ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 32. rész •

Luhan szemszöge:

Számomra egy örökkévalóságnak tűnt végig várni azt a maradék másfél  órát ami elválasztott engem a látogatási időtől. A Shinee tagok ugyan egytől egyig a lehető legkedvesebbek voltak velem, de nem tagadom így is nehéz volt kivárni hogy végre eljöjjön a fél három és érdemes legyen elindulni a kórházba.

Amikor végre eljött a várva várt idő JinKi felajánlotta, hogy elvisz a kórházig kocsival és ha gondolom miután végeztem el is ugrik értem és vissza visz hozzájuk feltéve ha addig nem találok magamnak máshol szállást, viszont megnyugtattam, hogy valószínűleg lesz hol aludnom az éjszaka és nem kell értem rohannia.

Az út viszonylag gyorsan eltelt, ugyanis a kórház nem volt messze a Shinee dormjától és ezért menet közben nem igazán beszélgettünk. Ugyan azt éreztem, hogy sokmindenre kéne még magyarázatot adnom a Shinee jó lelkű leader-ének, de valahogy mégsem vitt rá a lélek hogy megszólaljak.

A hosszas hallgatást végül ő törte meg:

- Biztos vagy benne, hogy készen állsz arra hogy így ilyen állapotban lásd Sehun-t? - Kérdezte egy pillanatra rám tekintve a kormány mögül.

- Én magam sem tudom... - Válaszoltam rövid tétovázás után. - Rosszabb lenne ha nem láthatnám...

- Értem. - Válaszolta erre mindent tudó hangon de, érződött, hogy valójában mélységesen egyet ért velem ami akkor abban a pillanatban nagyon sokat jelentett számomra.

- És mit tervezel? Hová mész a látogatás után? - Szakított ki ismét gondolataim áramlásából Onew.

- El kell még mennem valakihez. - Válaszoltam tömören, hátha megelégszik ennyivel de mint már oly sokszor most is tévedtem.

- És ki az a valaki, ha szabad tudnom? - Pillantott hátra ismét a volán mögül.

- Egy régi barátom, aki sokmindenre magyarázatot érdemel. - Mondtam majd elkezdtem kifelé bámulni az ablakon. Tudtam nagyon is jól, hogy rengeteg megválaszolatlan kérdés között hagytam Xiumin-t miután legutóbb beszéltem vele telefonon. Tudtam hogy most nagyon nehéz neki és azt is hogy magyarázatot érdemel, viszont akkor amikor meghallottam aggódó hangját nem voltam képes mindent elmondani. Egyszerűen nem ment és emiatt az óta a beszélgetés óta lelkiismeret furdalásom van.

- Ha nem akarod elmondani, hogy ki az akkor nem kell. - Simított vállamra Jinki, majd előre mutatott a szélvédő felé. - Nézd Lulu! Az ott már a kórház.

A piros lámpánál állva, a bekanyarodásra várva a parkoló előtt bőven volt még időm jól szemügyre venni a hatalmas égbe nyúló épületet ahol minden bizonnyal Sehun is ott tartózkodott.

A kórház kívülről egy egészen átlagos viszonylag modern épületnek volt mondható hatalmas üveg ablakokkal beborítva, amikről lépten nyomon vissza verődött az erőteljes napfény.
Az üveges csillogó hófehér épület a napsütésben egészen barátságos hatást keltett, és így miután elbúcsúztam sofőrömtől melegebb szívvel egészen bizakodva léptem át az óriási kórház fotocellás ajtajának küszöbét.

Amint beértem a hatalmas előcsranokban azonnal a portához rohantam ahol a recepciós nő kedvesen mosolyogva fogadott és azonnal útba is igazított.

~ 329-es kórterem, 20. emelet ~

Ismételgettem magamban a szoba számát a lift út alatt, valamint a kanyargós folyosókon is, amiket átszeltem melőt befordultam volna a célegyenesbe ahol is nem várt látvány tárult a szemeim elé.