Miért pont te?!

3.nap

Esős napra ébredtünk és most a dudálás is elmaradt. Ám én már hét óra fele felriadtam a dörgésre. Kimásztam az ágyból elmentem Wc-re aztán az ablakhoz mentem és kinéztem. Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Levettem a telefonom töltőről aztán visszafeküdtem Zoli mellé. Erre megmozdult, hozzám bújt és átölelt majd tovább aludt. Szórakozottan elmosolyodtam és az ujjaimmal a hajába túrtam. A másik kezemmel a telefonomat nyomkodtam. Dénes azóta se jelentkezett. A szememet mardosták a könnyek és kényszerítenem kellett magam, hogy ne írjak rá. Végül belájkoltam a borítóképét, hogy tudja láttam a fényképet utána pedig ráírtam Zsófira.

Emma Magyar: Szia, annyira jó lenne ha most itt lennél. Teljes zűrzavar van bennem. Nem tudom mit tegyek. Fáj, hogy Dénes nem keres....ugyanakkor itt van Zoli és vele jobb. Mellette úgy ahogy sikerül elfelejtenem Dénest. Mondd mit tegyek??? :’(

Mivel Zsófi 8 órája nem volt elérhető, kikapcsoltam a Wifit és a plafont kezdtem el bámulni.
-Emma -suttogta hirtelen Zoli.
-Már ébren vagy? -kérdeztem és az ujjaim azonnal abba hagyták a haja birizgálását.
-Ne hagyd abba, olyan jó érzés -kérte csendesen.
-Zoli -kezdtem halkan.
-Emma nem tudom elviselni, hogy ilyen vagy. Mondd, hogy segíthetnék? -emelte fel a fejét és a szemembe nézett.
-Sehogy Zoli -ráztam meg a fejem.
-Valami biztos van. Én...menjek át másik faházba vagy mit akarsz? Emma nem szeretném ha miattam...-kezdte, de nem fejezte be.
-Magam se tudom, hogy mit akarok -suttogtam lesütve a szemem. -Én...én nem akarok a szemét lenni, nem én akarok lenni az oka annak, hogy szakítunk -görbült sírásra a szám.
-Elég okot gyártott már ő -mondta halkan mire erősen összepréseltem a szám.
-Nem tudom mit tegyek. Nem akarok szenvedni -ingattam a fejem.
-Miattam lenne Emma? Ha szakítanál vele az miattam lenne? -kérdezte habozva. Sokáig hallgattam aztán szipogva a szemébe néztem.
-Igen miattad. Nem tudom miért, de egyre jobban kételkedek saját magamba. Szeretem Dénest ugyanakkor...vele soha...soha nem éreztem azt, hogy igazán élek. A felhők fölött lebegtem és boldog voltam vele, de....de egyszerűen nem tudom. Mintha hiányozna valami. Belőle hiányzik az a...vakmerőség. Ragaszkodik a megszokotthoz. Egész életembe olyan fiút képzeltem el magamnak mint ő. Ő a szőke herceg fehér lovon, de mi van ha nekem már nem a szőke herceg kell hanem a barna lovag? -néztem Zolira a könnyeimen keresztül.
-Sose szégyeld az érzelmeidet Emma -suttogta megsimítva az arcom. -Nem a te hibád -nézett a szemembe.
-Mi van ha igen? Ha észrevett valamit? Hisz közel kerültünk egymáshoz, lehet azt hiszi, hogy a háta mögött -kezdtem hevesen.
-Emma nézz rám -fogta két keze közé az arcom. -Dénes magának akarta a bajt. Jó rendben féltékeny, ezt megértem. De te nem ezt érdemled. Jobbat érdemelsz Emma -nézett mélyen a szemembe.
-Olyan könnyű neked hinni -suttogtam mire elmosolyodott.
-Tudom, lehet, hogy pchiológusnak kellene mennem -vigyorodott el.
-Annyira azért nem vagy jó -kuncogtam fel.
-Most megsértettél -kapott a szívéhez.
-Na persze -forgattam meg a szemem.
-Ne itasd az egereket jó? -simította meg az arcom. Némán bólintottam egyet mire ő is bólintott. -Öltözzünk fel, aztán nézzük meg van-e reggeli -paskolta meg a térdem.
-Oké -bólintottam felállva és a sporttáskámhoz mentem. Kivettem a fekete farmerom, egy piros pólót és a piros pulcsimat amire Szirtes volt ráírva. A ruháimmal és a piperetáskámmal együtt bevonultam a fürdőbe. Átöltöztem, kisminkeltem magam, a hajamat laza kontyba kötöttem majd kiléptem a fürdőből. Zoli már készen volt épp a haját ellenőrizte a telefonja képernyőén keresztül.
-Héé meg nem is csináltunk fotót mióta itt vagyunk -pillantott rám. Megvontam a vállam majd odaléptem hozzá.
-Nem mondtad, hogy csináljunk -válaszoltam mire átkarolta a vállam és belevigyorgott a kamerába. Én is mosolyt varázsoltam az arcomra, bár egy kicsit erőltetettre sikeredett.
-Na ennél szebben is tudsz mosolyogni -csóválta meg a fejét.
-Most nem nagyon van kedvem -suttogtam lesütve a szemem.
-Értem, na mindegy. Gyere keressünk kaját. Furcsálom, hogy nem ébresztett a dirihelyettes -indult meg Zoli az ajtó felé. Odakint szakadt az eső ezért futva tettük meg az utat a pavilonig. Csak a konyhás nénivel találkoztunk aki a tányérokat pakolászta.
-De korán talpon vagytok -pillantott ránk.
-Ilyen tájt szoktunk reggelizni -vonta meg a vállát Zoli.
-Fél óra múlva lesz a reggeli, de ha akartok ehettek most is -mosolygott ránk.
-Ááá köszönjük nem, nem szeretnénk kihúzni a gyufát az igazgatóhelyettesnél -mosolygott vissza rá Zoli. -De ha nem zavarja leülnénk bent, ott legalább meleg van -tette hozzá.
-Menjetek nyugodtan -biccentett.
-Köszönjük -villantotta meg a vigyorát Zoli majd megfogta a karom és behúzott a konyhába. Amint megéreztem a rántotta illatát a gyomrom hatalmasat kordult. Elvörösödve csaptam a hasamra és lehuppantam az egyik székre. Zoli leült velem szembe és elővette a telefonját majd az asztalra tette.
-Sötét paraszt -szólalt meg.
-Tessék? -kerekedett ki a szemem.
-Nem barna lovag, hanem sötét paraszt -nézett a szemembe.
-Tudom csak nem akartam szemét lenni -motyogtam elhúzva a szám.
-Nem lettél volna az -vonta meg a vállát. -Sőt ami azt illeti durvább jelzőkkel is illettél mint a sötét paraszt -hajolt előrébb homlokráncolva.
-Már nem emlékszel rájuk -sütöttem le a szemem.
-Hmm mondjuk te idióta, kanos barom? Rémlik valami? -mosolyodott el és félrebillentette a fejét.
-Talán -bólintottam.
-Azt hiszem fel kell frissítenem az emlékezetedet -nézett a szemembe mosolyogva.
-Kamasz szerelem, milyen szép is az -szólalt meg a konyhás néni szórakozottan. Zolival egyszerre néztünk fel majd egymásra aztán mindketten másfelé.

°°°

Az osztályommal ültem és reggeliztünk.
-Apa teljesen kiakadt -motyogta mellettem Reni.
-Az enyémek szerintem még nem tudják -haraptam az ajkamba.
-Nekem tudjátok mit mondott apám? -szólt közbe Gergő vigyorogva.
-Na mit? -nézett rá Reni kérdőn.
-Azt, hogy büszke rám, az ő fia vagyok -vigyorgott.
-Na akinek jól megy -horkantottam fel. Ekkor megcsördült az asztalon lévő telefonom. -Na most én is megkapom a magamét -motyogtam miközbe felálltam és kicsit arrébb vonultam. -Szia anya -emeltem a fülemhez kissé félve.
-Szia kicsim -köszönt vissza zaklatott hangon.
-Nézd anya sajnálom, csak karaokezni voltunk -kezdtem bele.
-Az...az most nem fontos -szakított félbe.
-Nem...nem fontos? Akkor mi a baj? -kerekedett ki a szemem.
-Én...én nem akartalak ezzel terhelni, de Tomi azt mondta, hogy jobb ha most tudod meg. Reggel...reggel Gina kiszaladt a házból és...és elütötte egy autó -szipogta. Hátra tándorodtam, a szemem könnybe lábadt.
-Nem -suttogtam. -Hazudsz, Gina nem...ő soha nem -ráztam meg a fejem.
-Sajnálom kicsim, próbáltuk el kapni, de..de nem tudtuk -suttogta. A telefon kicsúszott a remegő kezemből, de nem törődtem vele. Sarkon fordultam és zokogva kirohantam az esőbe.
-Emma -kiáltott utánam Zoli, de nem törődtem vele. Csak futottam és futottam. Kirohantam a táborból, de a tó előtt a lábaim megadták magukat. A földre estem ujjaimmal zokogva markoltam a vizes sáros fűbe. Nem, Gina nem halhatott meg! Ő soha nem szökött ki! Nem halt meg! Nem halt meg!!!!!!!! Ekkor Zoli gugolt le mellém és körémfonta a karjait.
-Zoli -zokogtam a karjába vetve magam.
-Tudom -suttogta magához szorítva.
-Zsófival találtuk három éve. Soha nem szökött ki. Soha!!!! Nem halhatott meg -zokogtam belé kapaszkodva.
-Sajnálom Emma annyira sajnálom -suttogta a fülembe. -Sajnálom -suttogta megpuszilva az arcom.
-Nem halt meg -ismételtem meg.
-Emma -suttogta közelebb húzva magához majd hirtelen az ajka az ajkamra tapadt. Kétségbeesetten viszonoztam a csókját és belé kapaszkodtam. Úgy csókoltam mintha az életem múlna rajta, úgy csókoltam mintha ő lenne az utolsó reményem. Talán tényleg ő volt....talán tényleg ő az utolsó reményem....

°°°

Egész nap esett az eső, tökéletesen tükrözte a hangulatom. Az igazgatóhelyettes azt mondta, hogy ma elmaradnak a programok, mindenki azt csinál amit akar. Az én programom annyiból ál, hogy bámulok magam elé. A gondolataim csak Gina körül forogtak. Ekkor elkezdett csörögni a telefonom Zsófi hívott.
-Szia -suttogtam a fülemhez emelve.
-Szia Emma. Én...én annyira sajnálom -suttogta és a hangja elcsuklott. -Te nem ezt érdemled, annyi minden összejött most neked -szipogta.
-Nem érdekel, hogy mi van velem. Ginának nem kellett volna meghalnia -motyogtam.
-Tudom Emma. Egyszerűen nem tudom elhinni, olyan jó cica volt -suttogta. Zsófival még 10 percig beszélgettünk vagy inkább sírtunk majd elköszöntünk egymástól. Zoli megmozdult a másik ágyon majd kihúzta a fülesét a laptopból. Némán figyeltem, hogy mit csinál. Elindított egy zenét és a következő pillanatban felcsendült az alkonyat zenéje. Zoli felállt aztán odajött hozzám és felém nyújtotta a kezét. A kezébe helyeztem a kezem majd hagytam, hogy felhúzzon és magához öleljen. A vállába temettem a fejem miközbe elkezdtünk ringatózni a zenére. Egyikünk se szólt semmit csak táncoltunk. Könnyek szöktek a szemembe ahogy rájöttem. Rájöttem arra, hogy mit súg a szívem. Igazából talán már korábban is tudtam, de magamnak se mertem bevallani. Ahogy egymáshoz simulva táncoltunk rájöttem, hogy beleszerettem. Beleszerettem Zoliba....