Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 6

- Lisa Johanna Müller – hallom meg Mr. Stark hangját mögülem, mikor már éppen távoznék – Hova-hova olyan sietősen? – áll meg előttem, így én is kénytelen vagyok megtorpanni, mielőtt neki nem megyek.
- Mivel vége az óráimnak, ezért vissza a koliba – mondom komolyan, de a tekintetéből látom, hogy ennek a tervemnek gyökerestől annyi – Magával kell mennem igaz? – forgatom meg a szemem.
- Ahogy mondod – néz a szemeimbe, majd előre enged és egészen az igazgatói irodáig kísér, ahol időközben összegyűlt minden tanár.
- Oh, közönségünk is lesz? Remek – mondom cinikus hangon, persze erre mindenki rosszalló tekintettel néz rám. Máris ennyire elvágtam volna magam náluk? Egy szerencsétlen lány miatt? Tényleg ennyire vakok?

Bevezetnek a helyiségbe s leülnek elém egy félkörbe.
- Lisa, miért égetted meg Brook-ot? – kérdezi tőlem Dr. Banner.
- Véletlen volt – teszem keresztbe a karjaim.
- Nem volt arra robot – szólal meg Wilson.
- De igen. Az, amit Brook is megtámadt. Nem tudtam, hogy nem hallja mikor szólok neki – morgom.
- Későn szóltál! – háborodik fel Thor. Kezdenek felbosszantani ezekkel a nyomorult kérdésekkel.
- Mert későn láttam meg – fújtatok, s erre füst távozik az orromból.
- Pontosabban is célozhattál volna – veti fel Clint.
- Most komolyan azért vagyunk itt, hogy engem kritizáljunk vagy elhiszik végre az ártatlanságom? – kérdezem már hisztérikus hangon.
- Szerintem igaza van – kezdi Mr. Rogers. Végre valaki!
- Köszönöm! – szólalok fel, mire mindenki sértődött pillantást vet a szőke katonára.
- Nem azt mondom, hogy nem hibás, de Brook látta a tűzgolyót és ki tudta volna kerülni, ha megáll. Egyébként meg nem sérült meg komolyabban – áll ki mellettem, ami nagyon jól esik, így egy halvány mosolyt is megengedek magamnak.
- Akkor is kap büntetést – mondja hideg hangon Stark, majd kirohan. Gondolom, megy Brooklyn pici kis lelkét pátyolgatni. Nagyon irritál engem az a csaj.

Mikor végre kiengednek az irodából, egyből az udvarra megyek. Most jön az ebédszünet, de azt leshetik, hogy ott legyek.

Egy nagyobb fa alatt találok olyan árnyékot, ami tetszik, így lehuppanok oda. Ez a nap már nem is lehet rosszabb. Nagyon jó lett volna, ha Brook nem szerencsétlenkedik. Akkor talán hamarabb végeztünk volna, azt viszont megtisztelőnek éreztem, mikor Steve megvédett. Akkor valahogy különlegesnek éreztem magam.

Pár perc elteltével azt érzem, hogy valaki vagy valakik nagyon néznek engem, mert majd' kilyukad a mellkasom. Kinyitom a szemeim, amiket fogalmam sincs mikor hunytam le, és körül nézek. Már elég sokan kint vannak hozzám hasonlóan. Néhányan tanulnak, mások csapatokba verődve beszélgetnek vagy egymásnak mutogatják a képességeiket néhány fiút kivéve. Ők nem messze ülnek tőlem és engem néznek.

Az egyikőjük aztán hirtelen feláll és a többiek nevetve biztatják. Remek, felém tart!

- Szia, Lisa – köszön nekem egy dögösnek szánt mosollyal, de valahogy hidegen tud hagyni.
- Szia, ki is vagy te pontosan? – nézek fel a srácra.
- Zachary Collins – hajol meg előttem, mint egy herceg mire felállok.
- Örülök Zack – kelek fel – Gondolom, te ismersz.
- Igen, menő a képességed – biccent egyet.
- Te mit tudsz? – kérdezem kíváncsian.
- Fel tudom magam robbantani, aztán képes vagyok újra alkotni a testem.
- Ez is nagyon király – ismerem el.
- Ezért hívnak Nitrónak.
- Nekem is kéne egy fedőnév.
- Legyen, mondjuk a Gyújtogató.
- Rendben. Ez még nekem is tetszik.
- Van kedved New Yorkban tölteni az estét? Haverokként – böki ki végre a hátsó szándékát.
- Ja, miért is ne? – vonok vállat hanyagul. Igazság szerint, mikor Stark lehurrogott az idegesítő tanítványa miatt meghozta a kedvem a bosszúhoz, szóval én leszek az a diák, aki rengeteg borsot fog törni az orra alá.
- Akkor hétre várlak a kapunál és szerzek fuvart – mondja, amire csak simán bólintok, majd otthagyom.

Belépve a szobába szerencsére nincs bent senki. Kár, pedig lett volna egy kis elintéznivalóm Brooklyn-nal. Nehogy már azt gondolja, ilyen könnyen annyiban hagyom a dolgot.

Sajnos azonban az enyhe hiperaktivitásom miatt képtelen vagyok megvárni, míg visszajön a szobába, így hol ki-, hol bejárkálok, bolyongok a folyosón, felfedezem a területet vagy az olvasásra is ráveszem magam az unalom elűzésének kedvéért.

Vacsorázni szerencsére nem egyedül kell mennem, mert előtte csatlakozik hozzám Misa.
- Hogy vagy? – szólal meg ő először.
- Jól, köszi. Te? – kérdezek vissza.
- Én is. Nem mellesleg szerintem nem kellett volna téged támadnia mindenkinek. Brook is figyelhetett volna.
- Kedves vagy, de jobban esne most, ha nem beszélnénk róla, mert akkor tényleg nem lesz jó vége az egésznek – mondom, majd elmegyünk vacsorázni.

Kíváncsi vagyok, kik főznek itt vagy, hogy honnan hozzák a kaját, mert eszméletlenül finomak. Most például szezámmagos csirkemellet adtak rizzsel. Igaz, az utóbbi elég sótlan volt, de ehető szóval nem volt bajom.

A megbeszélt időpontra, azaz kereken hét órára a kapuhoz megyek, ahol Zack vár egy autó mellett.
- A hintója előállt hölgyem – nyitja ki az ajtót előttem.
- Nagyon hajtasz valamire – mondom összehúzott szemekkel.
- Az előttem állóra.
- Ne nyalizz nekem ennyire – forgatok szemet, majd beülünk mindketten, s elindulunk.

Másfél óra autókázás után érkezünk meg a hatalmas metropoliszhoz, én pedig ámulva nézem a város fényeit. Otthon München sincs ennyire kivilágítva.

Ahogy egyre beljebb kocsikázunk a városba beindul az élet, hiába van csak fél 9, itt mindenki megy valahová, ami nem is baj.

- Hová szeretnél menni?- fordul felém Zack.

- Menjünk a Central Parkba. Mindig is jó lett volna eljutni oda – válaszolok neki az ablakon kinézve. Nem is igazán törődök azzal, amit mond csak az, hogy itt lehetek.
- Rendben oda fogunk menni – mondja Zack, s vesz egy éles kanyart balra, amitől majdnem lefejelem az üveget.

- Óvatosan! – szó ok rá mérgesen.

- Bocsi.

- Mindegy, csak érjünk oda.

- Igazság szerint már meg is jöttünk – parkol le a közelben, majd kiszállunk és átsétálunk a zöld területre, ahol egy kivilágított padnál ülünk le.

- Miért hoztál ide? – kérdezem kicsit komolyabb hangon.

- Meg szerettelek volna ismerni. Szerintem nem vagy olyan kezelhetetlen, mint amilyennek mondanak téged.

- Aranyos vagy – mosolyodok el – De mi van ha mégis olyan vagyok- fordulok felé komoran.

- Akkor kénytelen leszek megbirkózni a személyiségeddel – hajol közelebb, de még inkább elhúzódok tőle. Nem hagyom magam megcsókolni.

- Menjünk máshová – javaslom.

- Rendben, de most én választok.

- Akkor hajrá – bólintok, s erre felhúz a padról, ezután pedig negyed órányi séta alatt megérkezünk a Time Square-re.

- Ez csodálatos!

- Igen, tudom. Itt éltem 14 éven keresztül – vezet be a tér közepére Zack, ahol rengeteg ember van most is, de így is túlságosan leköt a látvány.

- Apámnak van itt egy szállodája, aludjunk ott – húz egy random legalább 40 emeletes épülethez a srác és egyből felismerik a recepción, majd adnak is neki egy kártyát a szobához.

- Csak Ön után, hölgyem – enged előre miután kinyitotta az ajtót.

- Ez elképesztő – esik le az állam, ahogy szétnézek.

- És szobaszerviz is van – veszi fel a telefont a kisasztalról – Mit kérsz?

- Sajtos hambit és nutellás-epres gofrit – mosolygok, mire meg is rendeli.

- Hamarosan hozzák – teszi le a kagylót.

- Akkor ezt most ki is fizeti?

- Majd az apám.

- Oh értem – mondom.

Az este további részét kajálással és beszélgetéssel töltjük, majd ketten elalszunk a franciaágyon.