Miért pont te?!

Átbeszélgetett éjszaka

-Mit szeretnél vacsorára? -pillantottam Zolira aki az ágyamon elnyúlva bámulta a plafont. Azt hittem majd beszélgetünk, de nem mondott semmit én pedig nem faggattam.
-Rendelj pizzát -válaszolta.
-Nem hiszem, hogy anya díjjazná -haraptam az ajkamba.
-Már nem azért, de most nincs itt -pillantott rám.
-Mi lenne ha mi magunk csinálnánk meg? -csillant fel a szemem.
-Te nem vagy normális -ült fel.
-Most miért ne? -vontam meg a vállam. -Na tök jó buli lesz -böktem oldalba.
-Nekem most semmi kedvem bulizni -suttogta mire lesütöttem a szemem.
-Ne haragudj -motyogtam. -Figyelj maradhatsz majd én összedobok valamit -álltam fel és az ajtó felé indultam.
-Arra nincs most a leginkább szükégem, hogy egyedül hagyj -jött szorosan mögöttem. Hátrapillantottam rá.
-Akkor mit készítsek? -érdeklődtem.
-Nincs itthon tortilla tészta? -kérdezte.
-Multkor megettük, de szívesen elmegyek a boltba -ajánlottam fel.
-Együtt megyünk el. Úgyis akartam venni valami nasit -nézett a szemembe. A tekintete tompán csillogott, ajkát vékony vonallá préselte össze. Nem mutatja, de tudom, hogy belül szenved.
-Rendben -suttogtam. Melegen felöltöztünk majd kiléptünk a házból. A sálamat birizgálva lépkedtem mellette miközbe azon agyaltam, hogy miről kéne beszélgetnünk. Zoli mellettem elmerült a  gondolataiba miközbe egy cigit szívott. -Adsz egyet? -kérdeztem csakhogy végre megtörjem a csendet.
-Biztos, hogy nem -jelentette ki élesen. -Emma ha meg tudom, hogy elkezdtél cigizni kitekerem a nyakad. Megértetted? -ragadta meg a karom és megrázott.
-Nyugi felfogtam. Csak egy kérdés volt, egyszer úgyis ki kell próbálni -motyogtam a vállamat vonogatva.
-De nem ezt -vágta rá komoran.
-Miért? Ez nem átlagos cigi? -bámultam rá.
-Nem -morogta.
-Por, bogyók, füvescigi, alkohol -számoltam a kezemen.
-Emma -mordult fel.
-Jó befogtam -tartottam fel a kezem védekezve. -Merre jártál az utóbbi időbe? -érdeklődtem.
-Jesszus Emma, neked a kíváncsiságod lesz a veszted -ingatta a fejét. -Ne akard te azt tudni -nézett rám.
-Félnem kellene tőled, de nem tudok. És tudod miért nem? Mert tudom, hogy ez nem te vagy. Ez csak egy átkozott álca -néztem vissza rá.
-Örülnél ha olyan lennék mint a szőke herceged mi? -kapta el rólam a tekintetét.
-Nem, mert az már nem te lennél -ráztam meg a fejem mire visszanézett rám, de nem szólt semmit.

Amikor kiléptünk a boltból felcsillanó szemmel dobtam el a táskát.
-Havazik -kiáltottam és hátra vetett fejjel elkezdtem körbe körbe forogni.
-Még a végén elesel -kapta el a derekam Zoli.
-Hűű forog a világ -motyogtam mire elmosolyodott aztán felemelte a kezét és kisimította a szememből a hajam.
-Te mindig eléred, hogy jó kedvem legyen  -suttogta mire akaratlanul is elmosolyodtam.
-Ez a célom -jegyeztem meg. Zoli egy pillanatig nézett le rám aztán átölelte a vállam megpuszilta a homlokom majd hazafelé vettük az irányt.

°°°

Betettem a mikróba két tortilla tésztát miközbe a kanálról nyaltam le a szószt.
-Ezt soha ne csináld egy fiú jelenlétébe -szólalt meg Zoli.
-Mit? -néztem rá csodálkozva. Válaszul a kanálra bökött mire elvörösödve megráztam a fejem. -Hülye -dobtam meg egy konyha ruhával. Zoli elhajolt előle majd tovább nyomkodta a telefonját. Kivettem a mikróból a tortillákat aztán mindkettőre tettem salátát majd húst végül foghagymás öntetet. Összehajtottam őket, beleszúrtam egy fogpiszkálót, hogy egybe maradjon aztán letettem Zoli elé az egyiket.
-Köszi -bólintott teli szájjal.
-Disznó -forgattam meg a szemem mire röfögni kezdett. Akaratlanul is elnevettem magam és ő is majdnem elmosolyodott, de aztán az ajkába harapott és lesütötte a szemét. Átnyúltam az asztalon és megszorítottam a kezét, ő pedig visszaszorított. Zoli megevett ezután még egyet aztán együtt elmosogattunk.
-Sajnálom -szólaltam meg hirtelen.
-Mit? -nézett rám.
-Azt, hogy az utóbbi időbe alig beszéltem veled -néztem rá.
-Ez van ha az ember szerelmes, megfeledkezik a barátairól -hajtotta le a fejét.
-Én nem felejtettelek el -suttogtam szaporán rázva a fejem.
-Tudod, hogy ez nincs így -nézett rám szomorúan mire a szám sírásra görbült.
-Azt hittem, hogy nem akarsz beszélni velem. Olyan rideg lettél -töröltem meg a szemem.
-Mert ezt kellett tennem. Dénes nem örült volna neki, ha mi közeli kapcsolatba állunk egymással -vonta meg a vállát.
-Mátéval és Bencével is közeli a kapcsolatom, de nem zavarja ez őt -hadartam.
-De velük nem volt olyan kapcsolatod mint velem. Higyj nekem a fiúk ezt meg érzik. Rögtön vágta volna, hogy köztünk él a kémia -nézett mélyen a szemembe. Elkaptam róla a tekintetem és a padlót kezdtem el bámulni. Már teljesen elfelejtettem azt az érzést amit akkor éreztem Zoli iránt, mintha nem is lett volna, de most, hogy felhánytorgatta akaratlanul is elpirultam. -Nem kell félned, nem fogom tönkre tenni a kapcsolatotokat. Már nem úgy tekintek rád, tudod már nem él bennem a küzdő szellem, hogy megszerezzelek. A te szíved már az övé, akkor minek törjem magam? -tárta szét a kezét.
-Ennek örülök -sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
-De attól még fontos vagy és a fejével fogok focizni ha megbánt -tette hozzá mire akaratlanul is elröhögtem magam.

°°°

A lehallkított Tv-t néztem amikor elkezdett csörögni a mobilom. Anyu hívott.
-Szia -vettem fel.
-Szia kicsim. Felkeltettelek? -kérdezte.
-Nem, dehogy. Tv-t nézek. Milyen Hajdúszoboszló? -érdeklődtem.
-Fantasztikus, legközelebb ti is velünk jöttök -jelentette ki.
-Alig várom -mosolyodtam el.
-Zoli, hogy van? -kérdezte aggódva. Az ajkamba harapva néztem Zolira aki a fejét a hasamon nyugtatva aludt.
-Nagyon megviseli, nem mutatja de szenved -suttogtam.
-Szegénykém, Emma most muszáj mellette lenned, szüksége van rád -hadarta.
-Mellette vagyok. Hagyom, hogy nálam aludjon -válaszoltam miközbe Zoli fürtjeivel játszadoztam.
-Biztos, hogy jó ötlet ez? -kérdezte.
-Nyugi a földön alszik -vontam meg a vállam. -Ja és anya van egy rossz hírem -motyogtam.
-Te jó ég. Akarom én azt tudni? -nyögött fel.
-Kell egy új tükör a fürdőbe. Mászott rajta egy pók és annyira megijedtem, hogy neki hajítottam a fésűmet ezáltal darabokra tört -hadartam bűnbánóan.
-Levonom a zsebpénzedből -szólalt meg végül komoran.
-Rendben -motyogtam. -Álmos vagyok, szia anya -köszöntem el.
-Szia puszi -köszönt el ő is majd letettük. Leraktam az éjjeliszekrényemre a telóm mire Zoli megmozdult.
-Nem akartalak felkelteni -néztem rá zavartan.
-Nem aludtam. Miért falaztál nekem? -fürkészte az arcom.
-Mert ezt tartottam helyesnek -sütöttem le a szemem.
-Folyton az adósod vagyok -csóválta meg a fejét.
-Ugyanmár -legyintettem. -Hogy vagy? -kérdeztem csendesen. Zoli lesütötte a szemét aztán felült és hátát a falnak vetette.
-Nem tudom elhinni, hogy...már nem él. Olyan élettel teli volt, mindig vidám és most...most már nem látom többé mosolyogni, nem tudok többé vele beszélgetni. Emma ő tényleg megértett engem, bármi bajom volt hozzá rohantam. Csak...csak neki mondtam el, hogy függő vagyok és tudod mit tett? Nem dühöngött, nem nézett rám csalódottan csak átölelt és azt suttogta együtt megoldjuk. De már nincs többé -temette a kezébe a fejét és felzokogott. Könnyes szemekkel simítottam a kezem a hátára mire megremegett aztán hozzám bújt és úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. -Annyira fáj Emma. Elképesztően fáj -zokogta a pólómat markolászva. Szorosan magamhoz öleltem miközbe már az én könnyeim is folytak.
-Jobb lenne ha mesélnél róla? -kérdeztem gyengéden. Zoli egy aprót bólintott aztán halkan el-el csukló hangon elkezdett mesélni. Némán hallgattam miközbe megnyugtatóan simogattam a hátát.
-Emma meddig fog fájni? -nézett rám.
-Mindig is fájni fog, csak megtanulsz vele együtt élni. Mikor apu meghalt, utána akartam menni. Számtalan gondolat megfordult a fejembe, hogy hogyan vetnék véget az életemnek. De nem tettem, anyu miatt, szüksége volt rám ezért erős maradtam. Meghát Zsófi is segített, mindent megtett, hogy kirángasson a gyászból és igérem, hogy én is mindent megteszek, hogy ne emésszen el a bánat. Melletted leszek -néztem mélyen a szemébe.
-Köszönöm -suttogta. -Köszönöm Emma -ölelt szorosan magához. Hajnal ötig beszélgettünk aztán mindkettőnket elnyomott az álom.