ℕé𝕝𝕜ü𝕝𝕖𝕕 [𝕊𝕦𝕝𝕒𝕪]

• 14. rész •

Sehun szemszöge:

Miután Suho az öltözőben elájult egy pillanat sem telt belé és hatalmas  felfordulás kereskedett. Senki sem tudta, hogy mi történhetett vele, ami ezt okozta. A stáb tagok idegesen rohantak ide oda és intézkedtek a mihamarabbi elsősegély érdekében. Én teljesen pánikba estem, és ahogyan ez nálam ilyen esetekben lenni szokott lefagytam, és ha Kai a maradék lélekjelenlétével nem vesz észre, és nem húz ki a tömeg közepéből, lehet hogy én is elájultam volna ott helyben.

- Sehun! Nézz rám! nézz a szemembe! - Kiáltott rám Kai kétségbeesve miután sikerült egy csendesebb sarokba elráncigálnia.

- N-nagyon f-félek... - Suttogtam alig hallhatóan, de Jongin meghallotta és amennyire a helyzet engedte, megpróbált megnyugtatni.

- Nem lesz semmi baj! - Suho biztos nagyon kimerült, és azért ájult el. Te is tudod, hogy az utóbbi időben rengeteget kellett dolgoznunk, és persze az is lehet az ok, hogy Lay nélkül rossz éjszakája volt. - Hadarta el gyorsan.

- És ha nem ébred fel? - Tettem fel azt a kérdést, ami a legjobban nyomasztott, és amitől a legjobban féltem.

Kai ekkor az állam alá nyúlt, és gyengéden  felemelte a fejem, miközben másik kezével végig simított az arcomon. Ahogy belenéztem a szemeibe láttam, hogy nem csak az enyémek vannak tele könnyekkel. Az övéi is úgy ha nem jobban csillogtak mint az enyémek és félelemmel vegyes aggodalmat láttam tükröződni bennük.

- Fel kell ébrednie! - Mondta erőteljesen, de akárhogy is küzdött ellene, a végén elcsuklott a hangja, majd szeméből kicsordultak az ott felgyülemlett könnycseppek. Az arcát nézve, annak ellenére, hogy éppen sírt, én egy hihetetlenül erős férfit láttam. Egy embert, aki olyan számomra, mintha a testvérem lenne.

~ Meg kell vígasztalnom! ~

Kezemet lassan felemeltem, és hosszú újjaimmal óvatosan kisöpörtem arcából a szemébe lógó már egészen hosszúra nőtt tincseket.

- Köszönöm az elöbbit. - Mondtam ez után egyszerűen, továbbra is fenntartva vele a szemkontaktust.

- Egy barátért bármikor megteszem. - Láttam rajta, hogy mosolyogni próbál, de nem igazán jött össze neki, mire én kicsit felnevettem.

- Te mindig fel tudsz vidítani! - Csaptam rá barátian combjára.

- Te meg maradjál meg magadnak! - Én még mindig nem vagyok teljesen rendben... - Hajtotta le a fejét.

- Mit szeretnél? Mit csináljak? - Kérdeztem újfent kissé kétségbeesetten.

- Úgy sem lesz semmi... - Biztos vagyok benne, hogy nem sikerülne.... - Motyogta magában azt remélve, hogy talán nem hallom meg.

- Mi Kai? - Ha nem mondod el nem tudok segíteni! - Kérdésemet még számomra is meglepően, sokkal erőszakosabban tettem fel, mint ahogy azt terveztem.

- Semmi, inkább hagyjuk... - Nézett rám nagy könnytől csillogó szemekkel. - Most úgysem ez a legfontosabb...

- De igen. Az is fontos, hogy te jól legyél! - Erőlködtem, de Jongin csak megrázta a fejét, és a sűrgő forgó
és kétségbeesetten kiabáló tömeget kezdte bámulni.

Ezen beszélgetésünk után még ültünk egy kicsit csöndben egymás mellett, és csak úgy nyugtatás céljából elkezdtem kezemmel a combját simogatni.
Amikor hozzá értem, éreztem, hogy nagyon feszült, de ahogy teltek a percek, kezdte elengedni magát.
Csöndes elmélkedésünkből Kyungsoo riasztott fel minket.