Miért pont te?!

Szilveszter

Idén a szilvesztert Ákoséknál tartottuk. A szobámba járkálva hívtam fel Dénest.
-Szia picim -szólt bele amint felvette.
-Szia. Még mindig nincs kedved velünk szilveszterezni? -kérdeztem szomorúan.
-Nem az, hogy nincs kedvem, csak már nagyon rég megígértem a haveroknak, hogy velük bulizok -sóhajtott fel.
-Tudom, de nélküled nem lesz az igazi -motyogtam leülve az ágyra és magamhoz öleltem egy párnát.
-Miért nem jössz te? -kérdezte. Habozva az ajkamba haraptam.
-Mit tudnék csinálni az egyetemisták között? Nem tudnék beleszólni semmilyen témába. A múltkor is, csak ültem csendbe és nem szeretném ha folyton velem foglalkoznál és azt figyelnéd jól érzem-e magam -motyogtam mire halkan felsóhajtott.
-Értem, de ugye tudod, hogy ez fordítva is így van? -kérdezte csendesen.
-Tudom, hogy pisisek vagyunk a számodra -suttogtam.
-Jesszus dehogy -hadarta.
-Jó, mindegy is, nem akarok veszekedni veled -ráztam meg a fejem.
-Éjfélre odaérek okés? -kérdezte.
-Rendben -mosolyodtam el. -Most először fogok szilveszteri újévi csókot kapni, szóval ajánlom, hogy megjelenj -nevettem el magam.
-Ott leszek igérem -nevette el magát. -Amúgy, hogy vagy? -érdeklődött.
-Tele ettem magam bejglivel -ütögettem meg a hasam.
-Egészségedre -kuncogott fel. -Akkor este találkozunk -suttogta.
-Már alig várom, szeretlek Dénes -suttogtam.
-Szeretlek Emma -mondta halkan majd elköszöntünk egymástól és letettük.
-Nem kéne ennyiben hagynod -szólalt meg Zoli mire ijedten felkaptam a fejem.
-Mióta vagy te ott? -kérdeztem a szívemre szorítva a kezem.
-Elég ideje -lökte el magát az ajtó félfától és leült a székemre. -Nem szabadna mindent ráhagynod, csak mert félsz, hogy összevesztek -nézett a szemembe.
-Lehet, hogy te így intézed a dolgaidat, de én nem -ráztam meg a fejem.
-Mondd meg őszintén. Bánt, hogy nem veled lesz este? -vonta fel a szemöldökét.
-Mi ez? Valami vallatás? -fontam össze a kezem, de ő csak nézett rám mire lesütöttem a szemem. -Igen, de hát már megigérte a barátainak -suttogtam.
-De visszamondhatná -mutatott rám.
-Te nem ismered őt, ha valamit megígér azt be is tartja -néztem rá.
-Ezzel viszont megbánt téged. A helyébe nekem te lennél az első -nézett mélyen a szemembe. Elkaptam róla a tekintetem és a lábamat kezdtem el bámulni.
-De nem vagy a helyébe -suttogtam.
-Nem kell a helyébe lennem, hogy te legyél nekem a legfontosabb -suttogta alig hallhatóan mire döbbenten felkaptam a fejem. Zoli szótlanul viszonozta a pillantásom, aztán felállt és kiment a szobámból.

°°°

A falnak támaszkodva álltam és a karaokezó Ákost figyeltem. Kevesebben voltunk, mint amire számítottam. Ákos csak pár haverját hívta meg, Zsófi pedig a mi osztályunkat. Össz vissz voltunk kb 50-en. A hangulat eddig nagyon jó, bár az én gondolataim folyton Dénes felé kalandoznak, hogy vajon ő most mit csinálhat. Vajon ő is rám gondol?
-Énekelj velem -suttogta hirtelen Zoli a fülembe és a kezembe csúsztatta a kezét. Feszültség járt és éreztem, hogy a szívem kissé hevesen kezd el verni. Ugyanmár Emma, csak azért érzed így mert Dénesre gondoltál -szóltam rá saját magamra.
-Oké -bólintottam és hagytam, hogy maga után húzzon. Zoli a kezembe adott egy mikrofont, majd magához vett egyet aztán kiválasztottunk egy dalt. A Rewrite The Stars-ra esett a választásunk. Zoli elkezdett énekelni én pedig lehunytam a szemem és átadtam magam a dalnak. Amikor véget ért a dal, zavartan mosolyogva Zolira néztem aki különös pillantással nézett vissza rám.
-Körülöttetek aztán izzott a levegő -kacsintott rám Zsófi.
-Jajj már -forgattam meg a szemem. -Dénes nem jött még meg? -kérdeztem reménykedve.
-Nem, még nem láttam -rázta meg a fejét aztán megakadt valamin a tekintete mögöttem és a szeme kikerekedett.
-Mi az? -kérdeztem megfordulva. -Jéé itt van tanár úr -jegyeztem meg amikor megláttam a tömegbe felénk közeledni.
-Mennem kell -hadarta Zsófi és felsietett az emeletre. Értetlenül bámultam utána.
-Szia -köszönt Martin tanár úr.
-Jó estét. Mi járatban erre? -érdeklődtem.
-Hallottam, hogy itt bulizik az osztályom gondoltam benézek -túrt a hajába és körbe sandított. Gyanakodva fürkésztem az arcát.
-Ha Zsófit keresné, fel szaladt az emeletre amint észrevette, hogy felénk tart -jegyeztem meg.
-Már miért keresném őt? -nézett rám megrökönyödve.
-Ne haragudjon, csak Zsófi mostanában olyan fura. Van neki valami titokzatos fiú és bárki lehet az -magyarázkodtam.
-És te rám gondoltál? -kerekedett ki a szeme.
-Nem dehogy, csak megfordult a fejembe, hülyeség volt -haraptam az ajkamba zavartan. -Izé nem is zavarok -motyogtam és gyorsan elsiettem.

A kanapé legsarkába szorulva ültem és a kezemben lévő pezsgős poharat bámultam. 5 perc múlva éjfél és Dénes sehol. Rápillantottam a telefonomra és szomorúan lesütöttem a szemem amikor láttam, hogy Dénes nem keresett. Ekkor Zoli gugolt le elém mire ránéztem.
-Ne szomorkodj Emma -suttogta megérintve az arcom.
-Megígérte, hogy itt lesz -motyogtam.
-Tudom -bólintott elhúzva a száját.
-Még megjöhet ugye? Lehet...lehet, hogy csak lerobbant a kocsija, a telefonja meg lemerült -kezdtem reménykedve.
-Persze meglehet -biccentett. Hátra fordulva néztem a nappali bejárata felé, de nem láttam Dénest. Végül elérkezett az éjfél. Zoli és Zsófi között álltam a falat támasztva.
-Boldog Új évet -ölelt meg szorosan Zsófi.
-Boldog Új évet -mosolyodtam el halványan.
-Boldog Új évet kicsi Emma -húzott magához Zoli és szorosan átölelt.
-Neked is -suttogtam a nyakába fúrva a fejem.
-Ne törődj vele -suttogta megsimítva a hajam.
-Könnyű azt mondani -görbült sírásra a szám.
-Gyere menjünk ki -fogta meg a kezem és maga után húzott. Magunkhoz vettük a kabátunkat aztán kiléptünk a házból és leültünk a hintára. -Tudod szívem szerint megkeresném és agyonverném -törte meg a csendet.
-Ugyanmár -sütöttem le a szemem.
-Emma légyszives. Ne védd még most is -rázta meg a fejét.
-Ő a barátom -suttogtam.
-Aki nem jött el, hogy veled legyen szilveszter este -vágta rá dühösen. -És még képes azt mondani, hogy szeret téged -csóválta meg a fejét.
-Szeret is engem, biztos van valami ok amiért nem jött el -suttogtam. Zoli halkan felsóhajtott majd átkarolta a vállam és megpuszilta a homlokom. Magam elé bámultam és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Zoli lenézett rám majd az ujjával letörölte a könnyeimet.
-Annyira fáj, ha sírni látlak. Legszívesebben mindenkit megölnék, aki fájdalmat okoz neked -suttogta.
-Nem oldhatsz meg mindent így -motyogtam.
-Ezt úgy mondod mintha öltem volna már embert -kuncogott fel.
-Jesszus dehogy -ráztam meg a fejem és ránéztem. Zoli mélyen a szemembe nézett majd a pillantása az ajkamra vándorolt aztán újra a szemembe nézett.
-El kell mondanom valamit. Nem tudlak elfelejteni Emma. Egyszerűen nem megy. Azért mondtam neked, hogy már nem tekintek úgy rád, mert azt láttam, hogy boldog vagy azzal a Dénessel. Kezdtem belenyugodni, kezdtem elfogadni azt a gyereket. De a mai után, nem fog menni. Veled senki sem bánhat így. Nem hagyom, hogy ilyen barmok fájdalmat okozzanak neked -jelentette ki.
-Kérlek hallgass -hunytam le szorosan a szemem. -Kérlek, ne nehezítsd meg -kértem alig hallhatóan.
-Nem tagadhatod, hogy nem éreztél semmit irántam. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez elmúlt nálad. Mi olyan tökéletes abba a Dénesbe? Az, hogy ugyanaz az ízlésetek? Vagy az, hogy idősebb tőled és érettebb? -kérdezte elhúzódva tőlem és maga elé nézett. Ha dühös lett volna akkor vitába szállok vele, de Zoli nem volt dühös, inkább szomorú és reményvesztett.
-Szeret engem és megért -suttogtam.
-Akkor most hol van? Észre se veszed, hogy nincs itt? -kérdezte rámnézve. -Emma nekem szükségem van rád -csuklott el a hangja.
-Zoli mindig is melletted leszek, de Dénest szeretem -tettem a kezem a karjára.
-Nekem nincs szükségem a barátságodra, azt hittem, hogy melletted végre boldog lehetek. Amikor...amikor összejöttünk az olyan volt nekem, mintha esélyt kaptam volna a boldogságra -vágta az arcomba aztán felpattant és egyedül hagyott. Kővé dermedve bámultam utána. Kb 10 perc múlva láttam, hogy Dénes közeledik felém.
-Szia Emma -állt meg tőlem pár lépésre.
-Szia -köszöntem vissza.
-Nagyon haragszol rám? -kérdezte csendesen.
-Csupán csalódott vagyok -suttogtam. Dénes az ajkába harapva leült mellém.
-Sajnálom, a srácok nehezen akartak elengedni -nézett rám.
-Persze megértem -hajtottam le a fejem és a szemem könnybe lábadt.
-Emma -tette a kezét a kezemre.
-Legalább írhattál volna -suttogtam megtörölve a szemem. -Vagy már egy vacak sms-t sem érdemlek? -szipogtam.
-Ne mondj már ilyeneket -húzott magához és szorosan átölelt. Feszülten ültem egy helybe aztán átkaroltam és a nyakába fúrtam a fejem.
-Szeretlek -motyogtam.
-Szeretlek Emma -szorított magához majd hosszasan megcsókolt, amit boldogan viszonoztam.