Miért pont te?!

Haza akarok menni!!!

Reggel hatkor jött a doki, hogy beadja a fájdalom csillapítót majd rá egy órára meghozták a reggelit. Virsli volt, de én eltoltam magamtól.
-Meg kell enned -győzködött a nővér.
-Sajnálom, de nem -ráztam meg a fejem.
-Muszáj -nézett rám szigorúan. Zoli ekkor tért vissza a büféből.
-Jó reggelt -biccentett oda a nővérnek. -Jó éjtvágyat -kacsintott rám miközbe beleharapott a kakaós csigába. Irigykedve néztem rá.
-Nem hajlandó enni -fordult a nővér Zoli felé.
-Nem csodálom szégyenlős a kicsike -vonta meg a vállát Zoli.
-Szóval ha kimegyek megeszi? -szaladt magasba a szemöldöke.
-Van esély rá -biccentett Zoli lehengerlő mosoly kiséretébe.
-Gyerekek -motyogta miközbe magunkra hagyott. Amint becsukta az ajtót kikaptam Zoli kezéből a kakaós csigát és bele haraptam.
-Ez Isteni -hunytam le a szemem.
-Ha te mondod -vonta meg a vállát. -Amúgy nem tudom mi bajod a kórházi kajával -vette magához a tányért és megette az én reggelim. Lenyeltem a falatot és úgy válaszoltam.
-Természetesen az, hogy kórházi -néztem rá.
-Nem mérgezik meg Emma -sóhajtott fel.
-Nem baj, nem szeretek olyan kaját enni ami nem ismerős kezéből került ki -jelentettem ki.
-Emma most is olyat eszel amit nem mi csináltunk -méregetett furán.
-A péksüti teljesen más -ellenkeztem.
-Ha te mondod -puszilta meg a homlokom. -Ma bejön Dominik -szólalt meg.
-Ki az a Dominik? -vontam fel a szemöldököm.
-Egy rendőr. Ki szeretne kérdezni -fürkészte az arcom.
-Nem szivesen emlékszek vissza rá -borzongtam meg.
-Tudom kicsim. Itt leszek veled, de muszáj elmondanod csak te tudod, hogy pontosan mi történt -fogta meg a kezem és megszorította.
-Örökre mellettem maradsz? -kérdeztem halkan.
-Örökre -nézett mélyen a szemembe majd hozzám hajolt és megcsókolt.

°°°

Az Idolt olvastam Zolinak dőlve amikor Dominik megérkezett.
-Sziasztok -köszönt becsukva az ajtót majd leült a székre. -Nos Emma, hogy érzed magad? Elég erős vagy, hogy elmondd nekem mi történt? -érdeklődött.
-Fogjuk rá -sóhajtottam fel. Zoli mellettem közelebb vont magához és megpuszilta a homlokom. -Én mosdóba voltam, amikor bementem még nem volt bent, viszont amikor kijöttem már ott volt. Provokált engem. Azt mondta, hogy ne álljak az útjába, vissza akarja kapni Zolit. Azt mondta, hogy Zoli nem szeret engem csak kihasznál. Tudom hallgatnom kellett volna, de...de muszáj volt. Megkérdeztem tőlle, hogy ha annyira biztos abban, hogy Zoli őt szereti akkor miért mondja, hogy álljak félre? Mert én nem tartanám vissza. Ha Zoli nem akar velem lenni én elengedem -sírtam el magam. -Erre...erre elborult az agya, neki csapta a fejem a tükörnek. Olyan váratlanul ért, hogy védekezni se tudtam. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba, de elborult az agya. Nevetett rajtam. Annyira féltem, olyan volt mintha az megszállta volna valami. Ha nem tudnám, hogy nem léteznek akkor azt gondolnám, hogy maga az ördög volt -zokogtam szorosan lehunyt szemmel. Lélegzetem szapora volt kezemmel Zoli pólóját markoltam.
-Jól van Emma. Itt vagyok -suttogta Zoli a hajamat simogatva. A nyakába fúrtam a fejem, zihálva vettem a levegőt.
-Köszönöm, hogy elmondtad. Figyelni fogjuk azt a lányt -veregette meg a karom. -Zoli beszélhetnénk? -kérdezte.
-Majd később, nem szeretném itt hagyni -suttogta.
-Rendben. Jobbulást Emma -nézett rám. -Sziasztok -állt fel és kiment. A helyét nem sokkal később a nővér vette át.
-Ezek a rendőrök -bosszankodott miközbe nyugtatót adott. -Állandóan felizgatják a betegeket -cicegte. Ez a mondat annyira kétértelmű volt, hogy akaratlanul felkuncogtam. A pillantásom találkozott Zoliéval akinek megrándult a szája sarka.
-Kis perverz -suttogta a fülembe.
-Nem vagyok az -motyogtam.
-Tényleg nem -harapott gyengéden a fülcimpámba. Borzongás áradt szét a testemben és a nyakába fúrtam a fejem.

°°°

Anya hál Istennek hozott be nekem ebédet, de pár perc múlva el is kellett mennie.
-Neked nem suliba kéne lenned? -pillantottam Zolira homlokráncolva.
-Addig nem amíg itt vagy -jelentette ki. Halványan elmosolyodtam.
-Na és a meccsek? -kérdeztem.
-Tudnak nélkülözni. Jut eszembe eddig egy meccsemen se voltál -mutatott rám.
-Egyszer se hívtál meg -vontam meg a vállam.
-Nem kell oda meghívó -ellenkezett.
-Ez igaz, de na...-harapdáltam az ajkam. -A következőre elmegyek oké? -mosolyogtam rá.
-Szavadon foglak -nézett mélyen a szemembe.
-Zoli -kezdtem némi csend után.
-Igen? -kérdezte.
-Haza akarok menni -motyogtam. Zoli sóhajtva ült le mellém.
-Még nem lehet -rázta meg a fejét és magához ölelt.
-De olyan rossz itt. Te itt vagy, de akkor is jobb lenne otthon. Annyira nem is vagyok sérült -ellenkeztem.
-Ááá nem csak tele van a fejed öltésekkel és el van törve a kezed, de tényleg nem vagy sérült -horkantott fel.
-Azt hittem, hogy megszöktetel ha el akarok menni -morogtam sértetten.
-Meg is tenném, ha nem miattam kerültél volna ide -suttogta.
-Befejeznéd, hogy magadat hibáztatod? Szakítok veled ha tovább mondod a hülyeségeidet -fenyegettem meg.
-Befogtam -hajolt oda hozzám és megcsókolt.