ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 33. rész •

Xiumin szemszöge:

Lesokkolt állapotban álltam a hófehér köpenyes orvossal szemben és még megszólalni sem tudtam, csak hallgatni az ítéletet melyet lassan de biztosan mondott ki figyelve arra, hogy mindannyian meg tudjuk közben tartani a lélekjelenlétünket.

- Kim Junmyeon a repülőgépen súlyos fejsérülést szenvedett az esés következtében, melyet most ugyan lekezeltünk és össze varrtuk a sebét de sajnos az állapota rohamosan romlani kezdett az elmúlt pár órában, és jelenleg még az is kritikus, hogy megéri e a reggelt.

Hogy történhetett mindez!?

Soha de tényleg soha az életben nem gondoltam volna, hogy pont mi leszünk azok akikkel ez megtörténhet... Mégis miért kellett nekem akkor oda mennem? Miért kellett kérdőre vonnom, és miért nem tudtam elkapni? Ha egy kicsit is hamarabb eszmélek, most nem lennének itt, és nem kéne Suho életéért aggódnunk.

A homlokomat kiverte a víz, a lábaim lassú de biztos remegésbe kezdtek, amihez nem sokkal később kezeim majd az egész testem csatlakozott.

Halló szervem kikapcsolt, és egy idő után már csak homályosan láttam ahogy Kris halkan beszél az orvossal. Ő volt az egyetlen, aki képes volt még most ilyen nehéz helyzetben  megőrizni a lélekjelenlétét, és felnőtt férfi módjára viselkedni.

Szemeim megteltek könnyel ami elhomályosította a látásomat, de kicsordulni, és lefolyni az arcomon mégsem akartak.

Ekkor azonban egy puha, apró tenyér érintését éreztem meg a karomon mely lassan végig simított az említett végtagomon mire én enyhén össze  rezzentem. A kéz kazdája ezt a mozdulatsort többször is megismételte, majd közelebb lépett hozzám, és ujjainkkat óvatosan össze kulcsolta.

- Ne aggódj, minden rendben lesz! - Suttogta a fülembe, de biztos voltam benne, hogy valójában ő maga sem gondolta komolyan a szavait.

- Chen én.... Én... Nem tudom mit tegyek... - Suttogtam remegő hangon, és most már végre könnyeim is eleredtek, majd lassan ugyan de megállíthatatlanul folytak végig arcomon át az ajkaimig ahonnan le az államon s ez után lecsöppentek a kórház koszos padlójára.

- Nem kell semmit sem tenned! - Nyugtatgatott, de sajnos nem sokat ért vele. Ahogy végig néztem a többieken, a kétségbeesés még jobban úrrá lett rajtam.

Tao görcsösen szorította Kris kezét, Chanyeol remegő térdekkel, lehajtott fejjel símogatta a hozzá bújó valószínűleg zokogó Baekhyun hátát. Kyungsoo óvatosan karolta át Kai derekát, és apró kezével igyekezett letörölni a fiatalabb szaporán patakzó könnyeit. Luhan mellettem állva csak maga elé meredt, majd miután Kris végzett az orvossal való tárgyalással ő kérdezett.

- Oh Sehun-t is itt ápolják?

- Igen. - Felelt azonnal a fehér köpenyes. - A gyomrából sikeresen kimostuk a mérgező anyagokat, és most ugyan még nem tért magához, de minden jel arra utal, hogy a továbbiakban nem lesz különösebben nagyobb baj. Jelenleg a mögöttem látható kórteremben ápolják őt is a menedzserük kérésére.

- Köszönöm. - Hajolt meg Luhan és látszott rajta, hogy kicsit megkönnyebült a jó hír hallatán.

- Bemehtünk megnézni őket? - Kérdezte Kai, akiben már egy ideje nagyon dolgozott a mehetnék, és látszott rajta, hogy úgy érzi, ha nem láthatja pár percen belül Suho-t és Sehun-t megbolondul.

Az orvos egy bólintás kíséretében kitárta elöttünk a már nem túl jó állapotban lévő ajtót, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy mehetünk.