ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 3. rész •

Suho szemszöge:

Indulás elött, még gyorsan végig rohantam a házon, hogy ellenőrizzem, mindenki mindent elrakott és senki sem felejtett bent semmit.
Szerencsémre semmi nem maradt bent, és még pont időben sikerült elindultunk az SM főépületéhez.

Szokásosan két sötétített ablakú kocsival vittek minket, amiben én most Sehun és Xiumin között ültem.
Az idősebb zenét hallgatott, amit dúdolt is magában, a fiatalabb pedig Luhannal írogatott gondolom, mivel többször is elpirulva nézett telefonja kijelzőjére.
Nagyon aranyos ilyenkor... Luhan bármi szépet vagy kedvesét ír neki a mai napig elpirul tőle, pedig már több éve járnak, csak sajnos Luhan távozása óta alig találkoznak, és kénytelenek táv kapcsolatban élni.
De legalább neki van valamilyen kapcsolata....

- Hé! Az örökkévalóságig fogsz még itt ülni a fejedből kifelé bámulva, vagy reménykedhetek benne, hogy még ma kiszálsz a kocsiból? - Zavarta meg gondolataimat a maknae, csöppet sem kedves módon, amin már meg sem lepődtem.

- Egy kis tiszteletet azért mutathatnál. - Szóltam rá, de tisztában voltam vele, hogy ez nem fogja meghatni.

- Jaj hagyj már ezzel! - Jött is az a fajta és stílusú válasz, amit ilyenkor oda szokott vetni nekem.

- Mitől vagy ilyen nyűgös? Luhan beszólt neked? - Próbáltam kedvesebben érdeklődve közlekedni felé, de ő így is csak lerázott.

- Nem tartozik rád! Kiszálnál végre? - Nézett le rám olyan megvetően és közönnyel, hogy biztos voltam benne, hogy csak ő képes ilyen fejet vágni az egész világon.

- Nem amíg nem mondod el mi a baj. - Makacskodtam én is, mert ha ő megteheti akkor én is.

- Jaj jól van. - Ment bele magához képest egészen könnyedén abba, hogy beavasson bajába. - Csak annyi, hogy Lulu nem tud eljönni majd a koncertre, és már két hónapja nem láttam, ami rettenetesen sok idő. - Biggyesztette le ajkait, szemeit pedig rám emelte, várva, hogy mit válaszolok.

- A koncert után egészen sok ideig nem fogunk elutazni, meghívhatnád hozzánk pár napra, te is tudod, hogy mindig szívesen látjuk! - Mondtam mosolyogva, mire ő is vissza mosolygott rám, majd mielőtt bármit szólhattam volna megölelt, és adott nekem egy puszit is.

- Köszönöm hyung! - suttogta még a fülembe, majd kiszálltunk a kocsiból és a többiek után siettünk.

~ Na még ilyet! A végén még tisztelni fog...~

A menedzerünk mint mindig, most is ugyanazokat a dolgokat mondta el, amiket minden ilyen napon. A megbeszélés végén pedig mindenkinek a kezébe nyomott egy kis papírlapot, amire a koncert másodpercre pontos menetrendje volt látható, és a lelkünkre kötötte, hogy mindenképpen tartsuk magunkat ehez a fellépés során.

Már éppen menni készültünk, amikor a menedzser hyung megszólított.
- Suho tudnál maradni még egy percre? - Kérdezte komoly arcal, amivel kicsit megijesztett.

- Igen természetesen. - Válaszoltam, és míg a többiek távoztak én ismét helyet foglaltam a hatalmas íróasztallal szemben.

- Tisztában vagyok vele, hogy ti mindannyian a saját nemetekhez vonzódtok, azaz egymáshoz. - Kezdett bele a velem szemben ülő tekintélyes férfi mondandójába, amivel nem is kell mondani, hogy mennyire meglepett. - Mikor összeválogattunk titeket pontosan szem elött tartottuk ezt a tényt is. Akkoriban ugyanis azt hittük, hogy ha ti egymásba fogtok beleszeretni, akkor sokkal könnyebb lesz titeket eltiltani a lányoktól. Ez a tervünk ugyan be is jött, csak az a problémának, amivel akkor elfelejtettünk számolni, hogy ha ti egymáshoz vonzódtok, akkor amennyiben ez kitudódik hála a rengeteg homofób embernek, a lemezkiadó nagy botrányba keveredhet, és ezzel nem csak rátok hanem az összes itteni zenészre, és természetesen a vezetőségre is rossz fényt vetnénk. Na persze, értem én mire megy ki a játék.. Gondoltam magamban mikor megemlítette a vezetőséget is. Féltik a pénzüket, és a nyugodt luxus életüket. - Ezt ti sem akarjátok, szóval arra kérlek, hogy fékezd meg a többieket abban, hogy túlságosan is kimutassák az egymás iránt érzett szeretetüket a rajóngóitok elött. Ha nem így lesz, számolnotok kell a következményekkel, és nem csak te, hanem a többiek is sérülhetnek. Valamit! - Nézett rám jelentőség teljesen. - Nem beszélgetést erről a kis beszélgetésünkről senkinek! - Fejezte be mondandóját, majd még fél szemmel láttam, hogy felfirkantott valamint az előtte lévő kis papírfecnire.

- Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek. - Mondtam, majd én is megannyi kétellyel a fejemben elhagytam a szobát.

Két óra elteltével, már a reptéren a váróban ültünk, és mindenki a maga dolgával foglalkozott, miközben én folyamatosan csak a menedzser hyung szavain kattogtam.

Mégis miből gondolja, hogy mindannyian melegek vagyunk amikor én még saját magammal kapcsolatban sem tudom pontosan, hogy melyik nemhez vonzódom!?
És mégis miért félnek ennyire a negatív kritikáktól, és az utálkozó emberektől? Rengeteg pénze van a kiadónak, biztosan el tudná fedni a rossz szándékú pletykákat ha nagyon akarnák. De vajon miért fenyegetett meg? Mit akarhat tenni? Mi az, hogy a többiek is sérülhetnek? Itt nincsenek alapvető emberi jogok!?
De viszont ami a legnagyobb kérdés volt a fejemben ekkor:

~ Tényleg ennyire számít az hogy a saját vagy az ellenkező nemhez vonzódik egy ember? ~

A fejemben csak úgy cikáztak a kérdések, és csak az a csoda, hogy nem fájdult meg tőlük.
Mire már szinte teljesen kétségbe estem ettől a rengeteg kérdéstől, egy meleg, puha kéz érintését éreztem combomon. Lenéztem a kézre, majd a kéz tulajdonosának a szemébe, aki erre megnyugtatóan elmosolyodott.

- Van valami baj? - Kérdezte Yixing, továbbra is combomon tartva kezét.

- Nem nincs semmi. - Hazudtam. - Tudod, nekem is rövid volt az éjszaka. - Eröltettem arcomra egy mosolyt, ami inkább vicsorgásra hasonlíthatott mivel Lay azonnal levette hogy csak szinészkedni próbálok.

- A menedzser hyung mondott valamit? - Kérdezte tartva a szemkontaktust.

- Igen. - Vallottam be tömören gondolván, hogy ebből még nem lehet baj.

- Nekem mindent elmondhatsz, hátha tudok segíteni! - Próbálkozott legjobb barátom de mint már oly sokszor most is elutasítottam segítségét.

- Nagyon kedves vagy de sajnos ezen senki nem tud segíteni... Különben is, elég ha az én lelkemet nyomja. - Válaszoltam egy fél mosoly kíséretében, hátha most már békén hagy.

- Túl sok minden nyomja már a lelkedet, most az egyszer igazán megoszthatnád velem mi a baj. - Emelte rám hatalmas csillogó éjfekete szemeit, amikbe belenézve azonnal elvesztem, és megnyugodtam tőlük.

- A repülőn mindent elmondok. - Hadartam gyorsan szabadulást remélve, majd elszakítottam tőle a tekintetem mert féltem, ha nem teszem meg azonnal, teljesen a függőlyévé válok ennek a csillogó szempárnak.

- Ki kell mennem a mosdóba. - Álltam fel hírtelen. Nem bírtam tovább mellette maradni, és amint kimondtam ezt a mondatot, éreztem, hogy az arcom lángvörös színre vált.
Miért tudott csupán a nézésével zavarba hozni?

- Szívesen elkísérlek. - Mondta, mintha egy iskolás tini lány lennék aki képtelen egyedül elvégezni a dolgát.

- Nem kell köszi, gyorsan elintézem. - Szóltam vissza neki már sétálás közben, arcomat takargatva nehogy észre vegye a jelentős színváltozást.

A mosdóban a tükör előtt álltam, és tükörképemet bámultam, ami cseppet sem nyújtott megnyugtató látványt.
Az arcom továbbra is lángolt, melynek okára egyeltalán nem tudtam rájönni, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy nem akartam. Pontosan tisztában voltam vele, hogy az arcom Yixing miatt váltott igen feltűnő árnyalatúra.

A csapatban ő az, aki a legtöbbet segít nekem. Mindig ott van ha támogatásra szorulok, és mindig megpróbál segíteni még akkor is, hogy ha tisztában van vele, nem vagyok egy könnyű eset, és gyakran lehetetlen nekem segíteni.
Hihetetlenül kitartó, ezt nagyon tetszik benne. Tetszik!? Úr isten nagyon elkalandoztam....

Miután sikerült szerencsésen saját magamat is zavarba ejtenem vígaszt remélve lenéztem az órámra, amin kapásból láttam hogy már csak pár percünk van felszállni a gépre, ezért visszasiettem a többiekhez, félre téve Lay-el kapcsolatos gondolataimat.