Egymás ellen (Marvel ff.)

Chapter 42

Kicsit messzebbről figyelem az eseményeket, mivel közben még támadnak a robotok, s mikor látom, hogy Brook összeesik lángszórót csinálok a kezeimből ezzel elolvasztva az összes droidot.

- Mindenkinek, aki ezt hallja. Ne hagyjátok leszállni Stark-ot. Ismétlem, Stark nem szállhat le a sziklára – mondom a fülesbe és Brooklyn-hoz sietve felkapom őt, majd a földdarab széléhez futva levetem magam a mélybe. Egy sikeres érkezés után a hatalmas gödörben összegyűlt vízbe helyezem a lányt, hogy meggyógyítsa magát.

- Müller, mi történt odafent? – hallom meg Tony hangját.

- Semmi jó, de koncentráljon a feladatára – mondom komolyan s elindulok vissza, de ekkor elindul visszafelé a városrész majd egyszer csak darabjaira hullik. Megcsinálták!

- Brook! – jut eszembe a lány, aki a vízben fekszik ezért amilyen gyorsan csak tudom felkapom és a törmelékdarabok között szlalomozva próbálok kimenekülni a veszélyzónából.

- Müller, amint földet érünk beszédem van veled! – hallom meg megint Stark-ot.

- Majd cseverészünk, ha visszaértünk New Yorkba, de most nem érek rá – kapcsolok gyorsabb sebességre, hogy a leghamarabb érjek az akadémiára – Vigyázzatok! – lökök fel pár embert, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tudják bejutni a gyengélkedőbe, az ágyra fektetem Brooklyn-t.

- Mi folyik itt? – töri rám szinte az ajtót Stark – Mi van Brook-kal? – siet mellém – Beszélj már Müller! – emeli fel a hangját.

- Elmondanám, ha nem lenne ennyire türelmetlen – morgom – Szóval, Brooklyn megmentette Pietro-t a Quinjet lövedékeitől aztán összeesett, de vízhez vittem és beleraktam. Végül felrobbant a szikla, így a vízből is kihoztam a hulló szemét miatt. Most meg itt vagyunk – vázolom fel nagy vonalakban.

- Akkor miért nem ébred fel? – sziszegi a milliárdos.

- Nem tudom. Hol van Dr. Banner? Ő tudna segíteni.

- Nem tudjuk merre lehet. Natasha-t is kinyomta, mikor rá akarta venni, hogy leszálljon.

- Akkor orvos nélkül maradtunk – temetem az arcomat a kezeimbe.

- Nekem is van doktorim – morgolódik Stark.

- Ja, csak annak nem vesszük sok hasznát – forgatok szemet.

- Rendben, Akkor mondj egy orvost, aki tudna is segíteni nekünk – teszi keresztbe a karját.

- Imádom magát Mr. Stark – csillan fel a szemem, s a szobámig meg sem állok a sprinttel. Az ajtón belépve gyors megkérésen a laptopom és felkutatók a neten egy telefonszámot, amit fel is hívok. Hosszú percekig várok, hogy valaki felvegye, de már kezd idegesíteni. Éppen letenném, mikor véget ér a csengés.

- Üdvözlöm, Ön Stephen Strange számát hívta. Kérem hagyjon üzenetet. – mondja el egy monoton hang, ami biztosan nem hangposta.

- Elnézést a zavarásért, Ms. Palmer, de nekem most Dr. Strange-dzsel kell beszélnem. Fontos dologról van szó – mondom komolyan.

- Ki vagy te és honnan tudod a nevem?

- Én Lisa Müller vagyok, és nézek tévét meg híradókat – válaszolok egyszerűen – Kérem, a legjobb barátnőm haldoklik – könnyezek. Jézusom, mióta nem csináltam már ezt.

- Máris adom – mondja döbbent hangon a doktornő – Stephen, téged keresnek – megy át egy másik helyiségbe a hölgy.

- Mondd neki, hogy nem érek rá – hallom meg a férfi hangját.