Miért pont te?!

Kórházba

Csipogás. Idegesítő csipogás közvetlen a fülemnél. Kinyitottam a szemem, de az éles fény miatt rögtön be is csuktam. Zsibbadt volt minden tagom. Halk szuszogás ütötte meg a fülem mire újra kinyitottam a szemem. Egy kórházi szobába voltam. Oldalra fordítottam a fejem mire fájdalom hasított belém. Tompán felnyögtem Zoli szeme pedig kipattant.
-Emma -ült át a közelebb lévő székre.
-Szia -mosolyodtam el halványan mire a bőr megfeszült az arcomon. -Mi történt? -kérdeztem halkan.
-Melissza megtámadott a lány mosdóba -húzta el a száját dühösen.
-Igen arra emlékszek és még arra is, hogy te bejöttél és megmentettél -motyogtam.
-Nem Emma, nem mentettelek meg. Bántott téged, mikor semmit se tettél -remegett meg az ajka.
-Sss -suttogtam és az arcára simítottam a kezem. Zoli arcán egy könny csepp folyt le és a tenyerembe simította az arcát.
-Sajnálom, az én hibám. Csak bajt hozok rád -motyogta.
-Zoli kérlek -lábadt könnybe a szemem.
-Ez az igazság. Már harmadjára bántanak miattam -nyitotta ki a szemét.
-Csókolj meg -kértem.
-Emma...-kezdte.
-Csókolj meg kérlek -könyörögtem. Zoli lassan felállt, a fejem mellé a párnára tette a kezét majd lehajolt és megcsókolt. -Rendesen -suttogtam mire halkan sóhajtott egyet és az ajka szorosabban az enyémre tapadt.
-Kop kop. Be szabad jönni? -hallottam Ákos hangját. Zoli elhúzódott tőlem és leült a székre.
-Emma -szaladt hozzám Zsófi és megölelt.
-Szia -mosolyodtam el. -Hát te mit hoztál? -néztem meglepetten Ákosra aki egy lufit tartott a kezébe.
-Jobbulást lufi -mosolyodott el.
-Ez kedves -néztem rá hálásan.
-Felhívom apáékat -simította meg az arcom Zoli majd kisétált. Zsófi aggódva figyelte az arcom.
-Hogy vagy Emma? -kérdezte megfogva a kezem.
-Nem tudom mondd meg te -motyogtam. -Mennyire szabdalta szét az arcom az üveg? -hunytam le egy pillanatra a szemem.
-Nyugi még így is a világ legdögösebb csaja vagy -kacsintott rám Ákos.
-Ennyire súlyos? -kerekedett ki a szemem.
-Nem, nem az -jött vissza Zoli. -Te vagy a leggyönyörűbb lány a világon -simította meg az arcom.
-Zsófi? -néztem Zsófira.
-Csak pár öltés -motyogta az ajkát harapdálta.
-Kérek egy tükröt -sóhajtottam fel.
-Nem hiszem, hogy...-kezdte Zoli.
-Nem fogok hisztériás rohamot kapni -nyugtattam meg. Zoli bólintott egyet majd az éjjeli szekrényről elvett egy tükröt és a kezembe adta. Kissé félve néztem a tükörképemre. Az álamon egy hosszú vonal volt, több apró az arcomon és egy a homlokomon.
-Emma te így is szép vagy -suttogta Zoli és megpuszilta a homlokom.
-Köszönöm -suttogtam. -Egyéb sérülések? -kérdeztem.
-Horzsolások, törött kar, volt egy belső vérzésed, de szerencsére rendbe jössz -suttogta Zoli.
-Na és Melissza? Mi történt vele? -kérdeztem.
-Oda került ahova való. Diliházba csukták, megőrült. Már azt is kitalálta, hogy terhes -morogta Zoli. Megfogtam Zoli kezét és megszorítottam, ő pedig vissza szorított miközbe rám mosolygott.

°°°

A kórházi ágyba ülve ettem a levest amit anyu csinált.
-Nem túl sós ugye? -aggodalmaskodott anya.
-Ez tökéletes -mosolyogtam rá. Anya megkönnyebbülten mosolyodott el és megsimogatta a hajam. Anyu és Tomi 3-ig maradtak aztán váltotta őket Zoli.
-Hoztam neked egy könyvet. Mondtad, hogy el akarod olvasni -ült le az ágy szélére.
-Óó Istenem ez az Idol. Nagyon köszönöm -csókoltam meg. Ekkor lépett be az ajtón Dénes. -Szia -köszöntem halkan.
-Sziasztok -köszönt vissza egyik lábáról a másikra állva.
-Dénes -biccentett neki Zoli.
-Mi a helyzet? -kérdeztem az ajkamat harapdálva.
-Hogy velem mi a helyzet? Inkább veled mi a helyzet -suttogta közelebb lépve az ágyhoz.
-Túlélem -vontam meg a vállam.
-Én...-kezdte és a pillantása Zolira vándorolt.
-Magatokra hagylak -állt fel majd megpuszilta a homlokom és kiment.
-Szóval te meg ő? -kérdezte.
-Igen mi csak...-kezdtem.
-Nem kell megmagyaráznod -szakított félbe. -Nem az én dolgom -rázta meg a fejét.
-Hogy vagy Dénes? Most őszintén -néztem a szemébe.
-Élek -sóhajtott fel. -A francba is még mindig hiányzol -túrt a hajába.
-Dénes túl kell rajtam lépned -tettem a kezem a kezére.
-Nem olyan könnyű az -suttogta a kezemet bámulva. -De most ne rólam beszéljünk. Mi történt Emma? -kérdezte a sérüléseimre utalva.
-Elhiszed ha azt mondom egy lány tette? -haraptam az ajkamba.
-Védekeztél legalább? -szaladt magasba a szemöldöke.
-Nem tudtam -suttogtam. -Olyan váratlanul ért és az a lány teljesen megőrült -szipogtam.
-Miatta ugye? Miatta történt? -kérdezte komoran.
-Dénes ne -néztem rá. -Ne őt hibáztasd -ráztam meg a fejem.
-Már másodjára vagy miatta kórházba -sziszegte.
-Ezt ő is tudja jó? -fakadtam ki elsírva magam. -Szerinted nem emészti őt a bűntudat? -zokogtam.
-Nem akartalak felzaklatni -érintette meg a kezem.
-Azt hiszem az lesz a legjobb ha most elmész -lépett be Zoli a szobába.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak -pattant fel Dénes. Ijedten kapkodtam köztük a fejem. A végén ezek ketten összeverekednek. Hmm...miattam verekednének -hangzott fel magamba a csitri énem, de gyorsan elhallgattattam.
-Különben mi lesz? Megversz? -horkantott fel Zoli gúnyosan mosolyogva.
-Talán igen -szorította ökölbe a kezét.
-Legyél jó fiú és menj el -intett Zoli az ajtó felé.
-Félsz kiálni ellenem? -lépett felé Dénes.
-Egyáltalán nem. Csak tapintattal vagyok Emmára. Kórházba van ha nem vetted volna észre és már így is felzaklattad -sziszegte Zoli. A szobába csak úgy szikrázott a feszültség.
-Na és ki juttatta ide? -mordult fel Dénes dühösen.
-Dénes -szóltam rá élesen, de elkéstem. Zoli behúzott Dénesnek és összeverekedtek. -Srácok ne csináljátok már -kiáltottam. -Zoli legyen már eszed -könyörögtem. Rám se hederítettek. Elkeseredetten néztem körbe majd rányomtam a nővér hívó gombra. Pár pillanattal később meg is jelent egy orvos társaságába. -Nem tudtam mást csinálni -tártam szét a kezem. A nagydarab orvos szétszedte Zoliékat és mindkettejüket kitiltotta a kórházból.
-Te pedig kapsz egy kis nyugtatót -lépett hozzám.
-Tökéletesen nyugodt vagyok -motyogtam.
-Én nem úgy látom -csóválta meg a fejét. Sóhajtva egyeztem bele, hogy benyugtatózzon.
-Meddig kell még bent maradnom? -kérdeztem.
-Ha minden jól megy még egy hétig -mosolygott rám.
-Óriási -sóhajtottam fel és lehunytam a szemem.

°°°

Az éjszaka közepén felriadtam.
-Zoli téged kitiltottak -suttogtam az ágyamon ülő fiúra nézve.
-Szerinted visszatart? -horkantott fel.
-Zoli menj haza. Ki kell pihenned magad -fogtam meg a kezét.
-Eszemben sincs. Itt maradok veled -suttogta.
-Akkor legalább feküdj le mellém -pirultam el.
-Kérésed számomra parancs -kuncogott fel és mellém bújt.
-Végre -fúrtam a fejem a nyakába.
-Jól vagy picim? -kérdezte a hajamat simogatva.
-Most már igen -néztem fel rá mire elmosolyodott majd lehajolt hozzám és megcsókolt.