ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 7. rész •

Suho szemszöge:

Egy órával a vacsora elött én a Yixingel közös szobámban ültem az óriási francia ágyon, melynek takaróját ma egyszer már kihívás elé állítottam és azon gondolkodtam, hogy mit fogok én majd Lay-nek mondani vacsora után.

~ El kell neki mondanom mindent! Az igazságot joga van tudni.....! Vagy jobb lenne ha csak én szenvedek miatta? Végül is eddig is így volt, én szenvedtem ők pedig ennek hála viszonylag felszabadultan tudtak élni... És ha esetleg Lay mégis tudna segíteni...? Áh hová gondolok biztos nem, én vagyok a főnök, meg kell oldom egyedül! Nem terhelhetem őt fölöslegesen az túlságosan is önző lenne...

~ De egyedül olyan nehéz...... ~

Teljesen egyedül éreztem magam. Délelőtt, amikor a menedzser elém tárta kívánságát amiről természetesen mind a ketten tudtuk, hogy valójában egy parancs, még olyan egyszerűnek tűnt minden.

Nem tudtam, hogy Chanyeol mit érez Baekhyun iránt, nem pirultam el akár hányszor Lay rámnézett, és valahogy elkerülte a figyelmemet Kai sóvárgó tekintete D.O felé is. Azonban nem csak ezek fölött siklottam át könnyedén az utóbbi időben, hanem Chen és Xiumin kapcsolatán is, ami egyre inkább tűnt valódinak, mint sem csak egy Sehun által beképzelt párkapcsolatnak.

A maknae a bandának az a tagja, aki véleményem szerint egész Dél-Koreában a legnagyobb fantáziával rendelkezik. Nagyon szeret mesélni, és a történeteit sok helyen kiszínezi csupán annak érdekében, hogy a hallgatóság számára élvezhetőbb legyen és könnyebben emészthető. A sokat színezett és már rég eltorzított történetei mögött, azonban néha nagy igazságok lapulnak, amiket ugyan nehéz kiszűrni, de ha az embernek sikerül, akkor olyan dolgokat tudhat meg, amikre lehet, hogy magától soha nem gondolt volna.

De hogy honnan tud ennyi mindent Sehun?

Erre a kérdésre könnyű a magyarázat:

Sehun a maknae. Nállunk  az egyik legnagfontosabb feladata a banda legfiatalabb tagjának, hogy meghallgassa a többiek panaszait mint a leader is, viszont a főnökkel  ellentétben neki nem kell megoldást keresnie, hanem csak hallgatnia kell majd amit megtudott titokban kell tartania mindenki előtt. Az utóbbi azonban nem nagyon megy neki amióta Luhan elment. Szüksége van a törődésre, és  a titkok rejtett formában való kikotyogását találta a legjobb módszernek arra, hogy társaságot szerezzen magának és sajnos nem sajnos, a banda egyes tagjai mindig vevők egy egy új pletykára.

Mialatt én ezen törtem magam az ágytakaró molesztálását folytatva, Yixing a fotelben ült, és a telefonján nézett valamit. Valószínűleg egy vicces videó lehetett, mert gyakran elmosolyodott rajta. A fülese be volt dugva, gondolom, hogy engem ne zavarjon vele, de ahogy néztem az arcát egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy mi is szórakoztathatja ennyire.

Lay egy hihetetlenül pozitív ember aki egy légynek sem tudna ártani. Csodálom benne, hogy mindennek rögtön a jó oldalát látja meg, és mosolyogva áll az összes létező kihívás elé. Én sohasem voltam ilyen mivel inkább az a fajta vagyok, aki a legjelentéktelenebb dolgon is képes a kimerültségig túl aggódnia magát totál feleslegesen.
Ebben a dologban ugyan nagyon különbözőek vagyunk, mégis ő a leges legjobb barátom! Nem is tudom mi lenne velem nélküle... Mindig meghallgat és mindig tanácsot ad, vagy támogat ha éppen arra van szükségem. El sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

- Mit nézel így rajtam? - Van valami baj? - Zökkentett vissza a valóságba Yixing aggódó tekintetét egyenesen rám szegezve.

- Ó semmi, csak azon gondolkodtam, hogy mit nézhetsz, ami ennyire boldoggá tud tenni téged. - Válaszoltam és elmosolyodtam még mindig kicsit eltátott száján amit nagy aggodalmában elfelejtett becsukni.