Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 1

Víz... Megnyugtató, langyos víz... Amióta az eszemet tudom a víz a második otthonom. Egyszerűen megnyugtat és elfelejteti az összes bajomat. A kapocs köztem és a folyékony elem között, az első babaúszásom óta egyre erősödik. A szüleim mindig is mondták, hogy különleges vagyok, amikor úszom. Nem értettem soha se, miért mondják ezt, de egy nap rájöttem... És ez a nap a tizenötödik szülinapomon történt. Vagy ha így nem tudjátok beazonosítani, akkor azon a napon, amikor Loki megtámadta New Yorkot. Március 3-a... 2012... Egy chituri harcos leugrott az utcán elém. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Védekezés gyanánt felemeltem az egyik kezemet mire a mellettem lévő tűzcsapból a víz kilyukasztotta az űrlény mellkasát előttem. Csak felemeltem a kezem, nem csináltam többet. Olyan gyorsan hazafutottam, ahogy csak tudtam. Megijedtem... Félelmemben az összes ablakot és ajtót bezártam, ami körülöttem található volt. Egy pohárral a kezembe bementem a szobámhoz tartozó fürdőbe majd öntöttem egy kis vizet magamnak. Leültem az ágyamra és a poharat letettem az éjjeliszekrényemre. Csak néztem... Nem tudtam, hogy hogyan csinálhattam azt az utcán. Odanyúltam a bögréért mire az az ellentétes irányba elmozdult, így leesett és széttört. Hát a kedvenc bögrémnek itt lőttek... De mindegy is! Felesleges információ! Töröljétek a memóriátokból! Nem is tudom, hogy egyáltalán miért is mondtam ezt nektek... Hol is tartottunk? Ja igen! A kedvenc bögrémnek annyi! Akkor... Az eget szitkozódva összeszedtem a szilánkokat majd elindultam feltörölni a pocsolyát az ágyam mellett. Ahogy a rongyot a vízhez érintettem, arrébb ment. A másik kezemmel is megpróbáltam irányítani mire egy gömbé formáztam. Felemeltem és elkezdtem azt tanulmányozni. Azt gondoltam ez biztos lehetetlen... Ilyen nem történhet velem! Ja, persze! Gondoltam ezt egy hónappal ezelőtt naiv fejemmel. Emlékszem, hogy pont abban a pillanatban kopogott be apukám. Összeszorítottam az öklöm, így a víz a testembe került. Felpattantam és kinyitottam az ajtót.

-Igen? – néztem apukámra.

-Kincsem! Nem akarsz nekem valamit mondani? – fonta keresztbe a karját maga előtt.

-Neeem...

-Biztos?

-Te akarsz valamit mondani?

-Felhívott a nénikéd...

-És talán valami baj van ezzel?

-Te szakítottál Noah-val és nem mondtad el?

-Tudod nem jöttünk annyira már ki...

-És ezt nekem két hónap után kell megtudnom?

-Tudom, hogy bírtad őt...

-Kedves srác volt!

-Mivel a kollégád fia.

-Ezzel mire célzol?

-Apa, New Yorkot megtámadták az űrlények és téged az érdekel, hogy én szakítottam Noah-val?

-Csak egy választ akartam...

-Noah egy lehetőséget kapott Angliában az egyik speciális gimnáziumban...

-Ahha... – fújta ki a benne maradt levegőjét – És te jól vagy?

-Ami azt illeti...

-Virginia nénikéd mindent elmondott! – vágott a szavamba.

-A hangulatom nincs kapcsolatba Noah-val!

-Kezdesz megijeszteni!

-Anya hazaért?

-Már előtted... Miért?

-Csak gyere velem! – ragadtam meg a kezét majd lehúztam a lépcsőn – Anya! – kiabáltam.