Miért pont te?!

Vidéki levegő

Városi lány voltam, kiskoromtól kezdve városba laktam, de valahogy a szívem mindig a kis falvak felé húzott. A város folyton nyüzsgött, az emberek egymást taposták, naponta voltak balesetek, ellenben a falvakkal. Ott mindig nyugalom volt, az emberek nem siettek sehova, látni lehett a csillagokat, a levegő pedig tisztább volt. Pár éve él az az elhatározásom, hogyha férjhez megyek elköltözök egy faluba. Mindegy hova, csak falu legyen. A tenyerembe támasztva a fejem néztem az elsuhanó tájat. Nemrég hagytuk el Hatvant, már csak fél óra és Adácson vagyunk.
-Te gondolkodtál már a jövődön? -kérdeztem halkan és Zolira pillantottam. Elgondolkodva pillantott rám, majd a kezére ami a combomon nyugodott.
-Nyáltól csöpögős válaszra vársz? -mosolyodott el féloldalasan.
-Az igazat akarom hallani -válaszoltam.
-Még nem gondolkodtam rajta -vonta meg a vállát.
-Nincs álmod amit el akarsz érni? Egyetem? -kérdeztem.
-Emma 18 éves vagyok, nem akarok a jövőn gondolkodni, mert úgysem az lesz. Magamat ismerve nem, semmi sem válik be amit elterveztem -morogta.
-Nem álhatsz így a dolgokhoz -ráztam meg a fejem.
-Légyszi Emma, ne viselkedj úgy velem mintha az anyám lennél -förmedt rám mire lesütöttem a szemem.
-Ne haragudj -suttogtam. -Csak nem akarom, hogy....a drog legyen a mindened. Hogy korlátozzon -hajtottam le a fejem.
-Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz -rázta meg a fejét idegesen.
-Akkor mondd el -néztem fel rá.
-Emma....engem nem korlátoz a drog. Képes lennék nélküle élni, de nem akarok -morogta.
-Próbáltál már egyáltalán nélküle élni? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Nem, mert nem akarok róla leszokni. Különben is ne szólj bele a dolgaimba, örülj neki, hogy miattad leszoktam a porról, de ne kérd, hogy a füves cigit is letegyem -csattant fel miközbe idegesen dobált a kormányon.
-Már...már nem szívod? -kérdeztem dadogva.
-Nem -morogta.
-Mi-miattam? -kérdeztem halkan.
-Nem akarom, hogy félj tőlem Emma -sóhajtott fel. -Próbállak téged ettől távol tartani, de nem igazán könnyíted meg a dolgom. Szóval légyszives ne feszegesd a határaimat és ne kérdezősködj -morogta hidegen.
-Ha anyáék meg tudják -kezdtem.
-De nem tudják meg ha nem mondod el nekik -sziszegte és egy pillanatra rámnézett. Elkaptam róla a tekintetem és magamat összehúzva kibámultam az ablakon. -Emma -szólalt meg pár perc hallgatás után. Nem válaszoltam. -Emma -suttogta megérintve a combom.  Elhúztam a lábam mire felsóhajtott. -Emma ne haragudj -mondta csendesen.
-Itt fordulj le -szólaltam meg mikor megláttam az Adácsot jelző táblát. Zoli némán engedelmeskedett majd újra próbálkozott.
-Emma kérlek nézz rám -kérte. Felé fordítottam a fejem majd újra kinéztem az ablakon. Zoli az orra alatt morogva az út szélére kormányozta a kocsit majd megállt. A falu szélén voltunk, innen akár gyalog is tovább mehetnék. Kiszálltam a kocsiból majd összefont kézzel a távolba meredtem. -Emma -suttogta megállva mellettem. -Nézz rám -kérte és maga felé fordította az arcom. -Ne haragudj, csak....nem szeretem ha felhozod témának. Bárcsak sose tudtad volna meg -harapott az ajkába.
-Zoli én csak segíteni próbálok, de nem tudom, hogy. Beszélni nem akarsz róla, akkor mondd mit tegyek? -kérdeztem lehajtva a fejem.
-Ebbe nem tudsz segíteni -ölelt át.
-De én akarok -szipogtam a dzsekijébe fúrva a fejem.
-Jól vagyok nem? -kérdezte halkan.
-Igen, azt mutatod, kívülről nem látszik, hogy lenne bajod, de itt bent -csúsztattam a kezem a szíve felé. Zoli élesen beszívta a levegőt majd a hajamba fúrta a fejét.
-Kérlek Emma -suttogta. -Nem akarok erről többet beszélni -mormolta. -Soha többé -húzott közelebb magához. A nyakába fúrtam a fejem és egy apró puszit leheltem rá. -Kicsi Emma -sóhajtott fel megsimítva a hajam.
-Úgy érzem nem akarsz közel engedni magadhoz. Mintha egy vastag falat húztál volna magad köré -suttogtam. Zoli kissé eltolt magától és halványan mosolyogva lenézett rám.
-Belém akarsz zúgni? -kérdezte mosolyogva.
-Nem -vágtam rá.
-Akkor ne akarj megismerni -hajolt hozzám és az arcomat a két keze közé fogva megcsókolt. Lehunytam a szemem és a kezemmel átfontam a nyakát. Zoli erre olyan szinten kezdett csókolni, hogy konkrétan beleszédültem.  Levegőt kapkodva, kipirosodott arcal toltam el magamtól.
-Ennyire biztos vagy abba, hogy beléd zúgnék? -kérdeztem kóválygó fejjel.
-Már most belém vagy, csak félsz magadnak bevallani -kacsintott rám.
-Nem vagyok beléd szerelmes -jelentettem ki.
-Honnan tudod ha még soha nem voltál szerelmes? -húzott magához a derekamnál fogva miközbe nekidőlt a kocsijának.
-Olvastam elég könyvet. Nem repkednek pillangók a gyomromba ha meglátlak és nem lebegek a felhők fölött -bólogattam.
-Na és a remegés ahányszor megérintelek? A heves szívdobogásod ahányszor megcsókollak? Az édes pirulásod amikor bókolok? -billentette oldalra a fejét és a szemembe fúrta a tekintetét.
-Ez...ez csak a vágy -motyogtam.
-Igen persze csak a vágy -értett egyet velem majd hozzám hajolt és lágyan megcsókolt. Az ajka szinte alig érintette az ajkam és amikor játékos mosolyal elhúzódott, önkéntelnül húztam vissza magamhoz és tapasztottam az ajkam az ajkára mire a mosolya kiszélesedett.

°°°

-Itt állj meg -mutattam a házra mire leparkolt. Abban a pillanatban kipattantam a kapuhoz szaladtam és berontottam az udvarra.
-Szevasz Morzsi -nevettem el magam amikor hozzám szaladt és elkezdett rám ugrálni. -Hogy te mennyit nőttél -vakargattam meg a füle tövét. Morzsit úgy kaptuk meg, hogy ő tacskó lesz viszont egyáltalán nem úgy néz ki mint egy tacskó. Hatalmas denevérfülei vannak és ha felágaskodik a csípőmig ér. A nevét én adtam neki, mert a bundája zsemlemorzsa színű.
-Szia Emma -köszönt mama mire felkaptam a fejem.
-Nagyi -mosolyodtam el majd felsiettem a teraszra és szorosan megöleltem. -Annyira hiányoztál. Ugye jól vagy? Remélem nem hajszolod túl magad -hadartam.
-Dehogy kincsem -nevette el magát. -Hát a fiatalember? -érdeklődött mögém nézve. Hátrafordultam. Zoli tanácstalanul állt a lépcső tetején egyik vállán az én táskám másikon a sajátja, a kezébe pedig egy ajándékcsomag mama  részére amit anyu küldött.
-Ő Simon Zoli a mostoha....vagyis a barátom -mutattam be mamának.
-Jó napot asszonyom -köszönt Zoli. -Ezt önnek hoztuk -nyújtotta át a csomagot.
-Jajj igazán nem kellett volna. Örülök, hogy megismerhetlek -lépett hozzá mama és két oldalt megpuszilta. -Kincsem igazán jó választás -kacsintott rám mire az arcom lángolni kezdett. -Pakoljatok le nyugodtan. Emma tudod a járást -mosolygott rám majd a konyhába ment, hogy kipakoljon. Zavartan elvettem Zolitól a táskám majd intettem, hogy kövessen.
-Nos csak egy vendégszoba van -kezdtem bele.
-Nekem nem gond -vonta meg a vállát mosolyogva.
-Ohh értem -bólintottam. Letettük a táskáinkat majd kimentünk mamához a konyhába.

°°°

A gondolataimba merülve segítettem mamának mosogatni. Zoli kint nyírta a füvet.
-Na és, hogy találkoztatok? -kérdezte mama hirtelen.
-Az az igazság, hogy Zoli a mostoha bátyám -vallottam be.
-De hisz az a fiú szerelmes beléd -nézett rám.
-Nem, nem az. Ahogy én se vagyok belé. Csak tudod ő nem tekint rám a hugaként és én se tudok ő rá -sóhajtottam fel.
-Mesélj csak el mindent -kérte. Erősen az ajkamba haraptam majd mindent elmondtam neki, a legelejétől. Mikor befejeztem úgy éreztem, hogy megszabadultam egy óriási tehertől.
-Tudod mi a véleményem? -kérdezte hosszas hallgatás után.
-Mi? -sandítottam rá.
-Az, hogy szeretitek egymást, de magatoknak sem akarjátok bevallani. Te attól félsz, hogy összetöri a szíved, ő pedig attól, hogy visszautasítod ha megismered az a valódi énjét -nézett a szemembe. Elgondolkodva sütöttem le a szemem majd megtöröltem a szemem.
-Nem fogok beleszeretni -suttogtam.
-Mi van ha már szereted? -simította meg az arcom gyengéden. Nem!!!!! Nem szeretem -akartam volna kiáltani, de nem tettem. Nem volt erőm vitatkozni. Kimentem a teraszra és a hintára leülve figyeltem ahogy Zoli a füvet nyírja. Mindig is imádtam a frissen nyírt fű illatát. Szippantottam egy nagyot a levegőből majd lehunytam a szemem.