Miért pont te?!

5.nap

Elérkezett az utolsó nap. Az indulás napja. Csukott szemmel feküdtem, Zolihoz bújva és ezen gondolkodtam. Nem akartam elmenni, itt akartam maradni Zolival örökre. Kinyitottam a szemem és felnéztem az alvó arcára. Olyan könnyű vele minden. Bárcsak ne kéne titkolózni, bárcsak nyíltan együtt lehetnénk. Odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára majd a nyakába fúrtam a fejem.
-Jó reggelt -köszönt kómásan és szorosabban ölelt magához.
-Jó reggelt -köszöntem vissza és az arcára néztem.
-Jól aludtál? -kérdezte csendesen.
-Mint a vaj -bólintottam. -Nem akarok hazamenni -suttogtam mire halványan elmosolyodott.
-Én se. Itt valahogy minden könnyebb, ott viszont bonyolultabb -suttogta hozzám hajolva és megcsókolt. Az ajka lágyan tapadt az enyémre majd a fogával gyengéden meghúzta az alsó ajkam mire megborzongtam.
-Fel kéne kelni -motyogtam a szájába.
-Nincs kedvem -motyogta vissza.
-Pedig muszáj lesz. Már éhes is vagyok, még össze is kell pakolnunk -sóhajtottam fel.
-Adj még 5 percet -suttogta a nyakamba mire halkan elnevettem magam.
-Mihez kezdünk otthon? -kérdeztem alig hallhatóan.
-Ezt, hogy érted? -kérdezte vissza.
-Hát ez az egész. Zoli én én...nem tudom ezt tenni Dénessel -ráztam meg a fejem.
-Tudom Emma -simította meg a hajam. -De én veled akarok lenni Emma -nézett a szemembe.
-Én is veled akarok lenni, de akkor sem tehetem ezt -ingattam a fejem.
-Szóval azt akarod, hogy vége legyen? -komorodott el.
-Én nem ezt mondtam -ellenkeztem.
-Persze mert nem mered kimondani -morogta majd elhúzódott felállt és elkezdett a szobába járkálni. -Velem akarod kimondatni igaz? Emma nem tudom mit vársz tőlem -túrt a hajába.
-Zoli én veled akarok lenni, de értsd meg egyszerűen nem tehetem. Nem állhatok Dénes elé azzal, hogy beleszerettem a mostohatesómba -pattantam fel dühösen.
-Miért nem? Talán szégyelled, hogy engem akarsz? Gyerünk Emma mondd ki. Mondd ki, hogy szégyelled amiért engem szeretsz és nem őt -ragadta meg a vállam és erősen megrázott.
-Én nem szégyellek -sírtam el magam. -De tapintattal kell lennem az ő érzéseire, hisz nem tehet semmiről -szipogtam.
-Eltaszított magától Emma. Az egészről ő tehet -fakadt ki.
-Itt meg mi folyik? -lépett be az igazgatóhelyettes.
-Semmi -mondta Zoli komoran. -Csak egy kicsit összekaptunk. Családi ügy -morogta miközbe indulatosan elkezdett a táskájába pakolni.
-Nem lehetne halkabban intézni? Felveritek az egész tábort -csóválta meg a fejét rosszalóan.
-Nem fordul elő többet -morogta Zoli.
-Ajánlom is. Szedjétek össze magatokat -szólt ránk aztán kiment. A szememet törölgetve szipogva álltam egy helybe és Zolit néztem. Egy pillantást se vetett rám miközbe behúzta a táskáját elrendezte az ágyát aztán a táskáját felkapva az ajtó felé vette az irányt.
-Zoli várj -kaptam el a kezét az ajtóba.
-Mi van? -kérdezte.
-Sajnálom -suttogtam a pillantását keresve. Zoli halkan felsóhajtott majd visszacsukta az ajtót és neki dőlt. -Tényleg sajnálom -lábadt könnybe a szemem.
-Nézd Emma. Tudom, hogy nehéz. Választanod kell köztem és ő közte. Vagy az egyikünk vagy a másikunk. Csak annyit kérek, hogy velem ne szórakozz. Nem akarom egy hét múlva azt hallani, hogy meggondoltad magad, hogy neked ez nem megy -nézett mélyen a szemembe.
-Sajnálom csak...csak az az igazság, hogy félek -sírtam el magam.
-Jól van na ne sírj már -ölelt magához. -Mindenki fél Emma -simította meg a hajam.
-De te nem -bújtam hozzá.
-De igen Emma, én is félek -suttogta mire felnéztem rá. -Félek, hogy nem leszek neked elég jó és, hogy őt választod -nézett mélyen a szemembe. A könnyek végigfolytak az arcomon miközbe lábujjhegyre állva két kezem közé fogtam az arcát és megcsókoltam.

°°°

11 órára értünk be Pestre. Az iskola környéke kihalt volt amikor megérkeztünk. Leszálltunk a buszról elköszöntünk a többiektől aztán Zoli kocsija felé vettük az irányt. A hazafelé úton mindketten némák voltunk.
-Na kezdődik -szólalt meg Zoli.
-Hmm? -emeltem fel a fejem a válláról. Követtem a pillantását és észrevettem Dénes kocsiját a házunk előtt parkolni. A gyomrom rögtön görcsbe ugrott és egy hatalmasat nyeltem.
-Még fel se hívott téged, de van képe idejönni -sziszegte.
-Zoli kérlek -tettem a kezem a karjára.
-Legalább a pofont adhatok neki? -nézett rám könyörögve.
-Nem -ráztam meg a fejem. -Senki nem fog verekedni senkivel -jelentettem ki. Zoli komor arcal parkolt le Dénes kocsija mellett majd mindketten kiszálltunk. Kivettem a csomagtartóból a táskám és a ház felé vettem az irányt.
-Ne Emma. Menjünk el -kapta el hirtelen a kezem Zoli. -Kérlek Emma -suttogta a szemembe nézve.
-Túl akarok ezen esni -szorítottam meg a kezét.
-Em..-kezdte.
-Zoli bízz bennem. Ugye bízol bennem? -néztem a szemébe.
-Benned igen -suttogta.
-Nem lesz semmi baj -nyugtattam meg. Zoli vonakodva bólintott aztán elengedte a kezem. Remegő lábakkal indultam meg a ház felé, Zoli pedig szorosan mögöttem jött. Kinyitottam az ajtót és beléptem majd a hangokat követve a nappaliba mentem. Ott volt anya, Tomi és Dénes.
-Sziasztok -köszöntem egyet intve.
-Jajj kicsim -pattant fel anya és a karjaiba zárt. -Annyira sajnálom -súgta a hajamat simogatva.
-Nem...nem a te hibád -sírtam el magam. Pár percig egymásba kapaszkodva álltunk aztán elhúzódtam anyától.
-Szia Emma -köszönt Dénes felállva.
-Szia Dénes -köszöntem vissza csendesen.
-Tudnánk beszélni? -kérdezte felém lépve.
-Persze ha gondolod sétálhatunk -ajánlottam fel hatalmas gombóccal a torkomba.
-Igen az lesz a legjobb -bólintott.

°°°

-Sajnálom ami Ginával történt -suttogta mire lesütöttem a szemem.
-Igen én is. De nem erről akartál velem beszélni ugye? -néztem rá könnyes szemekkel.
-Nem, nem erről. Kettőnkről akartam -nézett maga elé. -Sajnálom, hogy nem hívtalak, nem tudtam megtenni. Szeretlek Emma, nagyon szeretlek, de úgy érzem, hogy te már nem érzel így irántam. Egy ideje már nem. Nem vettem észre azt ami az orrom előtt volt. Látnom kellett volna, hogy nem tesóként tekint rád Zoli. Talán láttam is csak magamnak sem akartam bevallani. Az alatt az idő alatt amíg New Yorkba voltam volt időm gondolkodni és az alatt az idő alatt rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. Nem lehetek egy olyan lánnyal aki már nem szeret. Nem hibáztatlak Emma, az én hibám az egész. Talán nem voltam elég jó és ezért menekültél hozzá. És tartozom egy vallomással is. Hallottam amit szilveszterkor beszéltetek Zolival. Téged kerestelek és aztán láttalak titeket. Akkor már kezdtem rájönni, hogy bármit is tehetek egy részed mindig Zoli felé fog húzni -suttogta az arcomat figyelve.
-Annyira sajnálom -sírtam el magam. -Te olyan jó fiú vagy, nem ezt érdemled -ingattam a fejem.
-Talán így kell ennek lennie -mosolyodott el szomorúan.
-Ne mondd ezt. Az én hibám az egész -sírtam.
-Nem Emma. Nem tudhatjuk, hogy ki hibája. Talán mindketten hibáztunk -fogta meg a karom. -Azt akarom, hogy boldog legyél. De ha mellettem nem vagy az akkor elengedlek -suttogta könnyes szemekkel.
-Ne Dénes kérlek. Tombolnod kéne, dühösnek kéne lenned -zokogtam.
-Képtelen vagyok rá -suttogta megsimítva a hajam. -Csak...szeretnék kérdezni valamit -kezdte.
-Mit? -szipogtam.
-Van bármi esély arra, hogy jóvá tegyem a dolgokat? -kérdezte alig hallhatón.
-Sajnálom -suttogtam.
-Értem nos akkor azt hiszem itt az ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól -sütötte le a szemét.
-Dénes várj hagy mondjak el valamit. Te nem ezt érdemled. Én nem érdemellek meg. Te olyan fiú vagy akiről egy lány álmodik. Én is egy ilyen fiúról álmodoztam mindig mint te. Annyira sajnálom és remélem boldog leszel -borultam a nyakába sírva.
-Emma -szorított magához és a hajamba temette a fejét. -Emma -ismételte meg és még szorosabban ölelt. Hosszú időbe telt míg mindketten megnyugodtunk. Dénes haza kísért majd a kocsija mellett megtorpant.
-Bárcsak ne így lenne vége -suttogtam a szemébe nézve.
-Én is ezt kívánom -mondta alig hallhatóan majd hozzám hajolt és megpuszilta az arcom. -Légy boldog Emma. Szerencsés férfi lesz aki teljes egészébe megkapja a szíved -suttogta majd gyengéden megsimította az arcom aztán beszállt a kocsijába és elhajtott. Potyogó könnyekkel bámultam a távolodó kocsi után mígnem anya kijött és bekisért a házba.
-Szakítottunk -suttogtam magam elé.
-Jajj kincsem -ölelt szorosan magához.
-Bemegyek a szobámba. Egy kicsit egyedül szeretnék lenni -bontakoztam ki az öleléséből majd a szobám felé vettem az irányt.

°°°

Egy óra múlva Zoli jött be a szobámba. A földön kuporogtam és Gina fekhelyét szorongattam a kezembe. Némán leült mellém és átölelte a vállam a fejemet pedig a vállára vonta.

Miért ilyen nehéz minden? Miért ilyen nehéz kamasznak lenni?