Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 70

- Nem értem miért reménykednek abban, hogy meg tudnak minket állítani. Te és én legyőzhetetlenek lennénk. Mindenki rettegne tőlünk.
- Igen. Rettegnének, de abban nem lenne semmi jó. Akkor sosem fognak bízni benned vagy hinni neked.
- Ahogy neked sem. Ha már mindenki félni fog tőled, akkor semmi nem lesz, ami miatt nemet kellene mondanod.
- Sosem fogok igent mondani – sziszegem és ignorálom a hangját a fejemben.
- Itt vagyok – szólal meg Brook.
- Zárj vissza – mondom komolyan.
- Mi? Azt hittem kijössz végre onnan.
- Nem lehet. Nem bízok az elmémben – ülök vissza az ágyra.
- Loki segít.
- Az segítene, ha valaki megmondaná hogyan szedjem ki őt a fejemből.
- Logit vagy Hydra Kapitányt? – teszi keresztbe a karjait.
- Mindkettőt! – borítom fel dühömben az ágyat.
- Állj le vagy megint megütlek – emeli fel a poroltót.
- Azt hittem valami menőbb akciót hajtottál végre – kuncogok.
- Ezt találtam meg leghamarabb – von vállat – Gyere ki és Loki segít. Már mondtam, hogy én is ott leszek, ha akarod.
- Inkább ne – rázom meg a fejem – Nem akarlak veszélybe sodorni.
- Veszélybe? – kérdez vissza mire egy "Ezt komolyan kérdezed" pillantással nézek rá – Jó... Talán, de csak talán.
- Rendben, akkor hívd be Loki-t.
- Itt is vagyok – jelenik meg Brook mellett az említett személy.
- Utálom, mikor valaki ezt csinálja.
- Pedig szokj hozzá. Nem azért vagyok varázsló, hogy ne használjam az erőmet.
- Ez még nem jelenti, hogy halálra kell ijeszteni az embereket! – teszem keresztbe a karjaim.

-Csak te ijedtél meg...
- Attól még igaz.

-Brooklyn, ijesztő vagyok? – fordul a társamhoz.
- Lehetne, hogy inkább elkezdjük azt a... Mi is pontosan?

-Loki mindent el fog neked mondani Logi-ról... És a családodról. Egy olyan önismereti órához hasonló. – válaszol Brook – És visszatérve, hozzá kell szokni, hogy Loki ezt csinálja...
- Rendben – veszek mély levegőt – Akkor kezdjük.... vagy mi – suttogom.

(...)

- LISA! – töri rám az ajtót Jessie – Találd ki milyen nap van ma – ugrik be az ágyamba.
- Nem tudom, de ha nem hagyod ezt most azonnal abba kétlem, hogy megélnéd a holnapi napot – motyogom álmosan és elfordulok.
- Neked is boldog Valentin napot – rántja le rólam a takarót.
- Utállak – morgom, majd nagy nehezen felülök.
- Édes vagy – ölel át.
- Ne ragaszd rám az undorítóan boldog viselkedésed, légyszi – próbálom meg nyavalyogva eltolni magamtól, de ekkor a szárnyaival is átölel – Jó, mindegy – adom meg magam.
- Na látod! Nem is vagy te olyan savanyú, mint gondoltam.
- Köszi, biztató vagy – forgatok szemet.
- Rendben. Most, hogy átvetted az ünnepi hangulatot itt a ruhád – tolja elém a rózsaszín pulcsit rajta egy fehér körvonalú szívecskével.
- Nem...
- De igen felveszed, mert ez az egyetlen nap, amikor nem néznek hülyének, ha közterületen sírok a szingli életem miatt! – hisztizik.
- Jó, felveszem – öltözök át gyorsan.
- Jól nézel ki – vigyorog aztán kirángat a szobából.

-Szép jó reggelt mindenkinek! – hallom meg Brooklyn hangját a távolból – Remélem mindenki jól érzi magát! – folytatja miközben valami matricát rányom az emberek karjára – Ne felejtsétek el megajándékozni a szerelmeteket! – sétál tovább majd megállt előttünk – De jó a ruhátok! – vigyorog és nekem is adni akar egy matricát, de rámorgok.
- Előbb ragasztok önként ötven rágót a saját hajamba, mint ezt az alkaromra – sziszegem.

-Önkontroll! – mosolyog majd mégis ráragasztja azt a szívecskés matricát a karomra.

-Ez nagyon oltári! – ujjong mellettem Jessie.

-Igaz?

-Én kaphatok kettőt?

-Persze! – teszi rá a két kezére a két matricát.
- Brook, úgy nézel, mint akit Cupido lehányt, de jól áll a piros – préselek ki magamból egy dicséretet.

-Ugye? Még tavaly vettem ezt a pólót, de kinőttem és most haspólónak használom a piros gatyát meg találtam a szekrénybe, de ez is egy picit rövid már... – húzza feljebb a melegítőjének a szárát – És persze ezt a piros Nike cipőt már csak a szettért vettem meg... – ecseteli, mikor hirtelen egy forgószél támad körülöttünk és utána egy lufival, egy doboz csokival és egy nálam is nagyobb macival maradok magamra.
- Én nem ünneplem a Valentin napot! – ejtem el az összes dolgot ami a kezemben van és a matricát leszedve elrohanok. Remélem, hogy ezek után békén hagynak ezzel az egésszel.

A nap folyamán minden szünetet a szobámban töltök és alig van kedvem elmenni a táncórára is.
- Lisa, de jó, hogy itt vagy – nyit be az ajtómon Pietro, miközben amúgy indulni készültem volna.
- Neked is szia – mondom halkan.
- Beszélni szeretnék veled.
- Nekem is lenne mondanivalóm, de kezdd te.
- Rendben, ha már ilyen kedvesen megengedted. Annyit akarok kérdezni, hogy mi a bajod a Valentin nappal?
- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni – motyogom – Nincs túl nagy története. A szüleim ezen a napon haltak meg – mutatok rá a fekete keretes képre az ágyam mellett – Ez az oka, hogy nem ünneplem a Valentin napot – vonok vállat.
- Így már értem – ölel át – Te mit akartál mondani? – kérdezi kedvesen.
- Arról, hogy belefáradtam ebbe az egészbe – szuszogom – Sok bajom van mostanában és érzem, hogy ez a kapcsolatunk rovására megy ez pedig nem állapot, ami közöttünk van. Tudom, igen az én hibám, amiért kerüllek, de most már nincs más megoldás. Szakítani akarok – mondom komolyan.
- Szakítani akarsz? – lepődik meg.
- Igen Pietro! Az, hogy hónapok óta nem beszélünk engem teljesen szétszed!
- Akkor mondjuk nem kellene kerülnöd engem!
- Bunkó voltál!
- Mi? Mikor?
- Egy teljesen komoly dolgot mondtam el neked te pedig E.T.-nek neveztél! – emelem fel a hangom és látom, hogy már emlékszik.
- Kicsim, én csak viccelődtem, mert azt hittem te is. Nem tudtam, hogy igaz.
- Te voltál az első, akinek én mondtam el! Nem tudtad tiszteletben tartani, így nem akarok együtt lenni veled – mondom komolyan valamennyivel halkabban.
- Biztosan ezt akarod? – kérdezi csalódott hangon.
- Igen ezt. Október óta nem gondoltam meg magam – mondom szemeibe nézve, de közben közelebb jön.
- Akkor ennyi volt – suttogj és egy puszit ad a homlokomra – Remélem így egy gondtól megszabadultál – viharzik ki szóval én is mehetek a táncórámra, ahonnan megint kések, de sikeresen túlélem.

(...)

- Rendben mi is lesz ez az izé...
- Először is kicsit megtanítalak, hogyan fékezd meg a dühödet. Ez a legkönnyebb útja annak, hogy Logi átvegye feletted az uralmat. Mondok neked néhány dolgot. Reagálj a lehető legjobban – néz a szemeimbe Loki.
- Tégy próbára – mondom kedvtelenül.
- Mindenki téved veled kapcsolatban! Nem vagy te itt a legerősebb! A leggyengébb vagy! A saját barátnőd erő nélkül egy poroltóval képes volt leállítani a benned szunnyadó legnagyobb erőt az egész kilenc birodalomban! Ha egy egyszerű halandó képes volt legyőzni a legerősebb oldalad, akkor mi vagy te? Nem vagy te senki! Egy puszta porszem vagy a hatalmas univerzumban, ami elveszett, törékeny és gyenge! Nem vagy méltó Logi birtoklására!
- Nincs igazad! – csapok az asztalra.
- De igen! Ugyanolyan jelentéktelen vagy, mint az anyád és az apád voltak! Élvezet volt megölni őket! – árulja el magát, mire reflexből kapom el a hosszúra hagyott haját és verem bele az asztalba a fejét olyan erővel, hogy széttörik a vastag falap.
- Még mindig gyenge vagyok? – taposok a mellkasára, majd elviharzok. Kell egy kis séta, hogy lenyugodjak.