Miért pont te?!

Mamma mia

-Ma lesz a randid -köszöntött csütörtök reggel Zsófi széles vigyorral.
-Ez nem randi -sóhajtottam fel.
-Nem tudhatod és ha a darab végére belédzúg? -karolta át a vállam.
-De nem fog -néztem rá.
-De ha mégis -próbálkozott.
-Zsófi -toppantottam a lábammal. -Csak színházba megyek Mátéval, olyan mintha Bencével mennék -túrtam a hajamba.
-Hova mész velem? -lépett hozzánk Bence.
-Sehova, csak példának hoztalak fel -sóhajtottam fel.
-Nyúzottnak tűnsz -fürkészte az arcom.
-Ajj ne is mond -dörzsöltem meg az arcom. -Két napja piszkál az a nőszemély -mutattam Zsófira.
-Most miért? Nem tudhatod, hogy alakul az este -ellenkezett.
-Hallom megcsalsz -karolta át a vállam Ákos.
-Ne kezd már te is -csattantam fel. -A suliba Zsófi zaklat, otthon meg az az idióta -intettem a némán ácsorgó Zoli felé.
-Tettem most valamit? -pislogott ártatlanul.
-Sziasztok -köszönt oda Máté. -Emma -biccentett felém elmosolyodva aztán bement a suliba.
-Meg. Ne. Szólaljatok -nyomtam meg minden egyes szót és gyilkos pillantásal körbe néztem. A tekintetem megakadt Zolin aki az iskola bejáratát bámulta kifejezéstelen arcal. Mikor észrevette, hogy nézem a szemembe nézett és fogva tartotta a pillantásom. A pillantása a lelkemig hatolt és megdobogtatta a szívemet. Zolin ma farmer volt, fehér pólóval és kék cipzárossal. Hogy milyen jól áll neki a kék -gondoltam.
-Héé Emma -lökött meg Ákos finoman. Összezavarodva pislogtam.
-Hmm? -kérdeztem és a pillantásom rávándorolt. Ákos tekintete köztem és Zoli közt vándorolt miközbe elgondolkodva ráncolta a homlokát. Ekkor megszólalt a figyelmeztető csengő.
-Jajj ne matek -nyögött fel Bence.
-Te legalább érted valamennyire -jegyeztem meg fintorogva miközbe megindultunk a suli felé. Beléptünk a suliba, lehajtott fejjel elmentünk az igazgató helyettes mellett majd a lépcső felé indultunk.
-Emma -kapta el a kezem hirtelen Zoli.
-Mit csinálsz itt? A másik irányba van órád -néztem rá.
-Tudom, de muszáj...muszáj beszélnem veled -harapott az ajkába.
-Zoli....nem hiszem, hogy lenne értelme -húztam el a szám.
-Kérlek, nem hiszem el, hogy nem jelentett neked semmit. Hogy semmit se jelentett a csókom -húzott maga felé.
-Mintha neked jelentett volna valamit -suttogtam az arcát fürkészve.
-Jelentett Emma -simította meg az arcom. -Talán túlságosan is sokat -támasztotta a homlokát a homlokomnak aztán megcsókolt. Lehunytam a szemem kezem a mellkasára siklott, de nem toltam el magamtól. Magamba szívtam az ismerős illatát és viszonoztam a csókját. -Te is érzed, te is velem akarsz lenni -mosolyodott el. Gyengéden toltam el magamtól.
-Mennem kell -suttogtam majd sarkon fordultam és felszaladtam a lépcsőn.

°°°

Belebújtam a fekete egyberuhámba aztán leültem az asztalomhoz és szolidan kisminkeltem magam. A hajamat egy csattal félig hátra tűztem és begöndörítettem a végét. Mikor kész voltam rámosolyogtam a tükörképemre. Nem tartottam magam szépnek, de most elégedett voltam a külsőmmel. Belebújtam a kopogós cipőmbe aztán kimentem anyához a konyhába.
-Nem fogsz úgy fázni? -pillantott rám.
-Csak annyit leszek szabad levegőn míg bemegyünk a színházba -forgattam meg a szemem.
-Nagyon csini vagy -mosolyodott el.
-Köszi -mosolyogtam vissza rá. Ekkor kinyílt a bejárati ajtó és Zoli lépett be rajta nyomába Mátéval.
-Szia Máté -mosolyogtam rá.
-Szia Emma. Csókolom -köszönt Máté.
-Szia -köszönt neki anya.
-Akkor indulhatunk? -nézett rám kérdőn.
-Persze -bólintottam majd megpusziltam anyát és az ajtó felé indultam. Háttal álltam a fiúknak, de mindent hallottam.
-Úgy vigyázz rá mint a szemed fényére -sziszegte Zoli hűvösen. Hitetlenkedve fordultam meg. Zoli és Máté farkasszemet néztek.
-Oké ebből elég -léptem hozzájuk. -Csak színházba megyünk, nem discoba -néztem Zolira aztán megfogtam Máté karját és kirángattam a házból. -Ne haragudj -néztem rá elhúzva a szám.
-Ugyanmár, csak aggódik érted -vonta meg a vállát.
-De nincs rá semmi oka -csóváltam meg a fejem és beültem a kocsijába. Az üléseket fekete műbőr borította és vanília illat terjengett a levegőbe.
-Aki szerelmes az ok nélkül is féltékeny -jegyezte meg mire tág szemekkel rámeredtem. -Szerelmes beléd nem tudtad? -pillantott rám miközbe beindította a kocsit.
-Zoli nem szerelmes belém -jelentettem ki.
-Hidd el nekem az -bólogatott.
-A mostoha tesóm -motyogtam.
-És akkor már nem is lehet szerelmes? -vonta fel a szemöldökét.
-A szüleink miatt úgyis lehetetlen lenne. Anya képes és lemondana Tomiról, hogy Zolival lehessek -suttogtam kinézve az ablakon.
-Akkor már gondoltál rá? Hogy te meg ő? -érdeklődött.
-Komolyan az én szerelmi életemet akarod boncolgatni? -túrtam kínos mozdulattal a hajamba. -Szerintem a tied sokkal érdekesebb -mutattam rá.
-Óó nehogy azt hidd -nevette el magát. Máté várakozva pillantott rám mire hosszasan sóhajtottam.
-Zoli ő...már a találkozásunk első napján azzal kezdte, hogy lesmárolt. Így akarta tudtunkra adni, hogy mi soha nem leszünk egy család -néztem magam elé. -Aztán elkezdett bombázni az idióta bókjaival én pedig nem is tudom, egy idő után elgyengültem. A hétvégén ketten lementünk a mamámhoz Adácsra. Minden jó volt, nagyon jól éreztem magam. Aztán hétfőn megláttam a plázába egy másik lánnyal -motyogtam.
-Szóval ez amolyan barátság extrákkal volt? -érdeklődött.
-Jah valami olyasmi -bólintottam rápillantva. -Nagyon el vagyok cseszve ugye? Megértem ha ezek után nem akarsz velem színházba menni -fürkésztem az arcát.
-Emma ne hülyéskedj már. Szerinted a szerelemnek lehet parancsolni? -nevette el magát.
-Én, nem vagyok....-kezdtem.
-Bocsánat, nem vagy -mosolyodott el rámpillantva.
-Komolyan nem vagyok. Soha nem lennék belé szerelmes, de ha mégis akkor örökre megutálnám saját magam -suttogtam.
-Ugyan miért? -szaladt magasba a szemöldöke.
-Mert a mostohatesóm -néztem rá. -Te nem utálnád magad ha beleszeretnél a mostohahugodba? -érdeklődtem. Máté elgondolkodva az ajkába harapott miközbe az utat figyelte.
-Őszintén? Fogalmam sincs -sóhajtott fel.

°°°

A színházhoz érve óriási tömeg fogadott minket. Mátéval az emberek közt szlalomozva mentünk a bejárat felé. Mosolyogva néztem fel az épületre, amire ki volt függesztve a Mamma mia plakátja. Beléptünk az épületbe majd elindultunk a nézőtér felé.
-Alig várom, hogy elkezdődjön -ragadtam meg Máté kezét izgatottan.
-Azért a kezemet ne törd el -nevette el magát mire elkaptam a kezem.
-Bocsi, csak ilyenkor mindig bezsongok -szabadkoztam.
-Biztos érzed a levegőbe Ádám közelségét -kacsintott rám mire elpirultam.
-Igen az meglehet -mosolyogtam zavartan.

Az előadás 10 perc múlva elkezdődött. Amint lekapcsolták a fényeket, csak a színpad volt megvilágítva kikapcsoltam az agyam és átadtam magam a színdarabnak. Imádtam az egészet, imádtam Pásztor Ádám hangját. A szünetbe elmentünk Wc-re aztán visszamentünk a helyünkre.
-Imádod mi? -vigyorgott Máté.
-Naná -bólogattam széles mosolyal. -Láttad milyen jól néz ki Ádám? -néztem rá.
-Igen láttam, nagyon cukipofa -kuncogott fel.
-Jajj már -csaptam a karjára mire elnevette magát. A következő 1 órát ugyanabba a kábulatba töltöttem. Mikor vége lett csak pislogtam.
-Pszt Emma -bökött meg Máté.
-Bocs menjünk -álltam fel és követtem.

°°°

Máté leparkolt a házunk előtt majd rámnézett.
-Hát Emma egy élmény volt -mosolygott rám.
-Egyetértek. Köszönöm, hogy engem hívtál -mosolyogtam vissza rá.
-Nincs mit. Holnap találkozunk és kitartást Zolival -kacsintott rám.
-Kösz -horkantottam fel. -Szia Máté -mosolyogtam rá aztán kiszálltam a kocsiból. Máté kettő rövidet dudálva elhajtott. Dúdolva indultam meg a ház felé.
-Jól szórakoztál? -hallottam hirtelen Zoli hangját a hinta felől mire megtorpantam. A szememet meresztgetve próbáltam kivenni az alakját.
-Mit csinálsz itt kint? -kérdeztem felé indulva és leültem mellé.
-Agyalok -válaszolta.
-Nem inkább engem vártál? -vontam fel a szemöldököm.
-Az is lehet -suttogta sejtelmesen.
-Nem csinálhatod ezt -csóváltam meg a fejem.
-Micsodát? -kérdezte vissza.
-Hát ezt. Nem vagyok a tulajdonod. Mégis mit akarsz tőlem? Csak akkor vagyok érdekes amikor nem adom magam? -kérdeztem keserűen.
-Ne mondd ezt. A múltkori hiba volt -húzta el a száját.
-Hiba? -kérdeztem vissza.
-Igen, nem kellett volna Dinával kezdenem -fogta meg a kezem.
-Nem számít. Nem haragszom rád, de nem akarok veled lenni -sütöttem le a szemem.
-Ilyen rossz vagyok? Nem érzed jól magad velem? -kérdezte halkan.
-Nem erről van szó, de ez az egész lehetetlen. És én nem tudok benned megbízni, ha egyszer megtetted máskor is megfogod -suttogtam.
-Mindent elcsesztem ugye? -túrt a hajába.
-Sajnálom -álltam fel, de elkapta a kezem. Mikor felállt és hozzám lépett nem húzódtam el.
-Folyton rád gondolok Emma -suttogta és a kezét felemelve megsimította az arcom.
-Zoli ezt nem kéne, anyáék megláthatnak  -motyogtam.
-Hagyd, hogy jóvá tegyem kérlek -kérte, de én megráztam a fejem.
-Sajnálom Zoli, de nem -léptem egyet hátra. Zoli keze lehullott rólam és zsebre vágtam.
-Szánt szándékkal soha sem okoznék neked fájdalmat -suttogta mire lesütöttem a szemem.
-Barátok -nyújtottam felé a kezem.
-Barátok -rázta meg a kezem. -Te és Máté? -kérdezte habozva.
-Nem, csak barátok. Én...beszéltem neki rólunk vagyis ő hozta fel. Azt mondta, hogy látszik rajtad szerelmes vagy belém -dörzsölte meg a karom mert ami azt illeti elég hideg volt.
-Én...-kezdte. -Nem, tévedett -jelentette ki. A szavai meglepően fájtak, de inkább csak zavart mint fájdalmat okozott.
-Értem -bólintottam aztán sarkon fordultam és a házba siettem.