Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 14

- Hol vagyok? – motyogom fájó fejjel, miközben lassan hátra döntöm, hátha elmúlik, de nem. Erre a leghalványabb esély sincsen. Sűrűn pislogva próbálok körbenézni, azonban hamar rá kell jönnöm, hogy a sötétség miatt, nemhogy a falig, de még az orrom végéig sem látok el. Nagyszerű!

- Végre felkeltél! Tudod, nagyon unalmas volt két napon keresztül azt nézni, ahogy alszol – nyit be egy férfi. Közepesen magas, idősödő, hivatalos figurának tűnik. Sajnos mivel hátulról van megvilágítva, így nem igazán sikerül meglátnom az arcát.

- Gondolom nem tudod hol vagy és azt sem, hogy miért. Viszont nagyon jól fogod magad érezni, ezt megígérem.

- Jól fogom magam érezni? Maga erőszakkal raboltatott el engem! – mondom hisztérikus hangon, s ekkor eszembe jut Zachary.

- Mit tettek Zachary-vel? – kérdezem mérgesen, s érzem magamban a felgyülemlett dühöt, de ez valahogy nem tud kitörni belőlem.

- Ezzel ne is próbálkozz drága. Az erőd nem ér itt semmit – mondja, majd ezután becsukódik az ajtó a férfi pedig mögém lép.

- Ezt meg kell tennem. A saját érdekedben, kislány – halkítja le a hangját. Nem sokkal később egy puha anyagot érzek meg az orromon, amitől próbálok elhúzódni, de végül mégis megköti a, gondolom kendőt a tarkómnál.

- Ki maga és mit akar tőlem? – kérdezem határozottan. Nem hiheti, hogy csak ennyitől megijedek.

- Oh, én csak beszélgetni szeretnék. Méghozzá az erődről. – húz közelebb egy széket egészen velem szembe, majd leül rá.

- Tőlem aztán nem fog megtudni semmit! – sziszegem.

- A fontosabb dolgokat Zack már elmondta. Nagyon büszke vagyok rá.

- Szóval maga az apja! – sziszegem.

- Igen, én vagyok. Mióta tudsz a képességedről? – teszi fel az első kérdést.

- Nem fogok válaszolni magának! – állok ellent.

- Mikor használtad elsőként? – faggat tovább, de mikor elfogadja a némasági fogadalmam feláll.

- Rendben, akkor csináljuk másképp. – jön hozzám és leveszi a kendőt. Mivel még mindig sötét van most sem látom az arcát teljesen, de ekkor felkapcsolja a lámpákat.

Az éles fény hatására lehunyom a szemeimet, s csak akkor kezdem hunyorogva újra kitárni a pilláim, mikor valamelyest megszokom a bántó hatást, így végre szemügyre vehetem a helyet.

Valami dohos raktárépületben lehetünk és ami a legfontosabb az a rengeteg pára. Tuti, hogy valamilyen víz közelében lehetünk.

-Élvezd a barátodat! – megy az ajtóhoz, amin párat kopogtat majd bejön két melák, felkapnak a székről és újra kiütnek.

Mikor újra magamhoz térek már egy hideg cellában vagyok, de ez különösképpen nincs rám hatással. A testhőmérsékletem megakadályozza a kihűlést.

- Wer bist du? (Ki vagy) – hallok meg egy nyugodt hangot mögöttem.

- Warum kümmert es dich? (Miért érdekel téged?) – kérdezek vissza kicsit undok hangnemmel.

- Bist du das deutsche Mädchen? (Te vagy a német lány?)

- Ja, ich bin. Und du? (Igen, én. És te?)

- Ich weiß es nicht. (Nem tudom.)

- Das ist keine Antwort. (Ez nem válasz.) – mondom komoly hangon, de ekkor nyílik a folyosó ajtaja és egy csapatnyi egyenruhás ember jön be.