Vérfarkas a párom (H.S.) (Befejezett)

29.

Jason a Mercedeshez vezetett, amivel jöttem. Átadtam a kulcsokat neki.
Fogalmam se volt hová visz. Egy aprócska faluba értünk. Egy kertes ház előtt parkoltunk le.
- Miért jöttünk ide?-csaptam be a kocsi ajtót
A bátyám nem felelt. Hazza csatlakozott hozzánk. Na ez egyre jobban nem tetszik.
Jason kettőt koppintott az ajtón. Ashley nyitott ajtót.
- Dr. Grey! Mit keresnek itt?-nézett ránk ártatlan fejjel
- Ne játszd itt a hülyét! Engedj be minket!-rivalt rá Jason
Ashley megszeppenve engedett be minket. Nem értettem mi folyik itt.
A nappaliba ültünk le, Jason nem először járhat itt, ahhoz túlságosan is otthonosan mozgott.
A hatalmas barna bőr kanapéra ültünk fel ketten Harryvel. Jason továbbra is állva maradt.
- Mit szeretnétek?-ült le a fotelba Ashley
- Hogy mondj el nekik mindent! De az elejétől a végéig Ashley.
- Miről kellene tudnom?-néztem hol rá, hol a nőre
- Miért akarod ez Jason? Miért akarod megnehezíteni a dolgokat?- szólt hozzá fátyolos hangon Ashley
- Hogy megtudja az igazat. Rólad, rólunk.
- Ácsi, ácsi!-intettem le őket- Azt ne mondd, hogy ő a csajod, akit rejtegetsz előlem, mióta itt vagyok.
Jason megütközve nézett rám, majd hangosan felnevetett. Hazza is ugyanolyan értetlen fejet vágott, mint én. Mi ezen olyan nevetséges?
- Isten mentsen! Hamarabb szúrnám le magam, minthogy összeálljak ezzel!-fintorgott a bátyám
- Jason!-rivalltam rá- Egy nővel beszélsz!
- Az enyémben semmi. Meg kellett volna ölnöm, mihelyst átlépte a határt!-szorult ökölbe a keze
- Jó, elmondom az igazat!-állt fel Ashley- De ígérd meg nekem Sophie, hogy nem fogsz érte gyűlölni! Kérlek!
- Már, hogyne gyűlölne! Ezért mindenki utálna!-kontrázott a bátyám
Komolyan, mintha egy hisztis 14 évessel lettem volna összezárva. Türelmetlenül dobolt a lábával a fapadlón.
- Még ma megtudhatnám mi folyik itt?-tettem karba a kezeimet
- A teljes nevem Ashley Millar Grey.
A szám leesett a padlóig. Nem akartam elhinni, amit mondott. Ilyen az égvilágon nincs. A szám megremegett és Harrybe kapaszkodtam. Érezte pulzusom növekedését. Aggódni kezdett ő is. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom mogyorónyira szűkült.
- Az édesanyád vagyok!-fejezte be a mondatot
- Tessék?-sipítottam fel- Maga nem tudja miket beszél! Az én anyám 12 éve halott. Ott voltam a balesetnél! Ne merészelje bemocskolni a nevét!-pattantam fel a kanapéról
- Ő valóban az anyánk Sophie!-szólalt meg Jason
- Ó, és akkor most örömtáncot kellene járnom? Tegyük fel, hogy elhiszem. Hol a kurva életbe voltál eddig? Hol voltál az első csókomnál? Az első csalódásomnál? Mikor a kórházi ágyon feküdtem élet és halál között lebegve! Hol voltál, mikor pszichológushoz kellett járnom, mert éjszakánként rémálmok gyötörtek a baleset miatt? Hol voltál amikor felvettek az egyetemre és lediplomáztam?
Úgy buktak ki belőlem a kérdések, akár a diákok a legnehezebb vizsgán az egyetemen. Ashley megszeppenve nézett vissza rám.
- Én nem vagyok hajlandó ezt bevenni Jason! Nyílván felismerném anyámat, de ez nem ő!
- Tudod, mikor először megláttam, én sem tudtam elhinni. Nézd meg ezt!-tolt az orrom alá egy fotót
Mi ő mágus? Képeket hordoz magával?
Ashley és apa volt rajta még a 20-as éveik elején.
- Ők anya és apa fiatalon. Ashley mikor átváltozott a legerősebb éveibe ment vissza. A bőre fiatalodott, a testével együtt.
- Ez kizárt! De hát vámpírok támadták meg őket!
- Így is volt! De a vezetőjük Marcus megmentett minket!-felelte Ashley
- És akkor miért hagytatok ott?-sziszegtem neki- Tudod mennyire megtörtél?
- Mert nem tehettünk más. Még csak 9 voltál drágám!
- 9 és fél!-javítottam ki
Sírva fakadtam a nyomás alatt. Nem bírtam tovább...kirohantam a házból. Annyi kérdés kavargott bennem. Leültem az út padkára. Keservesen zokogni kezdtem. Egy kéz érintette meg vállamat.

Halihó Cukorborsók!
Itt az új rész, kicsit késve, mert rengeteg dolgom volt!
Remélem tetszeni fog!
Várom továbbra is a kommenteket és a szavazatoka.
Puszi&ölelés:
Nola