Miért pont te?!

Az igazság

Pillantásom lassan Zolira vándorolt és megszorítottam a kezét.
-Emma -suttogta felkapva a fejét. -Ohh Istenem Emma hát vissza jöttél -borult a nyakamba. -Annyira féltem, hogy örökre elveszítelek -zokogta.
-Sajnálom -sírtam el magam.
-Nem, én sajnálom -fúrta a fejét a nyakamba. -Soha többé nem engedlek el. Azt hittem természetes, hogy velem vagy, hogy soha nem mész el. Hülye voltam -zokogta.
-Zoli miről beszélsz? -kérdeztem zavartan.
-Arról, hogy szeretlek. Hónapok óta szerelmes vagyok beléd -nézett az arcomra.
-Szeretsz? -tágult ki a szemem.
-Szeretlek mindennél jobban -hajolt oda hozzám és megcsókolt.
-Én is szeretlek Zoli -szorítottam magamhoz.
-Szeretlek Emma -támasztotta a homlokát a homlokomnak. -Szeretlek és hülye vagyok, hogy nem mondtam el neked -hadarta megpuszilva az arcom. -Minden nélküled töltött perc kínszenvedés számomra -suttogta.
-El se tudod képzelni milyen jó érzés ezt hallani -mosolyodtam el miközbe a könnyeim patakokba kezdtek el ömleni.
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek -suttogta.
-Bejöhetünk? -kérdezte anya gyengéden.
-Anyu -kaptam fel a fejem.
-Édesem -sietett ide és szorosan megölelt. -Soha többé ne tedd ezt velem -parancsolt rám.
-Nem fogom -ráztam meg a fejem. -Tomi -néztem rá anyu válla felett. -Köszönöm, hogy itt vagy -fogtam meg a kezét.
-Ez csak természetes -szorította meg a kezem.
-Én szeretnék elmondani nektek valamit és megértem ha kiakadtok -kezdtem bele.
-Pontosabban szeretnénk elmondani valamit -fogta meg a kezem Zoli mire lehunytam a szemem egy pillanatra.
-Zoli és én egymásba szerettünk -mondtam ki lehunyt szemmel. Ezután csend következett. Amikor kinyitottam a szemem arra számítottam, hogy anyu undorodva fog rámnézni ehelyett azt láttam, hogy mosolyog.
-Csak ennyi? -kérdezte.
-Mi az, hogy csak ennyi? -kerekedett ki a szemem. -Semmi csalódtam benned vagy soha többé nem láthatjuk egymást? -ráncoltam össze a homlokom.
-Drágám mi már előbb tudtuk mint te magad -mosolygott rám.
-De hogy? -kapkodtam a fejem.
-Nem voltál valami jó színész -vonta meg a vállát Tomi.
-De akkor a semmi miatt emésztettem magam? -csóváltam meg a fejem.
-És a semmi miatt taszítottál el folyton magadtól -suttogta Zoli mire ránéztem. Ő maga elé bámult az arca kiismerhetetlen volt.
-Magatokra hagyunk titeket -állt fel anyu és Tomival együtt elhagyták a szobát. Az ajkamat rágcsálva néztem Zolira.
-Haragszol rám? -kérdeztem csendesen.
-Nem -rázta meg a fejét.
-Akkor csókolj meg -kértem mire lenézett rám. -Kérlek -csúsztattam a kezem az arcára. Zoli felemelte a kezét majd megsimította az arcom aztán lehajolt és megcsókolt. Az ajkam elnyílt a csókja alatt, a kezem a tarkójára csúszott. -Szeretlek -suttogtam.
-Szeretlek Emma -suttogta vissza.

°°°

-Szia -dugta be a fejét Zsófi az ajtón.
-Szia -mosolyogtam rá. -Szeretnék bocsánatot kérni -fogtam meg a kezét amikor leült az ágy szélére.
-Bocsánatot miért? -ráncolta össze a homlokát.
-Mert csak magammal törődtem. Soha nem kérdeztem meg, hogy ki az a fiú. De azt hiszem most már tudom. Nem tudom, lehet azért nem akartad elmondani mert féltél, hogy mit reagálok. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek feletted? -néztem a szemébe.
-Ohh izé mi csak....mikor tudtad meg? -kérdezte az ajkát harapdálva.
-Mennyire fogsz hülyének nézni ha azt mondom mikor kómába voltam? -haraptam az ajkamba.
-Mint Lucas a Tuti gimibe? -vonta fel a szemöldökét.
-Pontosan -bólintottam.
-Ez fura -ráncolta össze a homlokát.
-Tudom. Zsófi miért nem mondtad el? -kérdeztem halkan.
-Azt hittem, hogy megvetnél érte -motyogtam.
-De, hogy hihetted azt mikor én se vagyok jobb? -sóhajtottam fel.
-Tudom és sajnálom -sütötte le a szemét.
-Na gyere ide te bolond -öleltem meg szorosan. -Maga is bejöhet, tudom, hogy hallgatózik -emeltem meg a hangom.
-Lebuktam -lépett be Martin tanár úr.
-De fura magára átlagos pasiként tekinteni -jegyeztem meg.
-Igen tudom -bólintott elmosolyodva.
-Sebaj, attól még nem ússza meg -vontam meg a vállam.
-Mit is? -szaladt magasba a szemöldöke mire ártatlanul elmosolyodtam.
-Hobbim cikizni Zsófi barátait és sajnálom, de ez alól maga sem kivétel -mosolyogtam.
-Azt hiszem túl fogom élni -nevette el magát.
-Ha jól sejtem nyár óta tart a dolog -néztem felváltva rájuk.
-Nos nem igazán. Mármint ott kezdődött, de tudod....szakítottunk a suli miatt aztán újra együtt voltunk -harapdálta Zsófi az ajkát.
-Értem. Ákos tudja? -érdeklődtem.
-Nem -vágta rá Zsófi hevesen.
-Zsófi ő a bátyád és aggódik érted -néztem a szemébe.
-Pont ezért nem tudhatja meg, még nem -húzta el a száját.
-A ballagás után nyilvános lesz? -néztem Martin tanár úrra. Ja igen a mi sukinkba előbb van az érettségi és csak utána a ballagás.
-Igen úgy terveztük -bólintott tanár úr.
-Remélem nem csak azért kell magának Zsófi mert tiltott gyümölcs -meredtem rá harciasan.
-Dehogy -vágta rá.
-Szerencséje van -húztam össze a szemem.
-Igazából eleinte én is azt hittem, de aztán bebizonyította, hogy komolyak az érzései -mosolyodott el.
-Hát nehéz lesz megszokni, de amúgy cukik vagytok együtt -mosolyodtam el mire Zsófi elvörösödött, Martin tanár úr pedig zavartan a hajába túrt. Mosolyogva figyeltem őket.
-Jajj Emma elég már. Ne nézz így -csóválta meg a fejét Zsófi mire elnevettem magam.

°°°

A vámpírnaplókat olvasva ültem az ágyon amikor Zoli megérkezett.
-Szia. Nem aludnod kéne? -jött oda hozzám és megpuszilta a homlokom.
-Gondoltam megvárlak -mosolyogtam rá.
-Akkor most már itt vagyok szóval alvás -ült le mellém az ágyra.
-Értettem -bólintottam.
-Gyere bújj ide -húzott közelebb magához és megpuszilta a homlokom. Elmosolyodva hunytam le a szemem és fúrtam a fejem a pólójába.