ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 18 rész •

Luhan szemszöge:

A banda elhagyása után, egy teljes évet éltem boldog távapcsolatban Sehunnal. Ugyan egy évben csak egyszer-kétszer tudtunk találkozni, de ez sem tudta megtörni a köztünk kialakult erős, és biztosnak hitt románcot.

Találkozásaink során, mint két régi barát, színre csak a közös múltunkról tudtunk beszélgetni, és mire a jelenhez értünk volna, mindig dolga akadt valamelyikünknek, és így talán a legfontosabb dolgok kitárgyalatlanok maradtak köztünk.

Akkoriban már vele ellentétben, én nem voltam elhalmozva munkákkal, mindig csak annyit dolgoztam, ami még egészségesnek számított, pontosan ellentétben azzal, hogy amíg Exo tag voltam, látástól vakulásig, esetenként sérülésig, vagy lebetegedésig hajtottak minket, és egy rövidke pihenőt sem hagytak a felépülése. Amint a vezetőség úgy gondolta, hogy munkaképesek vagyunk, azonnal el kellett kezdenünk a próbákat.

Ez alól pedig az sem mentesült, akinek 40°-os láza volt, vagy például mondjuk kificamodott a bokája.

Ennyire nagy terhelést, az én szervezetem nem volt képes elviselni, és a nem is tudom már hányadik sérülésem után, amikor ugyebár persze nem kaptam elég felépülési időt, döntöttem úgy, hogy elhagyom a bandát.

Nem tehettem mást, ha nem akartam belepusztulni az egyre nagyobb elvárások tömkelegébe, amit az SM kíméletlenül zúdított ránk.

Most biztosan sokan gondolják azt, hogy borzalmasan önző vagyok, és kizárólag csak a saját érdekeimet néztem, saját helyeztemet előtérbe helyezve, de ez korántsem így volt.

Nyilván a rajongók közül a legelvetemültebbek, akik vakon imádják az EXO-t, kizárólag csak engem tudtak hibáztatni ezért, és nem tudták elfogadni, hogy nem leszek már örökké a banda tagja.
Viszont azok, akik tényleg belelátnak abba a rabszolgavilágba, amit a koreai lemezkiadók felépítettek, biztos vagyok benne, hogy mélyen a szívük leges legmélyén egyet tudtak érteni velem, és szomorúan ugyan, de képesek voltak elfogadni a döntésemet.

~ Kár, hogy ők vannak a legkevesebben. ~

Rengeteg rosszalló pillantást, utálkozó kommentet, és undorító mocskos dolgokat híreszteltek rólam, de amiért nagyon hálás vagyok, az az, hogy azok az emberek, akiket szívből szeretek, nem gyülölködtek, és nem is utálkoztak. Helyette végig kitartottak mellettem, annak ellenére is, hogy mindannyian tudták, hogy a banda elhagyására készülök.
Ahelyett, hogy megutáltak volna, segítettek, és támogattak mindenben, még Sehun is, akiről azt hittem, hogy látni sem akar többé azután, hogy bejelentettem távozásom, mivel mindig is nagyon ragaszkodó ember volt. Megértett, és támogatott. Ekkor lettem teljes mértékben biztos abban, hogy a mi kapcsolatunk minden másnál erősebb, legalábbis akkor még úgy gondoltam...

Hazatérésem után egy évvel, éppen a születésnapomat ünnepeltük szűk családi körben, úgy, hogy csak a legközelebbi rokonokat hívtuk meg.
A bulit, Haidianban, Peking azon városrészében tartottunk, ahol én világra jöttem, és életem első majdnem két évtizedét leéltem.

A hangulat jó volt, a rokonok többé kevésbé elviselhetőek, de aki volt már családi szülinapon, az úgy is tudja, hogy milyen ez.

Megebédeltünk egy puccos étteremben, és már az ajándékozáson is túl voltunk, amikor apám felállt, és hangosan megköszörülve a torkát, és figyelmet kért.

- Ezen a csodálatos tavaszi napon, egy nagyon nagy, és mindazonáltal rendkívül fontos dolog szeretnék bejelenteni. - Kezdte el beszédét, és közben rám mosolygott, ami igazán nem volt a szokása ez elött. - Az én csodálatos, és egyetlen fiam, már megjárta Dél-Koreát, és nem kis nehézségeket kellett neki leküzdenie ahhoz, hogy ilyen szép és jövedelmező karriert tudjon kiépíteni. Úgy gondolom, hogy mostmár igazán gondolhatnál egy kicsit az őseidre is. - Továbbra is rám nézett, egyenesen a szemeimbe, de én el nem tudtam képzelni, hogy mit akarhat tőlem. - Egy gyönyörű leányzót választottunk neked párodul, aki színészként hasonlóan sikeres, és gazdag, mint te.
Anyád, és én úgy akarjuk, hogy vele éld le az életedet, kös vele házasságot, és idővel, majd ajándékozzatok meg minket aranyos kis porontyokkal. - Ahogy kimondta ezeket a szavakat, az arcom elsápadt, és nem akartam hinni a fülemnek.

~ Mégis hogy tehetik ezt velem?! ~

Tettem fel magamban ezt a kérdést már több milliószor, de a választ sosem leltem meg.

A lány, akit akaratom ellenére választottak páromul, egyeltalán nem volt csúnya, rosszindulatú, vagy esetlegesen unszimpatikus.

A neve Guan Xiaotong, nagyon fiatal kis csaj még hozzám képest is, karcsú, szép arcú, törékeny gyönyörű nő, és ha nem lennének 100%-ban szerelmes Sehun-ba, akkor, lehet, hogy még meg is tetszett volna, de hát így...

Több hónapos együtt élésünk után, mivel nem mertem ellenszegülni szüleimnek, egészen jól összebarátkoztunk, de az a kapcsolat, ami köztünk kialakult, korántsem nevezhető szerelemnek, sőt, inkább olyanok voltunk, mint egy testvérpár és így egészen boldogan éldegéltünk.

Mindent megosztottunk egymással, meséltem neki az EXO-ról A bandatagokról a turnéról az ottani életemről, és persze egy idő után, már a Sehunnal való kapcsolatomról is, amit ő határozottan jól fogadott és egyeltalán nem ítélt el a szexuális beálítottságom miatt.
Amikor én bevallom neki, fél év együttélés után, hogy amúgy van egy pasim, ő is bevallotta, hogy neki is volt, de a szülei befolyásolása miatt kénytelen volt szakítani vele, hogy majd én feleségül vehessem.

Az életünkbe azonban 2019 februárjában ismét beleavatkoztak szüleink, a mihamarabbi házasságot követelve.

Engem és Xiaotong-ot is teljesen összetört ez a fordulópont, és tehetetlen bábokkénk voltunk kénytelenek őseink minden egyes szavát ellenkezés nélkül teljesíteni.

Azon a napon, amikor malajziába kellett volna mennem, esküvői ruhapróbán voltam, és a bűntudat olyan mélyen gyűrte a lelkemet Sehun miatt, mint még soha.
Rettentően régen láttam, és mindennél jobban hiányzott, hogy megölelhessem, és kisírhassam neki ezeket a nélküle eltöltött éveket, és ő magához szorítva megsímogassa a fejemet, és halkan suttogja, hogy nincs semmi baj, már mindennek vége.

Ehelyett viszont apám látogatásával kellett eltöltenem az időt, aki az esküvő részleteinek elmesélése végén elhívott, a többiektől, és négyszemközt beszélt velem.

- Tudom, hogy van az az Oh gyerek....
- Kezdte vészjóslóan a beszélgetést.

- Sehun? - Kérdeztem remegő ajkakkal.

- Igen, igen ő. Még mindig tart a kapcsolatotok? - Kérdését szemrehányó hangsúlyal tette fel, mire a lábaim is elkezdtem remegni, és csak félve nyögtem ki:

- Igen.

- Akkor mivel te március végétől már házas ember leszel, ideje véget vetned ennek a gyerekes kapcsolatnak. - Kezével felém nyújtotta a telefonom, ami halkan rezegve jelezte, hogy Sehun éppen most hív.

Kivettem apám kezéből a rezgő tárgyat, és a zöld ikonra nyomva a fülemhez emeltek a készüléket.

A vonal másik végén Sehun magán kívül lehetett, mert saját rapsebességét megszégyenítve hadarta el, hogy mi történhetett velük a koncerten, és az elmúlt egy órában.
Csöndben hallgattam végig monológját, majd apám sürgető kézmozdulata miatt én törtem meg a köztünk beállt csöndet, mivel eszembe jutott, hogy még nemrég megígértem neki, hogy a turnéjuk után elutazom egy hétre Koreába.

- Akkor ne menjek? - Ezt a kérdést a saját számból hallani szörnyű volt, de ebben a helyzetben el kellett viselnem. Sehun azonban pont úgy reagált, ahogy azt előre gondoltam. Megpróbált meggyőzni, de ezzel csak még jobban fájdította a szívemet.