Vérfarkas a párom (H.S.) (Befejezett)

64.

Nem tudom milyen napszak van, hanyadika van. Odakint sűrűn esett az eső, dörgött, villámlott. A fejem zúgott, a végtagjaim teljesen elgémberedtek. Harry nem volt mellettem. Biztosan elment beszélni az orvossal. Óvatosan feltornáztam magamat ülő helyzetbe. Már csak egy infúzió volt bennem. Az állványba kapaszkodva az ágy szélére ültem. 

- Ms. Grey, azonnal feküdjön vissza!-sietett hozzám a nővérke

- De, csak a mosdóba szeretnék kimenni! Kérem!-néztem rá esdeklő szemekkel

- Magában rengeteg az akaraterő kisasszony! Jöjjön, támaszkodjon rám!

Kivett minden csövet belőlem. Tegnap éjjel már le is kapcsoltak a gépekről. Már stabilizálódott annyit az állapotom. 

Felém nyújtott karjába kapaszkodtam, majd lépésről lépésre kimentünk a fürdőbe. Mivel nem volt szobatársam, csak az enyém volt az egész fürdő. A falak plafonig voltak zöld csempével. A wc-hez kísért.

- Öhm-jöttem zavarba

A középkorú nő elmosolyodott, arca piros pozsgássá vált, majd csak bólintott és elfordult. Hálás voltam neki ezért. 

Ezután segített lefürdeni. Nagyon zavarban voltam előtte, pedig tudtam, hogy ezer meg egy ilyet csinál nap, mint nap. Közben próbálta elterelni a figyelmemet. A családjáról beszélt, a munkahelye szépségéről és árnyoldalairól. Sőt, még vicceket is mesélt, pedig 12 órája bent van már. Teljesen levett a lábamról az a fajta gondoskodás, amit felém nyújtott. Pedig se kutyája, se macskája nem vagyok. Csak egy beteg a sok közül. Ő mégis kedvesen bánt velem. Tusolás után megtörölgettem magamat, majd fogat mostam, addig a nővér hozott nekem egy tiszta hálóruhát. 

- Köszönöm!-vettem el tőle

- Ugyan már Kedves! Nincs mit! Ugye tudja, hogy nagyon szerencsés?

Nem tudtam mire véli ezt. Biztosan arra gondol, hogy megúsztam ezt a balesetet. 

- Mire gondol?-húztam át a fejemen a ruhát

- A barátja el nem mozdult maga mellől egy percre sem! Mindvégig itt volt Ön mellett!

- Igen, az vagyok!-bólintottam

- Ritka az ilyen férfi. Szegény, Peter is ilyen volt!-állt a régi pizsamámmal a karján

Tudtam, hogy a férjére gondol ebben a pillanatban is. 

- Őszinte részvétem!-szólaltam meg

- Jaj Miss Grey!-nevetett fel- Azelőtt volt ilyen, mielőtt lelépett volna a gyerekeim babysitterével. Az álnok kis ribanc!-kacagott továbbra is

Ott álltam megkövülten. A férje lelépett a babysitterrel, ő pedig itt nevetgél.

- Ne nézzen ilyen keservesen!  Megérdemlik egymást!

- Ha Ön mondja!-húztam el a számat

- Higgye el egyik se százas! Én csak jól jártam. Eggyel kevesebb probléma! Na, de nem is zaklatom ezzel tovább! Kifésülöm gyorsan a haját, mielőtt a barátja visszatérne!

- Köszönöm...-vártam a segítséget, hisz még a nevét sem tudom

- Dakota.

- Dakota!-ízlelgettem a nevét- Nagyon szép név!

- Köszönöm!

A tükörbe álltam, majdnem rosszul lettem a saját látványomtól. Az arcom beesve, szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Jó pár kilót fogytam, a hajam vizesen, kócosan omlottak a vállaimra.

- Uram isten! És Harry így látott!-szörnyülködtem

- Szerintem, ha a szemétben fetrengene, akkor is Ön lenne neki a legszebb!

- Azt mondja?

- 110%. Nem látta, hogy néz magára. Mintha maga lenne a Föld egyetlen nője. Ritka ez manapság!

- Igen!-bólintottam mosolyogva

- Jöjjön, a barátja biztosan várja már! Ha jól hallottam, mintha nyikordult volna az ajtó!

Elmosolyodtam és ismételten karjába kapaszkodva kimentünk a kórterembe. Valóban ott volt már Harry. Mihelyst meglátott elmosolyodott. Tudtam, hogy hallott odabent minket. Hisz mégis csak egy farkas, aki mindent hall. Még a szív dobogásomat is, nem hogy a hangomat. 

- Itt is van a kisasszony!-fektetett le az ágyba és új infúziót tett belém

- Köszönöm Dakota!-szóltam a távozó nővér után

- Semmiség!-legyintett- Jó mulatást!-kacsintott

Miután becsukódott az ajtó Harry felé fordultam. 

- Na, jobban nézek már ki?-kacsintottam rá

Harry arcán azonban semmi örömöt nem láttam. Mintha valami történt volna. Szemeiből sütött a fájdalom.

- Hazza!-fogtam meg a kezét- Mi a baj?

- Nem most akartam elmondani neked Kincsem!

- Mit? Harry mondd már kérlek!-könyörögtem neki

Nem tudom mennyi fájdalmat tudnék még elviselni!

- Jason meghalt az éjjel!-bökte ki- Az orvosok nem tudták megmenteni!

- Nem!-ráztam hevesen a fejemet- Nem! Nem! Nem!-zokogtam fel- Nem! Az nem lehet!

Elfátyolosodott a szemem, alig láttam ki rajtuk. Nem hiszem el!

- Sophie! Sophie! Sophie!

A hirtelen jött rázástól kipattantak a szemeim.  

- Jason!-üvöltöttem

Harry aggódó tekintetével találtam szemben magamat. A hálóingem a testemhez tapadt az izzadtságtól. 

- A bátyád jól van Kincsem! Csak álmodtad! Kicsikém!-ölelt magához szorosan- Csak álmodtam Édes!

Zakatoló szívem lassan lenyugodott. Csak álom volt. Egy rossz álom.

Halihó Cukorborsók!

Itt az újabb rész!

Remélem elnyeri tetszéseteket! Kérlek írjatok kommentet és szavazzatok!

Puszi&ölelés:

Nola