Miért pont te?!

4.nap

Csütörtök reggel újra a duda hangjára ébredtünk.
-Ébresztő -ordította az igazgatóhelyettes. -10 perc múlva a pavilonnál reggeli -kiabálta. Fintorogva nyitottam ki a szemem és a tekintetem összeakadt az álmosan pislogó Zoli tekintetével.
-Szia -köszönt rekedten.
-Szia -köszöntem vissza alig hallhatóan. Zoli felemelte a kezét és az ujjával végig simított az arcomon.
-Jól vagy? -kérdezte.
-Aha azt hiszem -bólintottam.
-Akkor jó -suttogta majd hozzám hajolt és megpuszilta a homlokom. Lehunyt szemmel szívtam magamba az illatát.
-Nincs kedvem felkelni -motyogtam mire felkuncogott.
-Nekem sincs hidd el -ölelt magához. -Csak feküdnék itt vele egész nap -suttogta a nyakamba fúrva a fejét.
-Ez nem helyes -suttogtam mire kissé elhúzódott tőlem. -Nem csinálhatom ezt Dénesel a háta mögött -ráztam meg a fejem.
-Mondd el neki -nézett le rám.
-Hogy? Telefonon? Facebookon? Én soha nem tennék ilyet -ráztam meg a fejem.
-Akkor mit akarsz tenni? -kérdezte.
-Nem tudom. Nem merek a szemébe nézni és úgy megmondani neki, de megérdemli, hogy személyesen mondjam el neki -motyogtam.
-Mit? -nézett a szemembe.
-Azt...azt, hogy veled akarok lenni -kaptam el róla a tekintetem. Nem tudom miért nem mondtam meg neki, hogy szeretem. Talán azért mert tudtam, hogy ő nem szeret. Zoli gyengéden maga felé fordította az arcom.
-Adsz egy esélyt kettőnknek? -billentette oldalra a fejét.
-Nem fogsz a hátam mögött mással kavarni? -kérdeztem vissza.
-Megtanultam a leckét Emma. Soha többé nem csallak meg, legyen az bármilyen bombázó -nézett mélyen a szemembe.
-Titokba kell tartanunk -mondtam halkan.
-Tudom -suttogta és az ajka egyre jobban közelített az ajkamhoz.
-Még mindig úgy gondolom, hogy ez nem helyes -motyogtam.
-Jajj maradj már csendbe -mormolta majd az ajka az ajkamra simult. Rövid, édes csók volt, de ebbe a csókba az egész testem beleborzongott.
-Megyek öltözni -toltam el magamtól.
-Veled mehetek? -kérdezte féloldalas mosolyal mire vetettem rá egy szigorú pillantást. A ruháimmal együtt bevonultam a fürdőbe. Amint egyedül maradtam megrohamoztak a kétségek. Biztos, hogy helyesen cselekszem? És ha ez csak valami múló szeszély? Ha Zoli csak játszadozik velem? Kétségbeesetten dörzsöltem meg az arcom. Elég már, ne agyalj túl mindent! -szóltam rá saját magamra. Belebújtam a sötétkék melegítőmbe, kikeféltem a hajam majd inkább lófarokba fogtam. Rá fért volna már egy hajmosás. A sminket ma elhagytam csak egy kis szempillaspirált tettem fel aztán kiléptem a fürdőből.
-Tetszel smink nélkül -mosolygott rám Zoli.
-Van rajtam smink -válaszoltam.
-A szempilládon igen -bólintott.
-Sasszem -motyogtam mire hozzám lépett és magához ölelt. -Légyszi kapcsold ki az agyam -kértem alig hallhatóan.
-Kérésed számomra parancs -kuncogott fel majd megemelte a fejem és az ajkamra tapasztotta az ajkát. A nyakát átölelve viszonoztam a csókját mire még szorosabban ölelt és elkezdett hátrálni. Leült az ágyra engem pedig lovagló ülésbe az ölébe ültetett. A vér az ereimbe vágtázott miközbe az ujjaimmal beletúrtam a barna fürtökbe. Zoli közelebb húzott magához az ajka még mohóbban tapadt az enyémre. Végül kifulladva levegőt kapkodva húzódtam el tőlle.
-Zoli....te te egyre jobban csókolsz -nyögtem ki zihálva.
-Örülök, hogy így gondolod -kacsintott rám miközbe szélesen mosolygott. Belenéztem azokba az eleven barna szemekbe és úgy éreztem, hogy menten kicsattanok. Nem számít senki és semmi csak az a fontos, hogy Zolival újra egymásra találtunk.

°°°

Túra hosszú fárasztó túra a dög melegbe.
-Nem, nem, nem bírom -kapkodtam levegő után és megtorpantam.
-Emma igyál egy kicsit -nyújtotta felém Zoli a vizét miközbe aggódva figyelt. Engedelmes kortyoltam, de egy fokkal se lett jobb.
-Nem, Zoli, nem jó. Nagyon rosszul vagyok -ziháltam könnyes szemekkel. Úgy éreztem mintha valami láthatatlan kéz paszírozná össze a tüdőmet, a világ forgott körülöttem, patakokba folyt rólam az izzadság.
-Már nincs sok hátra -bíztatott a hátamat dörzsölgetve.
-Tényleg nem bírom -sírtam el magam és a vállának döntöttem a fejem. -Úgy érzem mindjárt összeesek -szipogtam.
-Jól van nyugodj meg. Visszafordulunk -nyugtatott meg.
-Minden rendben? -lépett hozzánk a töri tanár.
-Nem, Emma nagyon rosszul van. Visszafordulhatnánk? -kérdezte Zoli.
-Emma lélegezz mélyeket attól jobb lesz -tanácsolta.
-Tanárnő nem látja milyen sápadt? -mordult fel Zoli ingerülten.
-Zoli nincs baj. Ha a tanárnő azt akarja akkor tovább megyek csak hagy pihenjek még egy kicsit -hunytam le a szemem.
-Emma nem vagy jól -suttogta a fülembe.
-De igen -ellenkeztem.
-Tudsz te róla milyen makacs vagy? -horkantott fel. Fáradtan pillantottam rá majd lecsavartam az üveg kupakját és ittam egy keveset.
-Na jobban vagy már? -kérdezte tanárnő.
-Igen -motyogtam.
-Rendben akkor lassan induljatok. Nem kell sietni -mondta rámmosolyogva.
-Biztos, hogy ne forduljunk vissza? -nézett le rám Zoli aggódva.
-Nem, nem kell -ráztam meg a fejem. Zolival ráérősen sétáltunk és időnként megálltunk pihenni. Mikor beértünk Mátrafüredre mindenki szétszéledt. Zolival a parkba mentünk és kerestünk egy árnyékos helyet ami távol van a többiektől. Leültem a padra, Zoli pedig elnyúlt és az ölembe hajtotta a fejét.
-Jól vagy? -kérdezte csendesen.
-Igen -bólintottam.
-Akkor jó. Attól féltem, hogy bármelyik pillanatban összeeshetsz -suttogta felemelve a kezét és megsimította az arcom.
-Nem helytelen ez? -kérdeztem hirtelen. -Mármint nem azt akarom mondani, hogy legyen vége, de nem tehetem ezt Dénesel. Nekem is szarul esne ha még velem járna, de már más lánnyal lenne -kaptam el rólam a tekintetem.
-Honnan tudod, hogy nem azt teszi? -kérdezte alig hallhatóan.
-Ismerem. Soha nem tenne ilyet, a fotóra is biztos van valami normális magyarázat -motyogtam. Zoli sóhajtva felült és rámnézett.
-Féltékennyé akart tenni, ez a magyarázat nincs más -nézett a szemembe.
-Csak tudod zavar. Mert normális fiú, nem ezt érdemli -lábadt könnybe a szemem.
-Nyugodj meg -suttogta magához ölelve. 
-Sajnálom, képzelem milyen lehet ezt neked hallgatni -mosolyodtam el kínosan.
-Ugyan, megszoktam már, hogy a lelki szemetesládád vagyok -vonta meg a vállát.
-Ez nem igaz -hápogtam.
-De bizony, hogy igaz -nevette el magát.
-Nem is. Nagyon sok dolog van amiről nem tudsz, amit csak Zsófinak mondtam el -bólogattam.
-Drágám előttem nem lehetnek titkaid. Mindent kiderítek -vigyorgott miközbe egyre közelebb hajolt hozzám.
-Khm -köszörültem meg a torkom és jelentőségteljesen körbe néztem.
-A kutya se bagózik ránk -fogta két keze közé az arcom és megcsókolt.

°°°

-Figyelmeztetlek nem nagyon szeretem az ilyesfajta meglepetéseket -mondtam miközbe Zoli egy kendővel bekötötte a szemem.
-Tetszeni fog, bízhatsz bennem -nevette el magát. -Na nem látsz? -érdeklődött.
-Nem, nem látok semmit -válaszoltam a szememet meresztgetve, de csak a sötétséget láttam. Ekkor egy gyors csókot nyomott a számra majd megfogta a kezem és maga után húzott. Nagyon szar volt bekötött szemmel sétálni. Most megtapasztalhattam, hogy milyen érzés vaknak lenni. Nagyon rossz, nem is tudom, hogy a vakok, hogy képesek így közlekedni. Oké van vakvezetőkutya meg az a fehér bot, de mégse ugyanaz. Ha én megvakulnék, nem is tudom mit tennék. Talán örökre a szobámba zárkóznék.
-De csendes vagy. Csak nem azon agyalsz, hogy hova viszlek? -érdeklődött Zoli.
-Nem azon agyaltam, hogy milyen rossz lehet a vakoknak -válaszoltam.
-Hát igen. Pocsék egy érzés lehet -mondta Zoli. Ekkor béka brekegés ütötte meg a fülem.
-Zoli te kihoztál a táborból? Azt akarod, hogy lebukjunk? -kerekedett ki a szemem.
-Héé azt mondtad nem látsz -torpant meg így engem is vissza rántott.
-Nem is látok, de a süket azért nem vagyok -ellenkeztem.
-Ja jó -mondta és újra elindult. A másik kezemmel amit nem Zoli fogott azzal tapogatóztam. Nem sokkal később a kezem fába ütközött.
-Ez egy híd -állapítottam meg mire megint megállt. -Tapintani is tudok -emlékeztettem.
-Jól van na csak nem akarom, hogy kukucskálj -nevette el magát majd megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókját. Zoli gyengéd csókja ekkor hevessé vált és szorosan magához ölelt. Ujjaim a hajába túrtak és egy elégedett sóhaj szakadt ki belőlem. -Eltereled a figyelmem -motyogta a számba.
-Hogy én? -kérdeztem elhaló hangon.
-Igen te. Nem veszíthetem el a fejem -suttogta és egy puszit nyomott az orromra.
-Kezdek félni, hogy mit találtál ki -motyogtam elhúzva a szám.
-Türelem. Mindjárt megtudod -kuncogott fel és megfogta a kezem. Pár pillanattal később Zoli megállt mire én is megálltam.
-Megérkeztünk? -érdeklődtem.
-Igen -válaszolta és kikötötte a kendőt. Meglepetten néztem az elém táruló látványra. Egy pléd volt leterítve a földre, rajta pár gyertya és egy piknik kosár. Az arcomon lassan mosoly terült szét, a szívem tájékára melegség költözött.
-Ezt miért? -néztem Zolira.
-Soha nem volt első randink -mosolygott rám. -Tetszik? -billentette oldalra a fejét.
-Nagyon -bólintottam széles mosolyal az arcomon.
-Ennek örülök -fogta meg a kezem és lehúzott a plédre. Magához húzta a piknik kosarat és elkezdte kipakolni a tartalmát. Eper, szőlő, banán, négy szendvics, pezsgő (!!??), kóla és két pohár.
-Honnan vannak ezek? -pislogtam nagyokat
-Jóba lettem a konyhás nénivel -vigyorodott el.
-Óó vagy úgy -bólintottam. -Hogy jutott ez eszedbe? -intettem körbe.
-Mondanám, hogy mind az én fejemből pattant ki, de Zsófi segített -nézett maga elé zavartan.
-Zsófi? De hiszen -kezdtem.
-Tudja Emma és nem vet meg -nézett a szemembe.
-Azt hittem senkinek se akarod elmondani -suttogtam az arcát fürkészve.
-Zsófi és Ákos rászolgáltak a bizalmamra -mondta komolyan.
-Szóval Ákos is? -kérdeztem.
-Igen és ami azt illeti. Nos azt üzeni, hogy soha nem csípte Dénest. De nem akarok most róla beszélni. Ez az éjszaka csak a miénk -hadarta. Halványan elmosolyodtam majd hozzá hajoltam és megcsókoltam.
-Miért vagy ennyire tökéletes? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Távolról se vagyok az -suttogta a homlokomnak döntve a homlokát.
-Még mindig? Szóval még mindig? -kérdeztem akadozva.
-Igen -suttogta vissza. -Emma hajlandó vagyok mindenről beszélni veled, de erről az egyről nem -nézett a szemembe. -Ugye megérted? -kérdezte halkan.
-Hát persze, de tudd. Én mindig itt leszek neked -szorítottam meg a kezét.
-Tudom és hálás is vagyok érte -szorított vissza majd magához húzott és megcsókolt.

°°°

Zolihoz bújva feküdtem és a csillagos eget bámultam.
-Deja vu-m van -törtem meg a csendet.
-Mi miatt? -érdeklődött miközbe az ujjai a hajammal játszadoztak.
-Bámuljuk az eget a tóparton -suttogtam.
-Mint Adácson -sóhajtott fel és megpuszilta a homlokom. Ez után újra csend telepedett ránk. De nem kínos csend volt hanem inkább békés.
-Anya és Tomi szerinted össze akarnak majd házasodni? -kérdeztem hirtelen.
-Nem tudom. Talán igen -válaszolta.
-Az jó lenne nem? -könyököltem fel és ránéztem.
-Változna valami kettőnk közt? -kérdezte vissza.
-Nem, nem hiszem -ráztam meg a fejem.
-Legszivesebben apám képébe vágnám, hogy tetszel nekem -suttogta mire lesütöttem a szemem.
-Tudod, hogy nem mondhatjuk el. Nem értenék meg -húztam el a szám.
-Elcseszett egy helyzet -sóhajtott fel aztán lehúzott magához és megcsókolt. Átadtam magam a csókjának és kikapcsoltam az agyam.