Miért pont te?!

1.nap

Reggel bucira sírt szemekkel ébredtem fel. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, itt akartam maradni a négy fal között.
-Emma ébren vagy? -kopogott be anya.
-Meghaltam -kiáltottam vissza miközbe nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Magamra rángattam a koptatott farmerom majd egy fehér toppot rá pedig egy fekete fehér kockás inget. A hajamat lófarokba kötöttem, ímmel ámmal megcsináltam a sminkem, a nyakamba akasztottam a Zolitól kapott nyakláncom majd felkaptam a sporttáskám és kiléptem a szobámból. Zoli szobájának az ajtaja résnyire nyitva volt, épp Gina jött ki rajta.
-Na szép, most már vele is alszol? -kérdeztem egykedvűen és a konyhába mentem. -Jó reggelt -köszöntem leülve az egyik székre.
-Szia kicsim -puszilta meg a homlokom anya. -Minden rendben? -kérdezte.
-Fogjuk rá, Dénesel megint veszekedtünk. Féltékeny, hogy Zolival megyek táborba -dörzsöltem meg az arcom.
-De hát ez egy iskolai tábor -mondta értetlenül.
-Tudom -bólintottam. -Nem is tudom, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy egy faházba leszünk -túrtam a hajamba.
-Legalább vigyázni fog rád -mondta anya.
-Persze megvéd a bogaraktól -mosolyodtam el halványan.
-Na meg a sok póktól -lépett be a konyhába Zoli. Kék póló volt rajta, szürke melegítő nadrág és az egyen pulcsija, ami a focicsapatának van. Amúgy a csapat neve Sasok a pulcsijuk pedig fehér alapon kék mintás.
-Jó áll a pulcsi -jegyeztem meg.
-Neked adjam? -mosolyodott el.
-Kösz nem, nem vagyok a csajod és csak az kaphatja meg -válaszoltam.
-Jah a filmekbe -forgatta meg a szemét.
-Nem, nem csak a filmekbe -ellenkeztem mire elvigyorodott. Ekkor megpittyent a telefonom mire kikaptam a zsebemből és reménykedve a kijelzőre néztem. De nem Dénes írt, csak frissített a telefonom és azt jelezte. Csalódottan tettem vissza a zsebembe. Zoli szomorúan fürkészte az arcom.
-Indulunk? -nyújtotta felém a kezét.
-Igen menjünk -bólintottam. -Szia anya -öleltem meg szorosan.
-Sziasztok, vigyázzatok magatokra -ölelt meg mindkettőnket.
-Mondd meg Tominak, hogy puszilom -mosolyogtam anyára aztán felkaptam a táskám és követtem kifelé Zolit. Beraktuk a csomagtartóba a táskáinkat majd beszálltunk a kocsiba.
-Nem tudom miért nem lehet külön kocsival menni -morogta Zoli.
-Azért mert ez iskolai program. Az a buli benne, hogy busszal megyünk -pillantottam rá. -Tényleg amúgy ezt még soha se kérdeztem. Hol laktál régen? -kérdeztem.
-Hogy jön ez most ide? -kérdezte.
-Nem tudom, csak úgy eszembe jutott -vontam meg a vállam.
-Ha mindenáron tudni akarod, Szombathelyen laktunk -mondta az utat figyelve.
-Az jó, még sose voltam ott -válaszoltam.
-Egyszer majd elviszlek -pillantott rám mosolyogva. -Már ha a barátod megengedi -tette hozzá keserűen.
-Ne beszéljünk róla -suttogtam kinézve az ablakon.
-Emma....esküszöm ha akarod megyek é iderángatom, hogy kérjen bocsánatot vagy pedig agyba főbe verem -mondta alig hallhatóan.
-Nincs szükség rá...csak tudod fáj, hogy nem teszek semmit és ő mégis féltékeny -néztem magam elé.
-Én is az lennék a helyébe -jegyezte meg.
-De hisz tudja, hogy szeretem. Ennyire nem bízik bennem? -fakadtam ki.
-Ugyan Emma. Benned bízik, bennem nem -pillantott rám aztán hangosabbra vette a zene hangerejét.

°°°

Az iskola előtt várakoztunk a buszra. Meglepően kevesen jöttek el. Pár alsóbb éves, de felsősök közül alig jöttek. Jobban csak azok akik sport tagozaton vannak. Az osztályomból jött Stella, Máté, Reni, Bence, Gergő és ugye én. Zoli az osztálytársaival beszélgetett így én is a saját osztályomhoz csatlakoztam.
-Szia Emma -karolta át a vállam Bence.
-Szia -öleltem át a derekát. -Felkészültetek lélekbe a túrákra? -érdeklődtem.
-Naná -vigyorodott el Gergő aztán közelebb lépett hozzám és kihúzta a táskáját. 2 üveg Royalt, egy Jack Daniels-t és négy doboz sört pillantottam meg.
-Úgyis elveszik -ingattam a fejem rosszalóan.
-Dehogy veszik -mondta Gergő magabiztosan.
-Jön az igazgatóhelyettes is -néztem rá.
-Nyugi Emma, nem fogok lebukni -vigyorgott vadul. A szememet forgatva néztem félre. 10 perc múlva megérkezett a busz és mindenki egyszerre tódult meg a busz felé.
-Foglalok neked helyet -kiáltotta felém Zoli.
-Kösz -kiáltottam vissza. 5 perc múlva én is feljutottam a buszra majd a tekintetemmel megkerestem Zolit.
-Belül vagy kívül? -kérdezte felnézve rám.
-Belül -mondtam mire felállt és beengedett. Lehuppantam az ülésre majd elővettem a telefonom. A szemem könnybe lábadt ahogy a háttérképemre néztem.
-Emma -tette a kezét a kezemre Zoli mire rápillantottam.
-Mit rontok el mindig? -kérdeztem sírásra görbült szájjal.
-Te semmit Emma, te semmit -rázta meg a fejét majd kivette a kezemből a telefont és a sporttáskámba tette aztán kivette a könyvemet és felém nyújtotta.
-Köszi -mosolyodtam el halványan majd fellapoztam a Két lépés távolságot és elmerültem benne. Egy idő után a fejemet Zoli vállára hajtottam és tovább folytattam az olvasást.