Miért pont te?!

Magyarázkodás

Nem tudom mennyi idő telhetett el, talán pár perc. Amikor kinyitottam a szemem a fehér plafont láttam magam fölött. Körbe hordoztam a tekintetem és kikerekedett szemekkel meredtem a kórházi szobára. Hogy kerültem én korházba? Hol van Zoli? A nyíló ajtóra felkaptam a fejem mire fájdalom nyilalt a tarkómba. Anyu lépett be az ajtón.
-Anyu mi történt? Hol van Zoli? -ültem fel.
-Ne kincsem feküdj vissza -sietett hozzám.
-Nem akarok vissza feküdni, mondd meg hol van Zoli -jelentettem ki.
-A rendőrségen -mondta komoran. -Tomi most ment el érte -tette hozzá.
-A...a rendőrségen? -dadogtam.
-Igen Emma. Kérlek mondd el nekem, hogy mit kerestél egy olyan helyen -kérte a szemembe nézve.
-Én csak...én csak...-kezdtem az ajkamat harapdálva.
-Kicsim, el kell mondanod. Ne védd Zolit -tette a kezét a kezemre.
-Zoli nem tett semmit. Én követtem, mert nem akartam, hogy hülyeséget csináljon. Nem akartam, hogy a droghoz nyúljon fájdalmába. Mert még mindig szenved a nagyija halála miatt. Követtem, de félúton észrevett és hazazavart. Nem hallgattam rá követtem arra a helyre, ám a kidobó nem akart beengedni. Ekkor megjelent a hely tulajdonosának a fia és vele bementem, de azt akarta, hogy fizessek. Mondtam, hogy nincs pénzem erre elkezdett erőszakoskodni, én pedig jól tökön rúgtam majd elkezdtem Zolit keresni. Mikor megtaláltam teljesen ki kelt magából, de én ragaszkodtam hozzá, hogy velem jöjjön. Veszekedtünk, elegem lett és felrohantam a lépcsőn, ám akkor megjelent az a srác és én annyira megijedtem, hogy meghátráltam és legurultam a lépcsőn -zokogtam a kezembe temetve a fejem.
-Jól van kicsim semmi baj -ölelt magához ő is sírva. -Minden rendbe lesz -simogatta a hajam.
-Anyu Zoli nem tett semmit. Kérlek hidj nekem, nem drogozik -zokogtam.
-Nem is azért vitték be. Megvert valakit -mondta.
-Biztos csak engem védett -motyogtam. -Ákos hívott fel? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Igen -bólintott. -Zoli hozott ki, de nem hagyták, hogy veled jöjjön -suttogta.
-Ki hívta ki a zsarukat? -kérdeztem.
-Rajta ütés volt. Állítólag volt ott egy civilbe öltözött zsaru, de Zoli ezt jobban el tudja magyarázni -mondta aggódva. -Kicsim még valami. Egy zacskó gyógyszert találtak nálad -suttogta.
-Micsoda? Nem, én nem...-sápadtam le.
-Tudom, biztos van rá valami magyarázat -simította meg az arcom.
-Én soha...tényleg nem -zokogtam.
-Sss...tudom -csitított.
-Zoli, beszélnem kell Zolival -töröltem meg a szemem.
-Várj előbb beszéljünk az orvossal, hogy el mehetsz-e -ellenkezett.
-Nincs semmi bajom tényleg -ugrottam le az ágyról. -Látod nincs bajom -néztem anyára.
-Beszéljünk az orvossal -mondta mire sóhajtva lehuppantam az ágy szélére. Ekkor az ajtó újra kinyílt és Dénes lépett be rajta.
-Emma -sietett oda hozzám és a karjába zárt.
-Szia -köszöntem csendesen.
-Jól vagy? Tudod mennyire aggódtam miattad? -fogta két keze közé az arcom.
-Ne aggódj kutya bajom -mosolyogtam rá megnyugtatóan.
-Miért nem hívtál fel? Egyáltalán miért mentél utána? -kérdezte villogó szemekkel.
-Mert nem akartam, hogy baja essen -fakadtam ki.
-Emma nem tudsz mindenkit megvédeni. A francba is, tud magára vigyázni, te viszont veszélybe voltál -pattant fel dühösen.
-Akkor sem hagyhattam, hogy hülyeséget csináljon -pattantam fel én is, ennek következtébe elfogott a szédülés. Visszaroskadtam az ágyra és a kezembe temettem a fejem.
-Dénes azt hiszem most az lesz a legjobb ha elmész, ne zaklasd fel Emmát -szólt közbe anyu.
-Emma? -kérdezte Dénes tétován.
-Nyugodtan menj haza, ha itt maradsz csak veszekszünk -motyogtam fel se nézve.
-Ahogy akarod később hívlak -puszilta meg a homlokom majd kiment.

°°°

A rendőrség előtt várakoztunk anyával, hogy Zoliék végre kijöjjenek. Amikor láttam, hogy kilépnek az ajtón kipattantam a kocsiból és feléjük rohantam. Teljes erőmből Zolinak csapódtam, ő pedig majdnem elesett, de végül sikerült talpon maradnia.
-Annyira aggódtam -zokogtam a nyakába temetve a fejem.
-Még hogy te aggódtál? -horkantott fel. -Sajnálom Emma, rögtön haza kellett volna veled mennem -suttogta. Nem válaszoltam csak még jobban hozzá simultam.
-Nem a te hibád. Nem kellett volna annyira erősködnöm, hogy beengedjenek, de értsd meg aggódtam érted -motyogtam.
-Sss...semmi baj, gyere menjünk haza -tolt el finoman magától aztán átölelte a vállam és megindult a kocsi felé. -Dénes? -kérdezte.
-Tudja, összevesztünk -suttogtam.
-Miattam? -kérdezte halkan.
-Nem számít -ráztam meg a fejem.
-De igenis számít -jelentette ki.
-Azért volt dühös mert utánad mentem -sóhajtottam fel.
-Igaza van. Ezért én is dühös vagyok rád -morogta elkomorodva. Lesütöttem a szemem majd beszálltam a kocsiba, Zoli pedig beült mellém. Az utat hazáig némán tettük meg. Én a telefonomat nyomkodtam és Zsófit nyugtogattam, aki halálra idegeskedte magát. A házunk előtt kiszálltam a kocsiból majd a ház felé vettem az irányt.
-Megyek lefekszek -fordultam anya felé.
-Egyél valamit -nézett rám aggódva.
-Rendben lezuhanyzok aztán összedobok magamnak egy szendvicset -mosolyogtam rá.
-Rendben -bólintott aztán megpuszilta a homlokom. Bementem a szobámba, magamhoz vettem a pizsim, majd elmentem lezuhanyozni. A konyhába összefutottam Zolival.
-Szia -köszöntem halkan.
-Szia -köszönt vissza. Szemügyre vettem az arcát.
-Danit verted meg ugye? -kérdeztem halkan.
-Igen őt -morogta. -Emma mi történt. Miért lett rád dühös? -kérdezte. Sóhajtva ültem le a mellette lévő székre.
-A kidobó nem akart beengedni erre megjelent ő és bevitt. Aztán azt mondta, hogy fizessek, de mondtam, hogy nincs pénzem. Erre elkezdett erőszakoskodni mire jól tökön rúgtam aztán a keresésedre rohantam -hadartam.
-Miért nem mondtad el? -kérdezte csendesen.
-Mert éppen leüvöltötted a fejem aztán...aztán meg megcsókoltál -sütöttem le a szemem.
-Tudtam, hogy akkor úgyis elmész -harapott az ajkába. -Neki elmondtad? -pillantott rám.
-Nem -ráztam meg a fejem. -És..nem is fogom -néztem rá aztán felálltam és csináltam magamnak szendvicset. -Jó éjt -hajoltam le hozzá és megpusziltam az arcát.
-Jó éjt neked is -válaszolta. Vissza mentem a szobámba aztán bebújtam a takaró alá és bekapcsoltam a Tv-t majd hozzá láttam a szendvicsemhez.