Miért pont te?!

Elegem van

Tavaszi szünet van. Az iskola ilyenkorra mindig szervez egy egyhetes tábort. Eddig csak egyszer voltam még kilencedikbe, akkor a balatonhoz mentünk. Idén a Mátrába fogunk menni, csak sajnos Zsófi nem tud jönni, így Zolival együtt megyünk. Húú, de jól fogunk mi szórakozni. Vasárnap délután bepakoltam a sporttáskámba, hogy ne másnap reggel kelljen.
-Szóval egy hét túra? -kérdezte Dénes felülve az ágyamon.
-Aha -bólintottam. -Sajnálom, hogy nem tudunk találkozni -haraptam az ajkamba.
-Igen én is. Féltékeny vagyok Zolira, hogy ő veled mehet -morogta a telefonját forgatva.
-Jajj ne csináld már -ültem le vele szembe. -Vele egy iskolába járunk -néztem rá.
-Tudom -morogta elnézve a vállam felett.
-Héé nézz rám -kértem mire halkan sóhajtott és a szemembe fúrta a tekintetét. -Hamar el fog repülni -suttogtam.
-Neked talán igen -motyogta.
-Ne csináld már -nyögtem fel. -Különben is nem úgy volt, hogy New Yorkba mész? -kérdeztem.
-Lehet mégse megyek, nem akarok olyan távol lenni tőled -karolta át a derekam.
-Dénes miattam ne mondd vissza. Én a táborba leszek úgy is, te menj és érezd jól magad az unokatesódnál -jelentettem ki.
-Biztos, hogy nem zavarna? -kérdezte halkan.
-Miért zavarna? -kérdeztem vissza.
-Hát, hogy én külföldön leszek míg te egy táborba szenvedsz. Talán meg kéne szöktetnelek -ráncolta össze a homlokát mire elnevettem magam.
-Önként jelentkeztem, hogy megyek -mondtam.
-Unatkozni fogsz ha Zsófi nem megy -nézett a szemembe.
-El leszek az osztálytársaimmal -vontam meg a vállam.
-Na meg Zolival nem? -morogta.
-Ne kezd megint -pattantam fel. -Nem tudom mi ütött beléd, de szeretném vissza kapni a régi Dénest. Egyszeribe miért vagy féltékeny Zolira? Azt hiszed, hogy a hátad mögött vele kavarok vagy mi? -túrtam idegesen a hajamba.
-Rossz hatással van rád -állt fel komor arcal.
-Azt hiszem rosszul hallottam. Azt mondtad, hogy rossz hatással van rám? -fontam össze a kezem dühösen.
-Igen azt mondtam. Kórházba kerültél miatta -sziszegte.
-Ezerszer megmondtam, hogy nem az ő hibája volt. Ő hazazavart, de én nem engedelmeskedtem neki -csattantam fel.
-Na és miért mentél utána hmm? -lépett egyet felém.
-Mert nem akartam, hogy hülyeséget csináljon azért -vágtam rá. -Sajnálom, hogy te ezt nem vagy képes megérteni -morogtam.
-Tévedsz. Tisztán értek mindent, de szerinted fordított helyzetbe ő utánad ment volna? Hát nem, eszébe se jutott volna. Vedd már észre, hogy csak kihasználja a jóságodat -vágta az arcomba. Elképedve meredtem rá.
-Te egyáltalán nem ismered Zolit -mondtam végül komoran.
-Mintha te annyira ismernéd -morogta.
-Hát jobban mint te -jelentettem ki. Dénes arca idegesen megrándult majd az ablakhoz sétált.
-Tudod elvarázsolt a kedvességed, de már kezdek rájönni, hogy az lesz a veszted. Képtelen vagy elfogadni a valóságot, mindenkiben a jót keresed. De abban a Zoliban nincs egy deka jóság se és idővel erre te is rájössz -nézett rám. A szavai elképesztő düht fakasztottak bennem. Senki, senki nem beszélhet így Zoliról!!!!! Senki!!!!!
-Menj el -kértem hűvösen. Dénes rám bámult aztán idegesen felkapta az ágyról a kabátját majd minden szó nélkül lelépett.

°°°

-Jöttem amint üzentél -esett be a szobámba Zsófi. -Mi történt? -kérdezte a dühös arcomat látva.
-Összevesztem Dénessel -morogtam.
-Már megint? Csajszi ez a héten már a második -pislogott meglepetten.
-De ez most komolyabb -fontam össze a kezem.
-Oké mesélj -kérte.
-Hát az egész úgy kezdődött, hogy szóba került a tábor, meg, hogy ő New Yorkba megy. Aztán mondta, hogy unatkozni fogok nélküled mire mondtam, hogy ott lesznek az osztálytársak és így lyukadtunk ki Zolinál. Dénes azt mondta, hogy Zoli rossz hatással van rám, meg, hogy kihaszbál. Én pedig ösztönösen védtem, mert ő nem ismeri azt a Zolit akit én ismerek. Erre elkezdte, hogy mindenkibe a jót keresem és idővel majd belátom, hogy Zoliba egy deka jó sincs -hadartam dühösen püfölve a párnám.
-Figyelj Emma, Dénes szerintem tud valamit és féltékeny. Szinte biztos, hogy azért volt dühös a múltkor is -harapdálta az ajkát Zsófi.
-De hisz Zoli csak eljött velem a suli után a plázába -nyögtem fel. -Tudni meg nem tudhat semmit. Mert senkinek nem mondtam el csak neked -morogtam.
-Na és ha mondjuk hallotta valamikor? -töprengett hangosan.
-De mégis mikor? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Nem tudom, mikor beszéltetek Zolival utoljára arról? -kérdezte rámnézve.
-Szilveszterkor, de akkor Dénes nem volt ott -sóhajtottam fel.
-Figyeld meg, keresni fog és bocsánatot fog kérni -jelentette ki.
-Szerintem meg már elege van belőlem -vontam meg a vállam.
-Emma nehogy már magadat hibáztasd. Ő kezdett el veszekedni -ellenkezett.
-Senki nem bánthatja Zolit -néztem rá határozottan.
-Mindenkitől nem tudod megvédeni -ingatta a fejét.
-Úgy szeretem őt mint téged vagy Ákost és titeket is megvédlek -jelentettem ki.
-Igen Emma. Te vagy a mi őrangyalunk -mosolygott rám majd szorosan megölelt.
-Valakinek meg kell védenie titeket -jegyeztem meg mire elnevette magát.
-Jajj Emma mi lenne velem nélküled -sóhajtott fel.
-Hát még velem -válaszoltam. Ekkor hallottuk, hogy kinyíl a bejárati ajtó és Ákos meg Zoli röhögve bejönnek a házba. -Gyere menjünk ki -álltam fel majd felhúztam Zsófit. Ákos és Zoli tetőtől talpig sarasan voltak a konyhába. -Hát veletek meg mi történt? -kérdeztem megrökönyödve.
-Edzettünk -vigyorodott el Zoli.
-Szuper -vágtam le magam az egyik székre.
-Minden rendben? -kérdezte összehúzva a szemét. Váltottam egy gyors pillantást Zsófival aztán mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Persze. Miért kérdezed? -érdeklődtem.
-Megint veszekedtetek ugye? -kérdezte komoran.
-Hát...ami azt illeti igen -motyogtam.
-Megint miattam? -kérdezte csendesen.
-Nem fontos -ráztam meg a fejem.
-De Emma. Igenis fontos -jelentette ki.
-Oké ez kettejükre tartozik. Gyere lépjünk le -ragadta meg Ákos a huga karját.
-Később beszélünk -ölelt meg Zsófi aztán elmentek. Zolival mindketten hallgattunk egy ideig.
-Elmondod mi történt? -törte meg a csendet.
-Elegem van Zoli -suttogtam lesütve a szemem. -Kezdek belefáradni ebbe az egészbe -motyogtam.
-Emma -ült le mellém.
-Azt mondta, hogy rossz hatással vagy rám én pedig természetesen ellenkeztem. Dénes azt mondta, hogy nem tudok mindenkin segíteni. Hogy én mindenkibe a jót keresem, de benned egy deka jó sincs. Nem hagyhattam, hogy így beszéljen rólad -néztem rá könnyezve.
-Jól van semmi baj -ölelt magához óvatosan.
-Téged senki se bánthat -suttogtam a nyakába fúrva a fejem.
-Akarod...akarod, hogy beszéljek vele? -kérdezte csendesen.
-Azzal csak rontanál a dolgokon -szipogtam.
-Nézd Emma, nehezen mondom ezt, de beszéld meg vele a dolgokat. Mi holnap elmegyünk a Mátrába, ő meg ha jól tudom megy New Yorkba -tolt el magától kissé. -Ne váljatok el haragba, attól csak rosszabb lesz -nézett a szemembe.
-Bármennyire is szeretem, nem fogok utána futni. Ő bántott meg engem, ha fordítva lenne akkor bocsánatot kérnék, de ő kezdett el féltékenykedni -hajtottam le a fejem.
-Szóval az a baja, hogy együtt megyünk a táborba? -szaladt magasba a szemöldöke.
-Ühüm -bólintottam. -Attól fél, hogy te...szóval, hogy te meg én...tudod -suttogtam.
-Soha nem tennék ilyet ugye tudod? Úgy biztos nem, hogy ha te nem akarod -mondta komoran.
-Tudom és emiatt hálás is vagyok -mosolyodtam el zavartan.
-Tényleg Emma, ha szeretnéd beszélek vele -ajánlotta fel.
-Ne, hagyd csak -vontam meg a vállam. -Meg várom, hogy keressen -tettem hozzá alig hallhatóan.
-Sajnálom, hogy miattam veszekedtek -harapott az ajkába.
-Ő féltékeny nem te -suttogtam majd felálltam és a szobámba mentem.
Dénes nem keresett, de a büszkeségem nem engedte, hogy én keressem őt. Így az este sírva aludtam el.