Miért pont te?!

Vegyes érzelmek

10 óra körül mentem le reggelizni. Anyáék a teraszon reggeliztek, Zolit nem láttam sehol. Leültem az egyik székre majd megvajaztam egy kenyeret. Épp a kávémba akartam bele kortyolni amikor Zoli kivette a kezemből és egy hajtásra meg itta. Rá akartam szólni, de a nyúzott arca láttán inkább hallgattam.
-Jó reggelt -köszönt és levágta magát mellém.
-Fáradtnak tűnsz -fürkészte az arcát Tomi mire Zoli megrántotta a vállát.
-Alig aludtam valamit, szétrobban a fejem -morogta az asztalt bámulva.
-Én is fáradt lennék ha egész éjjel Odaátat néztem volna -jegyeztem meg magam elé bámulva mire rám rebbent a tekintete. Olyan hosszasan nézett, hogy végül zavartan rápillantottam. Értetlenül meredt rám mire megvontam a vállam ő pedig elmosolyodott.
-Muszáj volt megnéznem. Le vagyok maradva -kacsintott rám.
-Azért engem hagyhattál volna aludni. Fél óránként felriadtam -motyogtam.
-Legközelebb fülessel hallgatom -vigyorodott el.
-Megköszönném -biccentettem. Egy ideig némán reggeliztünk aztán éreztem, hogy a kezemre csúsztatja a kezét majd egy papírt nyom a kezembe. Lepillantottam és elolvastam a papírt. Zoli macskakaparását alig tudtam elolvasni, de végül mégiscsak sikerült. Azt írta, hogy köszönöm. Felnéztem Zolira és halványan rámosolyogtam. Zoli vissza mosolygott rám majd maga elé nézett. A szemem sarkából elfigyeltem az arcát. Csak én érzem úgy vagy már tényleg nem annyira barom mint tegnap?

°°°

A fejemet a térdemre támasztva ültem a stégen és elmerültem a gondolataimba.
-Leülhetek? -állt meg mellettem Zoli.
-Ha akarsz -suttogtam mire letelepedett mellém.
-Mit szoktál te itt csinálni? Nem unatkozol? -nézett rám kérdőn.
-Ilyenkor mindig itt van Zsófi -vontam meg a vállam.
-Tudom őt helyettesíteni ha akarod -bökött oldalba halvány mosolyal.
-Ki festhetem a körmöd? -pillantottam rá.
-Visszaszívom -csóválta meg a fejét mire elmosolyodtam. -Nézd Emma, szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésem miatt -kezdett bele.
-Igazad volt, nem kell bocsánatot kérned -motyogtam.
-Ez hülyeség Emma -fogta meg a karom mire ránéztem.
-Hülyeség? Akkor miért mondtad? -kérdeztem szomorú mosolyal.
-Mert...mert téged büntettelek, azt akartam, hogy tudd mi soha nem leszünk barátok, testvérek meg pláne nem -morogta.
-Akkor most miért beszélgetsz velem? -szaladt magasba a szemöldököm.
-Jövök neked egyel -rántotta meg a vállát.
-Nem miattad tettem -motyogtam magam elé nézve.
-Akkor? -érdeklődött.
-Csak nem szeretem ha veszekednek -haraptam az ajkamba.
-Szóval mégiscsak miattam tetted -mosolyodott el.
-Ettől függetlenül nem tartom helyesnek amit tettél -néztem rá.
-Jobban tennéd ha nem ütnéd bele az orrod olyan dolgokba amihez semmi közöd -meredt rám rezzenéstelen arcal.
-Bocs -tartottam fel a kezem és elfordultam tőle. -Csakhogy tudd, semmi sem változik azzal ha iszol, max csak annyi, hogy egyre jobban tönkre teszed magad -fordultam vissza felé hirtelen.
-Kedves, hogy aggódsz értem -mosolygott gúnyosan.
-Én csak próbálok rendes lenni -suttogtam a fejemet ingatva és a víz felé fordultam.
-Rossz emberre pazarlod -válaszolta mire a szemem sarkából rápillantottam. Zoli a vizet bámulta majd rágyújtott egy cigire. Elgondolkodva néztem az arcát. Tényleg ennyire utálja ezt a helyzetet? Miért baj neki, hogy a szüleink boldogok? Miért nem akarja, hogy a huga legyek? Zoli rámpillantott mire gyorsan félre néztem. -Emma -bökte meg a combom.
-Mi az? -pillantottam rá.
-Semmi -vigyorodott el mire morcosan ráöltöttem a nyelvem. -Van barátod? -billentette oldalra a fejét.
-Nincs -ráztam meg a fejem.
-Miért nincs? -vonta fel a szemöldökét.
-Ez meg milyen kérdés? -nevettem el magam erőltetetten.
-Csak érdeklődök -sóhajtott fel.
-Egek csak rám kell nézned -morogtam mire összeráncolta a homlokát.
-Csinos vagy -járatta végig rajtam a tekintetét.
-Ezt csak úgy mondod -rántottam meg a vállam.
-Oké, rendben hallgatlak. Miért gondolod magad csúnyának? -dőlt hátra a könyökére. Biztos, hogy nem fogom neki elmondani. Arra várhat.
-Jobban tennéd ha nem ütnéd bele az orrod olyan dolgokba amihez semmi közöd -vágtam az arcába. Zoli elnevette magát majd a fejét csóválva rámnézett.
-Emma ne legyél már makacs. Ki vele -bökött oldalba.
-Mondom semmi közöd hozzá -morogtam.
-Tudod, hogy mire gondolok? -ült fel és felém hajolt.
-Nem és nem is érdekel -csúsztam odébb.
-Azért én elmondom -suttogta. -Egy falat emeltél magad köré. Talán volt egy fiú aki nagyon megbántott és te azóta nem bízol a srácokba, de ugyanakkor vágysz is rá. Akarod, hogy átöleljenek, hogy megcsókoljanak, hogy a füledbe suttogják mennyire szeretnek -lehelte. A lehelete cirógatta a bőröm én pedig szorosan lehunytam a szemem nehogy elsírjam magam.
-Kérlek hagyd abba -suttogtam remegő hangon.
-Vágysz a szerelemre Emma, ugyanakkor taszítod is magadtól. Engedd el a félelmet -fordította maga felé az arcom. -Nem menekülhetsz előle -suttogta mélyen a szemembe nézve. A pillantása teljesen megigézett. -Engedd, hogy bebizonyítsam mennyire gyönyörű vagy. Engedd, hogy szeresselek, hogy megcsókoljalak -hajolt közelebb hozzám. Az agyam teljesen kikapcsolt, csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt megcsókol. Ám ekkor hirtelen kijózanodtam és mielőtt az ajkunk találkozott volna ellöktem magamtól.
-Te teljesen meghibbantál? -meredtem rá dühösen és a stég másik végébe húzódtam.
-Talán -mosolyodott el féloldalasan.
-Nézd Zoli, engem nem rángathatsz úgy mint egy bábut. Nem csókolhatsz meg amikor kedved tartja. Képzeld én is ember vagyok és vannak érzéseim. Soha többé ne próbálj a szép szavaiddal levenni a lábamról megértetted? -pattantam fel villogó szemekkel.
-Mondták már neked milyen szexi vagy dühösen? -nézett fel rám hunyorogva.
-Te idióta balfácán -fortyantam fel. -Zoli nem mondom el többször. A szüleink együtt vannak, szeretik egymást és akár tetszik akár nem mi mostohatesók lettünk. És én soha nem csókolóznék a bátyámmal -sziszegtem dühösen aztán faképnél hagytam.