Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 34

~egy évvel később~

-Hey, once upon a younger years

When all our shadows disappeared

The animals inside came out to play

Hey, when face to face with all our fears

Learned our lessons through the tears

Made memories we knew would never fade – éneklem Pietro-nak, ahogy minden este, hogy el tudjon aludni és elmosolyodok, mikor meghallom ennyi után a horkolását.

-Végre elhallgattál! Tudod milyen idegesítő a mindennapos éneklésed? – rivall rám a lány.

- Mi lenne, ha abbahagynád a zaklatásom? Én sem csesztetlek téged! – mondom épp olyan hangosan, hogy Szélvész ne keljen fel rá.

- Utállak!

- Akkor állj ki velem! – mondom komolyan.

- Rendben – hallom, ahogy feláll és kattan egyet a zár.

- Ne csodálkozz, ha megsérülsz! – nyitom ki az ajtót, kiropogtatom a nyakam, majd az edzőterembe megyünk.

Mikor megérkezünk a kisebb csarnokba megállunk a két ellentétes oldalon.
- Remélem szereted a meleget, mert most felégetlek, boszi! – mondom fintorogva.
- Nem kell aggódnod, sőt le is tudlak hűteni! – vág vissza, mire elismerően bólintok. Egy ideig csak szemezünk, aztán hirtelen Wanda elkezdi nekem dobálni a teremben lévő tárgyakat, amiket egy hatalmas tűz fallal védek ki, ezt pedig utána felé küldöm, de eloszlatja. Sajnos én ekkorra már felugrottam és sorozni kezdem tűzzel, viszont ennek is ellent áll.

- Mutass valamit! Vagy ennyire gyáva vagy? – érkezek le a földre és széttárom a karjaim.

- Inkább taktikának hívom, ami neked nincs! – tekergeti a kezét megint, mire elindul felém a vörösen izzó ereje, amit kíváncsi tekintettel nézek.
- Komolyan ennyi? – nézem végig, ahogy a végtagjaim köré tekeri majd felemel és elkezd négy különféle irányba húzni.
- Mi a franc? – sziszegem fájdalmasan, de ez egyre erősödik, amitől felordítok.
- Taktika, ahogy mondtam – fordítja még jobban el a kezeit.
- Azonnal. Engedj. EL! – ordítom, viszont ekkor a számból a kezeimből és a talpamból is lángcsóva lövell ki. Szerencsére Wanda hangjából ítélve eltalálja őt is, így lezuhanok, majd sorozatosan kezdem támadni egészen addig, amíg a falhoz nem tudom szorítani.
- Én jobban szeretem a meglepetés erejét – vigyorgom és éppen hátat fordítanék, hogy elmenjek aludni, de Wanda még utánam szól.

- Igen, én is – mondja, mire felé nézek. Úgy látszik, ezt kár volt, mert egy gyors mozdulattal felém küld egy kis sugarat.

- Ugyan már, ezzel egyáltalán nem ijesztesz meg – nevetek fel és elindulok kifelé, viszont mikor kilépek az ajtón valami nem stimmel. Nem is ott vagyok, ahol lennem kellene hanem egy rettentő magas helyen. Na várjunk csak, ez még csak nem is a Föld! Óvatosan lenézek a mélységbe és nem sokkal alattam meglátok egy erkélyt azon pedig egy fekete pacát. Ekkor azonban végre a város is helyet kap az elmémben. Jobban mondva csak, ami maradt belőle ugyanis teljesen lángokban áll.

- Ezt én tettem? – esik le az állam, de egy hatalmas villám csap bele az erkélybe és ez húz vissza a valóságba, ahol Pietro-val találom magam szemben.

- Tudod mennyire aggódtam? – néz rám és mintha könnyek csillognának a szemeiben – Azt hittem elkaptak – szuszogja.

- Elkaptak? Kik?

- Nem tudom, megtámadtak minket. Nem találtalak és megijedtem – áll fel és nekem is segít.

- Ne aggódj Szélvész, nem tudnak olyan könnyen elkapni – mosolygok.

- Biztos? – vonja fel a szemöldökét.

- Jó, ezt hagyjuk – emelem fel a mutatóujjam.

- Wanda-val ki fogunk menni. Te is segíthetnél.

- Én idebentről foglak titeket támogatni – mosolygok, mire lágyan megfogja a kezem majd elsuhan. Gondolom ő most megy ki.

Ezután elindulok az irányítóterembe, ahol Strucker is tartózkodik.

-Sosem adjuk fel! – kiáltja el magát a többi katona pedig elismétli – Most megyek és feladom magam. Töröljön le mindent! – fordul a feletteséhez, majd távozik én pedig követem. Látni akarom ki vagy kik elől menekül ennyire. Egy ideig csendben tudom kísérni a férfit, mikor az egyik lépcső tetején megtorpan, így én is.

- Strucker báró! – hallom meg Amerika Kapitány hangját – A HYDRA fő rosszfiúja – ezen majdnem felnevetek. Ha azt ő tudná milyen messze van Strucker a rossztól.

- Lényegében a S.H.I.E.L.D. rosszfiúja – pár léptet hallok, ezért felnézek, de már a Kapitány áll nekem háttal.

- Akkor lényegében munkanélküli – vág vissza a szőke – Hol van Loki jogara?

- Ne féljen, tudom, hogy legyőztek. Remélem megemlíti majd, hogy együttműködtem – sóhajt egyet Strucker.

- Feltüntetem majd az emberkísérletek mellett. Hányan vannak? – kérdezi a szőke férfi, de közben lassan fellopakodok a lépcsőn és a főnököm sikeresen meglát.

- Eggyel többen – szólalok meg és hátba rúgom, amitől előre esik, így ezt kihasználva lerúgom a lépcsőn a pajzsát, majd az acélbetétes bakancsommal a gerincébe taposok. Ezután viszont nagyon hamar feláll.

- Lisa? Te is a HYDRA-nak dolgozol? – döbben le, mikor meglát.

- Talán annyira meglepő? – nézek vele farkasszemet, majd egy óvatlan pillanatban, egy hirtelen mozdulattal megindítja felém az öklét, ezért hátrébb lépek, de nem számítok arra, hogy a beton véget ér, így csak a szerencsének köszönhetem, hogy meg tudok kapaszkodni a korlátban és visszahúzom magam.

-Szép próbálkozás – húzom magam vissza, de kisöpri alólam a bal lábam, ami miatt muszáj lemennem spárgába, viszont így jó párat bele tudok ütni a térdébe majd a lábai a sajátjaim közé szorítom és a csípőmet elfordítva a földre taszítom végül pedig rálépek a kezeire, a sajátjaimmal pedig forró börtönt alkotok a férfi nyaka körül.

- Lisa – néz a szemembe – Te nem tennél ilyet. Jobb vagy ennél! – próbál rávenni, hogy elengedjem, de nem fog menni.

- Olyan naiv Kapitány – szorítom össze a kezeim még jobban.

- Ebből elég lesz! – hallok meg egy ismerős hangot, majd nekem repül a pajzs, így leesek a Kapitányról.

- Brook?

- Azt hiszem ez az Öné, uram – segíti fel a lány az idős férfit és visszaadja neki a frizbit. – Menjen Strucker után, én elbírok Lisa-val! – mondja.

- Légy óvatos! – mondja a férfi, majd kettesben hagy minket.

- Megint ez? – tárom szét a karjaim majd felveszem a támadó állást.

- Könnyebben is el tudnánk intézni – mondja, de inkább elkezdek támadni, viszont ezeket folyton kivédi.

- Nagyon idegesítő, hogy mindig ki akartok hátrálni a harcból - küzdök egyre keményebben.

- Békét akarunk, nem háborút! – mondja és hirtelen megfogja a lábam.

- Pedig egyik sem létezik a másik nélkül – húzok be neki egyet. Ezután elkapja a felsőm nyakát és neki lök a lépcső korlátjának, amibe beleverem a fejem.

- Ennek még nincs vége! – próbálok felkelni, de túlságosan szédülök ehhez.

- Lisa! – hallom meg Szélvész hangját, aki fellöki a barna hajú lányt majd felkap és elsuhan velem – Ne aggódj Lánglány, minden rendben lesz – suttogja a fülembe és óvatosan letesz egy sziklára.