I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

5. I'm a caring man

Nagyjából most már összeállt egy kép a fejemben erről a helyről és a családról. Jin egy szakáccsal minden reggel főz, de a férfi utána lelép, az ebéd és a vacsora pedig a fiatal fiúra marad. Azonban ezeket az ételeket nem mi esszük, akik itt fent vannak, hanem a lenti lányok. Szolgáló asszonyok viszik le nekik, akik csendben végzik a dolgukat. Meghunyászkodnak, ha Mr. Jeon a felszínre lép, de őket nem bántja.

Jungkook igyekszik eltanulni az apja összes maffiabeli fortélyait, hogy a jövőben ő is ugyan olyan megvezethetetlen legyen. Látszik rajta, hogy már fel akar nőni, és ennek eleget téve bármire képes lenne. Kivéve arra, hogy úgy viselkedjen, ahogyan azt az apja kéri. Nem képes még csak megütni se a nőket, inkább elviseli, hogy utána ő kap.

Az anyja minden nap próbálja megvédeni, de ezzel csak azt éri el, hogy ő is kap egy pofont, vagy rosszabb kedvében egy jókora oldalba rúgást. Én csak csendben nézem az eseményeket, ahogyan Jin is. Valamiért őt is elfogadta a férfi, sőt, Jungkook állítása szerint ő szervezte be a fia mellé. Vajon mit tud, amit nem?

Yurika-t a szemem láttára ölte meg. Ott voltam, az utolsó napján, Jungkook mellett. A fiúnak végig kellett nézni, ahogy az apja könyörtelen módon megkínozza a nőt, aki könyörög az életéért, és sikolt a fájdalomtól. A gyógyszerem még nem jött meg, így mondanom sem kell, mennyire élveztem. ,,Bárcsak én lehetnék ott" - hangzott fel a gondolat, csakhogy utána kicsit belegondoltam a dolgokba. Én nem ennyire durván akarom őket bántani.

Egy lövés, Yurika pedig holtan a földre rogyott. Két pofon, ami egyenesen Jungkook arcán csattant, majd az ajtó hangos csapódása, amit a dühös apja lendített be. Leguggoltam a fiúhoz, és felsegítettem. Szemében mérhetetlenül sok gyűlöletet láttam, ami egy szép nap testet ölt. Igen. Jungkook minden bizonnyal meg fogja ölni az apját. Egyszer..

Ha én lennék ott, vajon mit csinálnék? A késemmel apró vágásokat ejtenék a fehér bőrén, miközben élvezném, ahogy arcát elönti a könny. Először nem hagynám, hogy sikítson, betömném a száját, majd egyesével megszabadítanám őt a ruhadaraboktól. Nem tud ellenkezni, elvégre ki van kötözve. Aztán a vágások mentén végighúznám a kezem, miközben olyan dolgokat suttogok a fülébe, amitől a szemében levő rémület csak tovább fokozódik. Érzem, ahogy a vér egyre jobban száguld az ereimben. Meg akarom tenni. Érezni akarom azt, amit eddig csak nagyon kevésszer tudtam.

- Taehyung! - zökkentett ki ismét a fiatalabb. - Gyere. Ismerkedj meg az ötödikkel. - mosolyodott el a véres szájával. Vállára fogva megállítottam, majd a zsebemben levő kendővel letöröltem, és megsimogattam a fejét.

- Figyelj arra, hogy nézel ki. Egy főnök mindig legyen makulátlan, rendíthetetlen, és szilárd. Nem pedig egy véres szájú kölyök. - nem gondoltam volna, hogy elfogadja a tanácsomat. Azt vártam, mikor fog valamit visszaszólni, vagy a fejemhez vágni, hogy ezt ő is tudja. Nem tette. Csak engedelmesen bólintott egyet, és felmentünk a nappaliba.

- Jimin, bemutatom Taehyungot. - kezdett bele Kook. Az említett férfi felállt a kanapéról, elém lépett, és mielőtt kezet fogtunk volna, tetőtől talpig felmért, mintha csak egy lány lennék, akit most adnak el.

- Hol szedted össze a nyurga haverodat? - nézett fel rám, mire kinyújtottam a kezem, és a feje fölé emeltem.

- Inkább te vagy túl alacsony. Egyél sok zöldséget. - javasoltam neki egy pofátlanul széles vigyorral az arcomon, és még mielőtt csattant volna az a ,,baráti" pofon az arcomon, elléptem előle.

- Beszédem van veletek. - ült le Jungkook a kanapé előtti karosszékbe. A főnök helyére.

- Nyilván nem teázni hívtad át a törpét. - utaltam Jiminre, akinek rögtön leesett.