Miért pont te?!

2.nap

Hajnalban hangos duda szóra riadtunk fel. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem és kedvetlenül a hajamba túrtam.
-Ébresztő, ébresztő -harsogta az igazgatóhelyettes és tovább folytatta a dudálást.
-Zoli -ráztam meg a vállánál fogva.
-Alszom -morogta és a fejére rántotta a takarót.
-Gyerünk kellj fel -ráztam meg erősebben.
-Álmos vagyok Emma -motyogta.
-Hát jó -bújtam ki az ágyból majd a sporttáskámhoz mentem. Kivettem a farmerom, a fekete toppom és a fekete magas nyakú pulcsimat. A fürdőben átöltöztem, megmostam az arcom, megcsináltam a sminkem majd visszamentem a szobába. -Hé Csipkerózsika -hajoltam le Zolihoz.
-Nem vagyok itt -morogta. A fejemet csóválva lehúztam róla a takarót. -Emma -mordult fel.
-Azt akarod, hogy az igazgatóhelyettes keltsen fel? -vágtam csípőre a kezem.
-Láttad te mennyi az idő? Hajnali öt Emma, ilyenkor egy épp eszű ember még alszik -ült fel dühösen és megdörzsölte az arcát. A látványától akaratlanul is elmosolyodtam. A haja szénakazal volt az arcán pedig ott maradt a kispárna nyoma. -Mit mosolyogsz? -fürkészett gyanakodva.
-Nem mosolygok -ráztam meg a fejem. -Jól nézel ki reggel -csúszott ki a számon. Zoli egy ideig csak nézett rám mire az ajkamba harapva elfordultam, hogy ne lássa, hogy elpirultam. Mögöttem megmozdult az ágy majd megéreztem, hogy Zoli mögém lép.
-Szóval jól nézek ki? -érdeklődött és a lélegzet vétele súrolta a tarkóm.
-Mármint cuki vagy, így kómásan, kusza hajjal -makogtam.
-Te is cuki vagy -mondta csendesen és végighúzta a kezét a vállamtól egészen a tenyeremig. Elakadt a lélegzetem és gyorsan felé fordultam. Véget akartam ennek vetni, muszáj volt megszabni a határokat. Zoli enyhén elnyílt ajkakkal nézett le rám, tekintete tűzbe égett, pupillája óriásira tágult. Nagyot nyeltem és a nadrágomba töröltem az izzadt tenyerem. Gondolj Dénesre, gondolj Dénesre! Lehet, hogy rosszba vagytok, de te őt szereted Emma!!! Emlékezz, hogy milyen boldog vagy mellette, Zoli csak szenvedést okozott neked! Nem szabad elgyengülnöd, ne hagyd, hogy kihasználjon! Zoli keze ekkor az arcomra csúszott, majd az ujjával végigsimított az ajkamon ami önként szétnyílt. Zoli tekintetébe megvillant valami és a másik keze a derekamra simult. Ám ekkor...
-5 perc múlva reggeli -dörömbölt be a tesi tanár. -Ébren vagytok már? -kérdezte.
-Igen -kiáltottam és elhátráltam Zolitól.
-Nagyszerű -mondta a tesi tanár aztán a léptei eltávolodtak.
-Zoli -kezdtem a szavakat keresve.
-Ne, csak felejtsd el -suttogta elfordulva.
-Igen, azt hiszem az lesz a legjobb -mondtam csendesen aztán kimentem a faházból.

°°°

A sors biztos élvezi a szenvedésem. Szándékosan, direkt kínoz engem és kavarja össze az érzelmeimet. Reggeli után ami virsli volt, az igazgatóhelyettes bejelentette, hogy a mai napot az Oxygen adrenalin parkba töltjük. Ennek mindenki örült kivétel én meg Zoli. Nem mertem felénézni mióta elindultunk.
-Most már ez lesz? -kérdezte hirtelen mellettem. Nagyot ugrottam ijedtembe és a szemem sarkából rásandítottam.
-Micsoda? -kérdeztem halkan.
-Az, hogy kerülsz engem, még a szemembe sem akarsz nézni -kapta el a kezem.
-Én csak...időre van szükségem, hogy helyre tegyem a gondolataimat -motyogtam a cipőjére meredve.
-Értsem úgy, hogy bizonytalan vagy az érzéseidbe? -kérdezte alig hallhatóan.
-Ezt nem mondtam. De az adrenalin parkba emlékek vannak és itt fent a hegyekbe nagyon könnyen -akadtam el.
-Elfelejted Dénest -fejezte be helyettem.
-Nem...nem kellett volna majdnem megcsókolnod -fordultam el tőlle.
-Tudom -suttogta mire ránéztem. -Emma kérlek ne nézz így rám. Mintha nekem nem lennének érzéseim. Mintha nem tudnám, hogy megutálnál ha megcsókollak. Ennek ellenére meg akartam tenni és tudod miért? Hogy szenvedjen az a görény. Már két napja vagyunk itt és ő nem keresett. Megérdemelné, hogy szenvedjen -fakadt ki.
-Szóval csak azért tetted volna, hogy ő neki rossz legyen? -jöttem dühbe.
-Tudod, hogy nem csak azért -nézett a szemembe.
-Na persze. Egyszerűen nem értelek. Mikor megismertél rögtön megcsókoltál, szemét voltál velem, aztán elkezdtél hajkurászni, megadtam magam aztán te másfelé kacsintgattál. Utána kibékültünk, barátok lettünk azt mondtad már nem akarsz úgy majd szilveszterkor bejelented, hogy, de mégis aztán meg lelépsz. A nagyid halálakor megint közelebb kerültünk egymáshoz, megvédtelek, kiálltam melletted és most megint ott tartunk ahol elindultunk. Örökké ezt fogjuk játszani vagy mi? -zúdítottam rá minden dühöm.
-Elismerem elkövettem jó pár hibát a múltba, mert azt hittem, hogy megkaptalak. Hogy te biztos pont vagy az életembe. De azóta megváltoztam -suttogta maga elé nézve.
-Minden más lenne ha a múltba másként döntünk -suttogtam.
-Igen tudom -bólintott rámnézve. -Vajon lehet minden ugyanolyan mint akkor? -kérdezte az arcomat fürkészve.
-Nem hiszem, olyan már soha se lesz -sütöttem le a szemem.