ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 42. rész •

Suho szemszöge:

Nem tudom mennyi idő telhetett el az óta amióta a repülőn elájultam. Sötétbe borult az engem körülvevő világ és onnantól kezdve nem tudtam eldönteni hogy egy álomban vagy a valóságban vagyok e.

***

A tengerparton ültem egy még a napsütéstől meleg sziklán lábaimat pedig a kellemes száraz homokba túrtam. Kezeimmel magam mögött támaszkodtam szememmel pedig a horizontot kémleltem. A tenger nyugodtan hullámzott, színe szürkés volt néhol egészen sötét kék. Az eget felők borították melyek komorságuk ellenére sem tudták megtörni a hely varázsát. Szép volt. Már már taszítóan szép.

A nap ugyan nem látszott mégis az egész helyet egy kellemes, mindent körül ölelő derengő félhomály hatott át. Egy darabig csak a vizet bámultam majd miután erre ráuntam felálltam és mezítláb neki indultam a partnak. Nem tudtam hogy hol vagyok, hogy honnan jöttem és hogy merre megyek. Csak azt tudtam hogy mennem kell és találkoznom kell valakivel.

~ Minden áron! Akár az életem árán is! De várjunk csak... Egyeltalán én élek? ~

Gondolataim menetét hirtelen furcsa egyre gyorsabban és egyre közelebbről érkező fokozatosan erősödő hangok zavarták meg. Tekintetemet elemeltem a vízről és szembe találtam magam Mr. Lee-vel. Mit keres ő itt?

- Suho? - Szólított meg és rajta is látszott, hogy nem érti a helyzetet.

Meghajolva köszöntöttem majd közelebb léptem hozzá eggyel.

- Miért kísértesz engem!? - Kiáltott fel hirtelen. Halottnak kéne lenned! Miért vagy itt te kurva!? Azt hiszed ettől megmenekülhetsz!? Azt hiszed attól neked jobb lesz hogy most itt vagyok!? - Ordított, viszont valamiért most minden szava teljesen hidegen hagyott.

- Meghaltam? - Kérdeztem higgadtan.

- Nem még nem. - Válaszolta meglepetten.

- Meg fogok halni? - Kérdeztem reménykedve hátha nincs még minden veszve.

- Igen. Még ma. - Válaszolta Mr. Lee és ezzel egyidejűleg ismét vissza nyerte eredeti undorító és hivalkodó énjét.

- Nem akarok meghalni... - Motyogtam.

Eszembe jutottak a többiek. És ez volt a gyenge pontom. Nem hagyhatom ott őket egyedül a nagyvilágban! Ki fog reggel kávét főzni Xiumin-nak? Ki fogja megmaszírozni Luhan vállát ha fáj neki? Ki fog szerelmi tanácsadót játszani Chanyeol-nak? Ki fog segíteni a konyhában Kyungsoo-nak? Ki fogja Tao törékeny lelkét ápolgatni? Kivel fog aludni Kai ha egyedül nem mer? Kihez bújik hozzá Baekhyun ha valami ilyesztőt lát? Ki fogja Sehun helyett megsétálltatni Vivit ha neki éppen nincsen kedve? Ki fogja bekötni Chen cipőfűzőjét mindig indulás előtt? Ki fog Kris-től tanácsot várni folyamatosan Messenger üzenetben? Ki fog Lay miatt minden második pillanatban zavarba jönni? Ki fog helyettem mindenkit feltételek nélkül szeretni?

~ Nem hagyhatom egyedül őket! Nem tehetem! Viszont nincs más választásom... A halállal én sem szállhatok szembe....~

- Pedig meg fogsz. Végre eltakarodsz az életemből! - Röhögött fel mire én a földre rogytam. Túlságosan nagy volt már a fájdalmam ahhoz hogy megtartsanak a lábaim.

- N-nem akarom... - Dadogtam tehetetlenül az utolsó erőimet is latba vetve. - Nem tehetem ki ennek a többieket! - Néztem fel.

- Ó hogy még most is milyen önzetlen ez a drága leader! - Csapata össze tenyereit Mr. Lee. - Csak sajnos ezzel semmire sem mész! - Röhögött fel undorítóan és pokoli gonoszsággal hangjában.