Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 24

-Hol a fenében voltál? – kérdezem Brooklyn-tól felháborodva – Ebben a két órában küldtem legalább ötven smst és harmincszor hívtalak!

- Nem a te dolgod – mondja komolyan.

- Jó! – kapom fel a törölközőm és bevonulok a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyzok, de nem jövök ki a fürdőből, hanem lassan fogat mosok, felkötöm a hajam és próbálom minél hosszabban eltölteni az időt, nagyjából csak másfél óra után nyitok ajtót.

- Végre, hogy kijöttél – viharzik be mellettem aztán bevágja a fürdő bejáratát. Gyorsan még felteszem a telefonomat töltőre és elalszok.

(...)

Reggel mikor felkelek sehol nem találom Brooklyn-t, de lehet, hogy ez most nem is baj. Kell neki a nyugalom a tegnapi események után. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire menőn is tudja használni a képességét. De vajon mire értette tegnap Zach, hogy a szülei gyengék voltak? Ugye nem? Ha meghaltak biztos, hogy bosszút állok értük az életem árán is.

Felöltözök majd elmegyek reggelizni. Nem volt túl érdekes, de az íze megint csak isteni.

-Hová akartak vinni téged tegnap? – huppan le mellém Hamza.

- Nem tudom – rázom meg a fejem. Szerencsére a hazugság könnyen megy.

- Nagyon aggódtunk érted. Mr. Rhodes Nem engedte, hogy megnézzük.

- Oh, értem. Brook megint megmentett. Ennyi a lényeg – vonok vállat, mikor hangos recsegéseket hallunk a park felől.

- Mi a fasz!? – sietek az ablakhoz és valami eszelős a fákat dönti ki a helyükről.

- Gyere ki! Már nincs mit rejtegetni. Tudom ki vagy... – kiáltja az idegen egyenesen a szemeimbe nézve.

- Mi folyik itt? Tudod ki ez az alak? – kérdezi tőlem Hamza.

- Ami fontosabb, azt is tudom mi vagy – támaszkodik egy fának a furcsa férfi, mire a barátom felé fordulok.

- Vigyél le mindenkit a földszint alá. Ott biztonságban lesztek – beszélek hozzá, de nem reagál- Úgy értem most! – siettetem.

- De ki ez?

- Nem tudom.

- Miről beszél?

- Azt sem tudom – kezdem el tolni az ajtó irányába – Mindenki kifelé! – ordítom el magam, majd kiugrok az ablakon.

- Csak mondd el, amit tudni akarok! Nincs szükség arra, hogy véresen végződjen. – hallom még az idegen hangot. Sajnos nem vagyok képes sokáig a levegőben maradni, mivel a gravitáció még érvényben van, így egy szuperhős landolással vetek neki véget. Persze, hogy vagyok olyan szerencsétlen, hogy a térdem is belereccsen az érkezésbe. Ettől függetlenül még felállok rezzenéstelen arccal.

- Azt hittem nagyobb vagy. De biztosan te vagy az, akit keresek. Hosszú volt az út otthonról, ugye? – jön közelebb és megáll előttem.

- Mit akarsz?

- Oh, már úgyis tudod a választ erre.

- Akármi legyen is, nincs meg. Menned kellene – mondom fenyegető hangon, de erre csak felnevet.

- És még azt hittem kegyed felvilágosult – kezdi negédes hangon – Sokkal jobb, mint mi. Sokkal okosabb. És mégis, itt bujkálsz a múltad elől akárcsak egy nyúl az üregében – sziszegi az arcomba.

- Nem akarod ezt a harcot.

- Én biztos vagyok benne, hogy akarom. – üt meg, amivel csak még jobban feldühít.

- Hagyd..... el..... az iskolát – tagolom el neki hátha felfogja, de nem.

- Meg kell ölned ahhoz, hogy megtörténjen – most egy teljes sorozatot kapok, viszont az utolsó ütése előtt elkapom a kezét és kifordítom.

- Figyelmeztettelek – sziszegem, majd behúzok neki egyet, amitől hátra esik.

- Nem. Nem, nem, nem, NEM! Ezt nem így kell – áll fel – Rendben. Megmutatom hogyan csináld – mondja és teljes erejével nekem támad, amitől métereket repülök felfelé aztán utánam ugrik és belém rúg ami teljesen beledöngöl a földbe.

- Milyen hihetetlenül kiábrándító – ránt fel – Untatsz engem – lök el, aminek következtében a térdem újra fájdalmas hangot ad ki, de persze nem hagyom annyiban így elkezdem dobálni tűzzel és a többi támadását kivédeni.

- Gyerünk már! Nagyon lassú vagy – kapom sorban a rúgásokat – Próbálkozol egyáltalán? – térdel fejen, de elkapom a lábát, a vállamra veszem, hogy könnyebb legyen felemelnem és teljes erőmből a földhöz vágom a sérült térdem ellenére is, majd összekulcsolt kézzel ütni kezdem a mellkasát.

- Mondd el, amit akarok – fordítja meg a helyzetet és ugyanazt kezdi el csinálni, amit én vele – A fájdalom megszűnik. Ilyen egyszerű! – akar megint lesújtani rám, de elhúzódok és az idegen arcába könyökölök, amitől elkábul. – Végre – kelek fel lassan, mikor megjelenik előttem Mr. Barnes.

- Ilyen hamar elmész? – hallom meg a fickó hangját – Tudod, mikor Zemo ideküldött csak válaszokra volt szükségem, de muszáj volt olyan büszkén viselkedned, mintha hős lennél miközben ennek még a közelében sem vagy! Mutass meg mindent, amid van – fordulok hátra, de semmit nem látok, viszont azt hallom, hogy Bucky elkezd felém szaladni. Ekkor azonban egy tűzfalat húzok fel elé.

- Jövök már! – ordít fel az idegen valahonnan és végül teli talppal rúg hátba. Próbálom nem elveszíteni az egyensúlyom és sikerül is majd elkezdjük egymást tolni s lassan érzem, ahogy a cipőm belefúródik a földbe.

- Szeretném, ha tudnál egy dolgot, mielőtt ezt befejezzük – néz merészen a szemembe, mire én elkezdem melegíteni a kezeim – Nem érzek ezekből semmit – vigyorodik el. Hogy mi? Mi az, hogy nem érez semmit?

A pillanatnyi gyengeségem kihasználva megint kapok egyet, ami a földre visz és elkezdi begyógyítani a sebeit. Jaj ne már!

-Láthatod a saját szemeddel, képtelen vagy ártani nekem. Semmi sem tud – kezd járkálni a folyó másik oldalán ahol egy erdő is kezdődik. – Ez a harc értelmetlen. Az erőlködésed értelmetlen – mondja, majd észreveszi, hogy felállok.

- Semmi sem értelmetlen, amíg van remény – mondom komolyan. Ekkor elrugaszkodik, felugrik és megint behúz egyet.

- Szánalmas – sziszegi – Én nem a testvérem vagyok – rúg belém többször is, s ekkor látom meg a hasonlóságot közte és Zach között.

- Hányan vagytok még? – köhögök fel vért és lassan feltápászkodok.

- Nem tudsz nyerni – járkál megint – Én nem érzek semmit, de te.... Te mindent elszenvedsz és mégis tovább próbálkozol. Ha megadtad volna, amit akarok nem kellett volna így végződni – tapos bele a fájó térdembe, mire felordítok. – Egy gyenge, gyáva, értéktelen kislány vagy, aki teszi a szépet, de belül nincs semmi – kapja el a torkom, de nem hagyom magam, így ütni kezdem a karját. Amint elenged lerántom magamra és a nyakán átkulcsolva a kezeim elkezdem fojtogatni.

- Reméltem, hogy te, azok közül akikkel szembesültem, végre eléred, hogy érezzek valamit. De neked sem sikerült. – szuszogja, miközben még a lábát is lefogom.

- Elég volt ebből – mondom és egy hirtelen mozdulattal eltöröm a srác nyakát, majd belelököm a folyóba. Ekkor leengedem a tűzfalat, így oda tudnak jönni a Bosszúállók és Brook is előkerül.

- Te megölted őt – néz rám meglepődve a szobatársam.

- Jól látod, hercegnő – mondom kissé bunkón, de nem érdekel.

- Kell segítség? – nyújtja felém a kezét Romanoff, de inkább felkelek magamtól.

- Jól vagyok – megyek bicegve ugyan, de méltóságteljesen a szobába, ahol lezuhanyzok. Kell még az erő a mai napra.