármelyikőnk megszólaltatott volna kiviharzott a szobából.

Pár pillanatig, még néztem a Chanyeol után nyitva maradt ajtón kifelé, majd Baekhyun felé fordultam, aki győztes mosollyal az arcán ült az ágyon, és mikor észrevette, hogy őt nézem, megszólalt:

- Láttad Yixing? - Kérdezte. - Zavarba jött! Miattam! - Vigyorodott el még jobban, mire én szintén mosolyogva bólintottam, majd elhagytam a szobát.