Vérfarkas a párom (H.S.) (Befejezett)

113.

Gyomoridegem volt egész úton, szinte a hányingerrel küzdöttem. Eszembe jutott minden egyes apróbb és nagyobb gonoszsága Clara-nak. Nem akarom, hogy sokáig maradjon nálunk. Azt akartam, hogy minél hamarabb takarodjon oda, ahonnan jött.
A ház előtt leparkolva remegés lett rajtam úrrá. Még Louistól sem féltem ennyire, mint a Benett lánytól.
- Legyünk túl rajta. - fogtam meg az ajtó kilincset.
Jason is hasonlóan ideges volt, mint én. A ház ajtajában nagy levegőt vettem, majd benyitottam.
A ház most, mintha az ördög szállta volna meg. Komornak és ridegnek éreztem. Biztosan Clara itt létének tudata miatt éreztem ezt.
A nappaliba mentünk, ahol ott ücsörgött maga az ördög. Szőke hajtincseit már az előszobából kiszúrtam. Legszívesebben sikítva rohantam volna el tőle, de nem tehettem, immáron felnőtt nő vagyok.
- Szia Clara. - dobtam le a táskámat az előszobába
- Sophie!-pattant fel a kanapéról, egyenesen hozzám rohant és átölelt
Finoman, de határozottan eltoltam őt magamtól. Sértődött arccal vette tudomásul, hogy Sophia Grey nem felejt.
- Térjünk a tárgyra Clara. Mit keresel itt? - a hangnemem rideg és távolságtartó volt, még magamat is megleptem vele.
- Én, én. - tépkedte köldökig kivágott citromsárga, spagetti pántos felsőjének alját-Nem.. Nem tudtam hová menni és mi ugye rokonok vagyunk, ha még távolról is.
- Nem elég távolról. - morogtam az orrom alatt
- Csak pár napot szeretnénk itt maradni Nálatok.
- Hol a kicsi apja?- rúgtam le magamról a cipőmet
- Európában él, és csak alkalmi kapcsolat volt.
- Ki hitte volna!-szólalt meg gúnyosan Jason
- Jó, ha nem számíthatok rátok, akkor mi el is megyünk Charlie-val. - vette fel szokásos vinnyogó hangját
- Arra van az ajtó. - állt odébb a bátyám- Ezt hamarabb is megtehetted volna.
- Jó, akkor alszunk az utcán, ha már ennyire lehet rátok számítani!-üvöltött velünk torkaszakadtából
- Clara Benett, állíts magadon 2 fokozatot, mert most nagyon nem vagy abban a pozícióban, hogy te itt oszthasd az észt. - figyelmeztettem a lányt- Hol van a drágalátos bátyád? Az a szentember.
- Fogalmam sincs. Nem veszi fel nekem a telefont, nem válaszol az üzeneteimre. A szüleink meg elhajtottak engem, nem hajlandóak elviselni ezt a szégyent. - zokogott fel
Már kezdtem megsajnálni esküszöm. Clara akármilyen is volt, nem hagyhattam, hogy egy kisbabával az utcára kerüljön. Harry házába nem vihettem, túl kicsi, meg nem akartam felfedni előtte, hogy egy vérfarkassal élek.
- 1 hetet kapsz. Se többet, se kevesebbet.-szólaltam meg
- Itt?-ugrott fel Jason szemöldöke a homloka közepére.
- Igen, itt! Hol a kicsi? Megnézhetem?
- Az emeleten alszik. - lengette meg előttem a bébiőrt
Szó nélkül felmentem, Gemma és Jason közös szobájában aludt az ágyon, párnákkal körbe barikádozva. Egy tündéri kisfiú szuszogott békésen. A szívem összeszorult a látványától.
- Ő az én mindenem. - suttogta elcsukló hangon
- Aranyos. - sóhajtottam fel
- Maradhattok. - sóhajtott fel a bátyám is
- Köszönöm-ugrott a nyakunkba-Ígérem minden múltbéli hibámat jóvá teszem.
- Ahhoz egy élet kevés Clara, maradjunk ennyiben.
- Köszönöm nektek. - törölte le könnyeit a lány
- Csak a gyereked miatt.
- Tudom Jason, köszönöm neked.
- A páromnak is be kell még adagolnom ezt.
- Tényleg, hol van Gemma?
- Elment dolgozni, a srácok meg még suliban.
A telefonom csörrent meg a zsebemben. Meg se kellett néznem, tudtam, hogy Harry az.
- Bocsánat.
A földszintre mentem, egyenesen a teraszra, ahol annak idején Harryvel először találkoztam farkas alakban. Mintha nem is ebben az életben lett volna, annyi minden történt.
- Szia Harry. - mosolyodtam el
- Szia Édes. Minden rendben?
- Persze, csak egy kis rokonlátogatás van éppen.
- Menjek érted? Éppen itt vagyok a közelben.
- Majd Jason hazavisz. Intézd a dolgaidat nyugodtan. Még a rendelőbe is vissza kell mennem.
- Tuti?
- Persze Édi.
- Rendben Eperke. Este találkozunk.
- Szeretlek.

Halihó Cukorborsók!
Itt az új rész, remélem tetszeni fog nektek.
Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a történetemet.
Puszi & ölelés:
Nola