Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 52

- Végre! Vége van – sóhajtok kicsit túl drámaian, miközben kirángatom a nyakamból az egyenruha részét képező sálat és leülök az ágyamra.
- Most mihez kezdünk? Mozi, shopping, kávézás, séta? – jön utánam Jessie.
- Nem, nem, nem és nem! Megmondtam, hogy nem megyek veled többé vásárolni és mozizni – szegezem le azonnal – Meg amúgy is készülnöm kell. Megyek haza – mosolygok, s ekkor egy nagy szélvihar kerül be a szobámba.
- Minden kész van. A listát megcsináltam. Utazásra készen áll, hölgyem – állítja fel Pietro az összes csomagomat, ami két táskából áll, majd puszit ad az arcomra.
- Máris mész? – lepődik meg a legjobb barátnőm.
- Igen, legalább négy órával az indulás előtt ott kell lennem a reptéren, mindent elintézni szóval... – nézek a szerelmemre – Indulhatunk? – veszem fel a hátizsákom.
- JFK, jövünk már – fogja meg a másik táskám Pietro és suhanunk is – Megjöttünk – mosolyog.

- Akkor azt hiszem itt az ideje búcsúzni – fordulok a szerelmem felé szomorú tekintettel.
- Igen. Vigyázz magadra Lánglány – puszilja meg a homlokom.
- Te is magadra Gyorshajtó – hajolnék közelebb, hogy megcsókoljam de valaki félbe szakít minket.
- Lisa! Végre megvagytok – szalad hozzánk Brooklyn, akit direkt nem akartam ma látni – Muszáj beszélnünk – liheg a térdeire támaszkodva.
- Nem muszáj – kapom ki a bőröndöm fogantyúját Szélvész kezéből – Jobb lesz, ha megyek- adok egy rövid csókot a srácnak és elsietek.
- Azt hittem könnyű eset vagy – hallom meg morgolódni Brook-ot és elindul utánam.
- Azt hittem feladod – forgatok szemet, mikor beér.
- Te is tudod, hogy nem adom fel olyan egyszerűen. Három év után már igazán megjegyezhetnéd.
- Igen tudom, de reménykedni még szabad. Miért vagy itt?
- Mondtam, beszélni akarok veled – áll az utamba, így muszáj vagyok megtorpanni.
- Rendben. Beszél, én hallgatok, de közben menjünk, mert nem akarom lekésni a gépet miattad.
- Van még bő négy órád az indulásig. Hidd el meg tudjuk beszélni.
- Jól van, na! Csak utána hagyj békén és ne próbálj meg utánam jönni a páncéloddal!
- Nem akartam, hogy így tudd meg.
- Tényleg? Ennyit tudsz mondani?
- Tudom a legelején el kellett volna mondanom, de nem akartalak ezzel is terhelni.
- Én is elmondtam mi történt a szüleimmel, te is megtehetted volna. Tudtad, hogy megbízhatsz bennem és nem mondtam volna tovább senkinek.
- Tudom, Lisa, viszont be kell hogy lásd, hogy mindez az után történt miután téged elrabolt a Hydra. Enélkül egyébként volt elég bajod neked is.
- Hogy micsoda? Ennek már három kikúrt éve? Hogy a kurva istenbe tudtad ezt eddig titokban tartani előttem! Igazán megérdemeltem volna azt, hogy tudjak róla. Ez nem barátság.

-Tudom, hogy ki vagy akadva, de te sem akartad volna elmondani, ha az én helyemben lettél volna!
- Ebbe az ügybe én is beletartozok! Az igazsággal pedig meg tudok birkózni. Nem vagyok már kislány.
-Kerestem a megfelelő pillanatot...
- És a megfelelő pillanat a bulin volt? Hogy megszégyeníts mindenki előtt? Hogy megint féljenek tőlem? Hogy megint te legyél a suli hőse? A szabálykövető Smith? Vagy mondjam inkább azt, hogy Stark? – sziszegem az arcába.

-Ki bukott belőlem! Nem akartam ott elmondani! Az évzáró után akartam elmondani, amikor kettesben lehetünk. Hidd, hogy nagyon nem így terveztem ezt!
- Én hiszek neked, de ami megtörtént, az megtörtént. Ezen már egyikünk sem tud változtatni. Ha most megbocsátasz mennem kell az ellenőrző kapuhoz – fordulok meg és elindulok megint.

-Féltem, jó? Féltem, hogy ha elmondom neked, hogy mi történt a szüleimmel, akkor újra előtörhet belőled az, amitől a legjobban tartok!
- Amitől a legjobban tartasz? – torpanok meg újra – Mondd csak, mi is az pontosan? – nézek vissza elejtve a cuccaim – Talán ez? – gyullad ki a hajam – Vagy talán ez? – emelem fel az ökölbe szorított lángoló öklöm – Vagy esetleg más? – emelem fel a hangom vele szemben s egy jókora kör alakul ki körülöttünk.
-Féltem, hogy újra pánik rohamaim lesznek miattad! – kezdett el könnyezni – Minden bajom... Minden roham hozzád vezetett. Nem akartam, hogy újra átéljem azt, amit három éven keresztül kellett. Aggódtam magam miatt! Bevallom! Egy rohadt önző lány vagyok, aki fél! Fél a legjobb barátnőjétől...
- Ezt egy pszichológussal kellene megoldani vagy azzal hogy nem jössz a közelembe, nem titkolózással – hűtöm le magam – Egyébként van még valami, amit el szeretnél nekem mondani? – teszem keresztbe a karjaim.

-Nincs arra esély, hogy boldogan váljunk el, mi?
- Nincs – rázom meg a fejem – Többek között azért, sem mert nekem is van egy közölnivalóm.

-Hallgatlak!
- Fel lehet oszolni! – mondom hangosan a tömegnek, majd nagy levegőt veszek – Mikor a két hetes szünet volt találkoztam Michael-lel – sütöm le a szemeim – Azóta nem tudom hol lehet.

-Hol találkoztál vele?
- A mozi előtt találkoztam vele. Nyilvános helyen. Nagyon okos fiú. Tudta, hogy nem támadhatom meg.

-Esélyed se lehetett volna... Múltkor se sikerült megölned! – tette keresztbe a kezét gondolkozva.
- Eltörtem a nyakát! Nem tudtam, hogy egy kibaszott félisten, akit nem lehet megölni! – túrok a hajamba idegesen – Különben meg a folyó elvitte volna, ha te nem döntesz úgy, hogy kihúzod onnan.

-Nem is félisten, és én csak letérdeltem mellé!
- Szóval akkor most azért is én vagyok a hibás, mert nem tudtam megölni elsőre?

-Én ezt nem mondtam!
- Pedig nekem pont így hangzott - mondom komolyan – Most pedig szeretnék hazamenni!

-Találkozunk augusztusban, a bandák válogatóján!

- Bandák válogatója? – értetlenkedek – Ott mégis minek?

-Ének tanárként én vagyok a zsűri...
- Van még banda a suliban?

-Majd lesz... – húzza mosolyra a száját.
- És muszáj kiállnunk velük, igaz? – sóhajtom.

-Hogy érted?
- Azt mondtad bandák válogatója. Ez valami megmérettetés nem?

-Isten ments! Csak kiválogatom, hogy ki kivel alkosson egy bandát... Ha jók a hangok, az király! De ha megvan köztük az összhang, na az a tökéletes csapat! Én csak megadom a kezdő lökést... A többi már a banda dolga.
- Nekem viszont már megvan a bandám – vonok vállat.
- Most már tényleg menj.
- Örömmel – fogom meg a cuccaim és elviharzok. Szerencsére az ellenőrző kapun túl már nem tud utánam jönni.

A következő pár órát a telefonom bújásával töltöttem és készítettem egy Messenger csoportot a bandának, de nem nevezem el. Miután végre felszálltunk a géppel írok egy smst a nagynénémnek, Nora-nak, hogy pár óra és otthon vagyok aztán pedig elalszok.

(...)

-Entschuldigung Frau! Steht auf, bitte! Wir sind gerade am Düsseldorfer Flughafen gelandet. (Elnézést asszonyom! Keljen fel kérem! Most landoltunk Düsseldorf repülőterén.) – mosolyog rám kedvesen a stewardess, mire azonnal felállok.

- Ah, ja. Danke schön für die Warnung. Auf Wiedersehen! (Áh, igen. Köszönöm a figyelmeztetést. Viszont látásra!) – sietek le a gépről a táskámmal együtt és a csomagkiadóhoz rohanok. Amint sikerült megszereznem táskám a parkolóba megyek.

- Lisa, ich bin hier! Komm und umarme mich! (Lisa, itt vagyok! Gyere és ölelj meg!) – hallok meg egy ismerős vidám hangot.

- Tante Nora! (Nora nénikém!) – csillan fel a szemem és szorosan megölelem őt, majd elindulunk haza.

- Was war das Jahresende? (Milyen volt az évzáró?)

- Gut, ich denke. Ich habe nicht auf die Rede geachtet. (Jó, azt hiszem. Nem figyeltem a beszédet.) – sóhajtom.

- Dann es war sehr langweilig. (Akkor elég unalmas volt.)

- Genau! (Pontosan!)

- Ich bin froh, dass du zu Hause bist. (Örülök, hogy itthon vagy.) – szállunk ki az autóból – Ich hoffe du hast nichts geplant, weil ich dich im Sommer trainiere. (Remélem nem terveztél semmit, mert nyáron kiképezlek.) – teszi keresztbe a karját komoly tekintettel nézve rám.

- Was? Warum? (Mi? Miért?) – akadok ki, miközben előkeresem a kulcsaim.

- Komm mit mir, wir müssen reden. (Gyere velem, beszélnünk kell.) – sóhajt fel és kinyitja az ajtót. Ebben a házban semmi sem változott majdnem négy év alatt.

- Worüber möchtest du diskutieren? (Miről szeretnél beszélni?) – ülünk le a kanapéra.

- Es ist kein Zufall, dass du die Fähigkeit habt. (Nem véletlen, hogy képességed van.) – néz a szemeimbe.

- Wie hast du das verstanden? (Hogy érted ezt?) – kérdezem zavartan.

- Wir sind aus einem anderen Reich gekommen, aber erst ist ein Geheimnis. (Mi egy másik birodalom szülöttei vagyunk, de ez titok.)