Miért pont te?!

Annyira fáj

A hátamat a zárt ajtómnak vetve zokogtam. Nem akartam találkozni Zolival, nem akartam szakítani vele. De muszáj megtennem. Az ő érdekében!!! Hallottam, hogy Zoli és Dominik a nappaliba beszélnek aztán Zoli már az ajtóm előtt állt.
-Emma -kopogott be. -Emma engedj be, kicsim -kérte.
-Hagyj békén -sírtam.
-Emma tudom, hogy megijedtél. Kérlek Emma engedj be -kérte. Remegő lábakkal álltam fel és nyitottam ki az ajtóm. Zoli abban a pillanatban zárt a karjaiba és szorított magához. -Itt vagyok -suttogta megsimítva a hajam. Szorosan lehunytam a szemem aztán kényszerítettem magam, hogy megszólaljak.
-Bárcsak ne lennél -suttogtam mire eltolt magától.
-Miért mondod ezt? -fürkészte az arcom.
-Miattad van ez -vágtam az arcába. -Minek kellett ide jönnöd? Csak felforgattad az életemet. Mielőtt jöttetek boldogok voltunk anyuval, csak mi ketten, de neked sikerült tönkre tenned. Ha nem lennél itt akkor most nem akarna megölni az exed. Az életem nem lenne veszélybe. Gyűlöllek Zoli bárcsak soha nem ismertelek volna meg -zokogtam térdre esve.
-Emma csak zaklatott vagy -suttogta letérdelve mellém.
-Nem -vicsorogtam. -Ez az igazság. Miattad van az egész. Kellett neked idejönnöd -löktem el magamtól holott magamhoz akartam ölelni.
-Emma -sápadt le.
-Tűnj el innen -kiabáltam. -Bárcsak meg se ismertelek volna. Dénesnek igaza volt, rossz hatással vagy rám. Csak a bajt hozod ránk -estem neki zokogva. Ő csak bámult rám, sebzett szemekkel.
-Sajnálom -suttogta. -Tényleg sajnálom -állt fel és hátrálva indult meg az ajtó felé.
-Gyűlöllek -suttogtam a kezembe temetve a fejem.
-Ígérem többé nem okozok bajt. Elmegyek és soha többé nem kell látnod -suttogta.
-Senki nem megy sehova -csattant fel Tomi. Sírva szaladtam anyum karjaiba.

°°°

A szobámba feküdtem anyához bújva úgy mint régen.
-Félek anyu -sírtam.
-Tudom kedvesem -simította meg az arcom. -De ne Zolit hibáztasd ő nem tehet semmiről -suttogta. Nem válaszoltam csak szorosan lehunytam a szemem nehogy elsírjam magam.
-Olyan nehéz anyu -sírtam. -Minden olyan más mióta Zoli itt van -suttogtam.
-A dolgok változnak -suttogta megpuszilva a homlokom.
-De én nem akarok változást -néztem rá majd a nyakába fúrtam a fejem és álomba sírtam magam.

Az éjszaka közepén felriadtam és kimentem Wc-re. Mikor kiléptem az ajtón szembe találtam magam Zolival.
-Emma -suttogta felém nyújtva a kezét. Szótlanul indultam meg a szobám felé.
-Ne tedd ezt velem. Bocsáss meg Emma -kapta el a kezem.
-Hagyj békén. Zoli ne nehezítsd meg -suttogtam.
-Tudom, hogy Melissza miattam van itt, de én megvédlek. Képes vagyok rá -húzott maga felé.
-Nem Zoli, nem akarok veled lenni -ráztam meg a fejem.
-Kérlek -suttogta az ajkamra simítva az ajkát.
-Nem, nem lehetünk együtt -sírtam el magam.
-De igen, együtt túl vészeljük -suttogta.
-Nem, Zoli kérlek. Utálnod kéne azok után amit mondtam -zokogtam.
-Soha nem tudnálak utálni -simította meg az arcom.
-Ne Zoli -hátráltam el.
-Van valami amit nem mondasz el? Tudom, hogy van valami -jött utánam.
-Ne tedd ezt, csak miattad teszem -sírtam a falnak lapulva.
-Mondd el -suttogta. Szaporán ráztam a fejem. -Emma mondd el -fogta két keze közé az arcom. A szemébe néztem és egyszerűen kibukott belőlem.
-Megfenyegettek -sírtam a szobámba sietve.
-Hogy érted azt, hogy megfenyegettek? -sietett utánam és becsukta a szoba ajtóm. Válaszul a kezébe nyomtam a levelet és a szoba legtávolabbi végébe húzódtam.
-Csak téged akarlak védeni. De kudarcot vallottam, gyenge vagyok. Túl gyenge vagyok, hogy elhitessem veled, nem akarok veled lenni -suttogtam a könnyeimet törölgetve.
-Megmondtam Emma. Figyelmeztettelek, hogy ne szólj neki -suttogta Melissza. Sikítás szakadt fel belőlem.

-Emma kellj fel -rázott meg Zoli, de én csak sikítottam. -Csak rosszat álmodtál, kellj fel -kérte. A sikításom elhalt és zokogásnak adta át a helyét. Összekuporodtam és magamhoz öleltem egy párnát.
-Mi történt? -sietett be anya.
-Rosszat álmodott -válaszolta Zoli.
-Nyugodtan feküdj vissza, itt maradok vele -mondta anya és leült mellém.
-Nem lenne jobb ha én maradnék? -kérdezte Zoli.
-Anyu -bújtam szorosan anyához.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne -mondta anyu halkan. Zoli vonakodva bólintott majd felállt, kiment és behúzta maga után az ajtót. Sírva vackoltam be magam anyu karjaiba.