I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

37. I'm a prison man

Taehyung pov's

Minden olyan gyorsan történt. De mi is történt? Hazamentem, de nem a saját lábamon. Az, aki ott állt a lány előtt, akit szeretek, nem én voltam. Hanem a bennem levő sötétség. Aki felemészti a lelkemet, és sanyargatja a nem múló fájdalmam köves útját. Ez vagyok én. Egy pszichopata. Most már tudom.

Tegnap.. Megtettem. Megerőszakoltam azt, aki mindennél többet jelent nekem a világon. Az, hogy nem tudtam rá figyelni, arra ösztönözte, hogy elvetesse a kisbabáját, ami egy anyának a legnagyobb ajándék, pláne, ha attól van, akit szeret. Patty szeret engem. Tudom, mert már sokszor mondta. Ő kimondja, míg én csak a tetteimmel bizonyítok. De most.. Mit bizonyítottam?

Hogy gyenge vagyok. Hogy a bennem tomboló szörnyeteg képes a felszínre törni, és átvenni felettem az irányítást. Mindezt az miatt a rohadt nő miatt! Nem tudok Patty szeme elé kerülni, amíg ő él! Meg kell ölnöm, ezúttal rendesen. De mégis, hogy lehet az, hogy él? Biztos vagyok benne, hogy a mellkasát vagy hatszor átszúrtam azzal a késsel, ráadásul már nem lélegzett.

És tudta. Tudta, hogy élek. Felnyittatta a koporsómat, ami üres volt. Pedig Yoongi beletette azt a szerencsétlent bassza meg! A szemem láttára! Arra viszont már nem emlékszem, hogy meg is ölte volna. Mintha kiesett volna ez az egy kép, pont az, ami kellene most nekem.

Mit tegyek? Menjek vissza, és nézzek a szemébe? Kérjek bocsánatot, amiért fájdalmat okoztam neki? Csak arra gondoltam, hogy nekem jó legyen, megfeledkeztem róla, milyen érzékeny. Mindig, mikor hozzáérek, akár a nyakához, akár a karjához, vagy a melléhez, libaőrös lesz. Nem tudom, hogy azért, mert én érek hozzá, vagy azért, mert ilyen hiper érzékeny mindenre, de ez nagyon tetszett benne.

De most ellene fordítottam. Ez miatt nagyobb fájdalmat élhetett át, mint ami azzal járt, amit tettem. Még jó, hogy nem öltem meg! Mi lett volna, ha öntudatlan állapotba kerülök, és reggel csak arra ébredek, hogy a hideg meztelen testén fekszem? Abban a pillanatban felkötöttem volna magam. Ha Patty nem lenne, én se akarnék élni. Túl fontossá vált az életemben. Érte érdemes lenne meghalnom.

- Héj te! Megállj! - szólított meg egy férfi. Lassan megfordultam, hogy megnézzem, ki is az, mert a hangja egyáltalán nem volt ismerős, azonban mikor a tekintetem találkozott az övével, rögtön megértettem. - Térdelj le! Kezeket a magasba! - fegyvere ellen mit sem ért volna a késem. Túl messze volt tőlem, hogy nekirontsak, vagy fedezékbe húzódjak. - Kim Taehyung! Azt mondtam, térdelj le!

Tarkómra tettem a kezem, és tetem, amit mond. A világ ellenem fordult, a sok borzalom miatt, amit elkövettem. Lebuktam. Képes voltam annyira elgondolkodni, hogy a nyílt utcán, mindenféle maszk nélkül sétálgatok. De mégis, hogy ismernek fel ennyi év után is? Valami itt nincs rendben.

Az erősítése hamar megérkezett. Egy szűk autóba dugtak, majd mellém ültettek két nyurga őrt, amíg beértünk a központba. Bilincsbe verve vonszoltak át a folyosón, egy szürke szobába, melynek egyik falát teljesen eltakarta egy nagy tükör. Lószart. Tudom, mi ez. Nem vagyok hülye. Onnan néznek, hogy mit teszek, vagy reagálok a hallottakra. Minden bizonnyal egy pszichológus néz most velem farkasszemet. De én állok nyerésre.

- Tudod kölyök, kurva nagy gázban vagy. - az ajtó kinyílt, a rendőrnő pedig bejött, és leült elém. Ledobott az asztalra három aktát úgy, hogy ezzel azt sugallja, nézz bele. Azonban, én nem akartam. Minden, amivel vádoltak, igaz volt. Minden bizonyíték, amit esetlegesen találtak. - A társad hol van?

- Nem a társam. Az a szerencsétlen balfasz pénzt akart szerezni, én pedig felajánlottam neki egy könnyű melót. Arról nem én tehettem, hogy mikor megérkeztek a zsaruk, betojt mint egy gyerek, és lelőtt.

- Miért nem haltál meg?

- Senkiben sem bízom. - dőltem előre az asztalon. - Ezért kicseréltem a fegyverében levő golyókat festékpatronra.

- Hazudsz. Nem volt pulzusod. Az orvosok állapították meg.

- Maga tényleg ilyen hülye? - szólaltam fel hangosan, majd a tükörbe néztem. - Hé ott! Küldjenek be valami eszesebb bulát! - visszanéztem a lányra, aki mérges tekintettel méregetett. Jót mulattam rajta. - Vagy csak azt akarja, hogy én mondjam ki? - mosolyodtam el, ahogy ő is.

- Ki is a hülye? Kim Taehyung.

- Így igaz. Meghaltam. - sóhajtottam. Hátra dőltem, és terpeszbe vágtam a lábamat. - Van egy speciális szer, ami annyira legyengíti a szívverést, hogy nem lehet kimutatni. Tetszhalál.

- Taehyung. A füles, amit kaptunk, állította, hogy ma elfogunk, és behozunk. - közölte velem nyersen. Tekintete aggódással telt meg, mintha nem akarná kimondani. - A bíró lemondta a tárgyalásodat. Azonnali ítéletet hozott az elkövetett bűneid miatt. - felvontam a szemöldököm, és sóhajtottam egyet. Ezt a részét nem vártam a dolgoknak. - Ma itt bent maradsz, a neked kijelölt különleges cellában. Hat őr fog figyelni. Reggel pedig.. Megkapod az injekciót.

A halálos csók, amitől fájdalommentesen, azonnal elhagyod a világot. Elnéztem a tükör felé, és szinte láttam az arcokat, akik visszanéznem rám. Nevettek. Mert elfogtak egy gyilkost, egy dílert, egy olyan személyt, aki több nő életét tönkretette.

- Vezessék el. Végeztem. - szólította meg a mögöttem levő hatalmas állatot, aki ide hozott be. Szerintem egy kézzel is felemelne, ezért nem ficánkoltam, mikor erősen a kezemre ragadott, és elvonszolt egy celláig. A nő nem túlzott. Öt másik jött azonnal a rácsok mellé, és fordítottak hátat nekem.

Leültem az ágyra, és a földet kezdtem bámulni. Nincs tovább. Elkaptak. Mikor esik le? Mikor fogom a fojtogató félelmet érezni a mellkasomban? Tényleg ilyen érzéketlen lennék? Azzal, hogy anyám feltűnt, elvesztettem a józan eszem? Patty.. Most pedig ez. Félnem kellene, rettegni, hogy többé nem látom. A mosolyát, a testét.. Azt a sugárzó szeretet. Ahogy a karjaiba zár. Ahogy megnyugtat.

Vajon mit fog tenni? Hogy fog érezni ezek után? A halálomat bizonyára be fogják jelenteni, az utolsó szívdobbanásomat követő harmadik percben. Ki ne akarna megnyugodni, hogy én, Kim Taehyung meghaltam, és nem jelentek már fenyegetést senkire? De akkor te, miért nem féltél tőlem? Patty, miért nem ítéltél el, mikor elmondtam a múltamat? Ugyan úgy ott maradtál velem, törődtél velem. És most nem az fáj, hogy meg fogok halni, hanem az az érzés, amit elképzelek az arcodra, mikor megtudod ezt az egészet.

Egész este ott ültem. Nem mozdultam, nem álltam fel, meg sem mukkantam. Felkészültem. De mégis mire? A halál úgy fog elragadni, mint az a sötétség, ami most messze szaladt tőlem. Ő is itt hagyott. Már nem akar segíteni, mert ugyan olyan gyáva és gyenge, mint én. Tudja, hogy ha átveszi felettem az irányítást, ő sérül meg, és nem én.

Reggel hallottam, hogy a nyomozó nő épp errefelé tart. A tegnap viselt magas sarkú van a lábán, ami hangosan ütögeti a földet, mintha mérges lenne rá. A halálom órája ketyeg a cipő alatt. A padló pedig visszhangozza a repedt lelkemnek, amit ma teljesen összetörnek. Kitörölnek a világból.

Azonban nem volt egyedül. A kopogás mellett egy tompa cipő halk hangját is hallottam, ami egyenesen őt követte. És végül megláttam. A nyomozót, és azt a személyt, akit itt helyben megfojtanék.

- Kim Taehyung. Ő itt Kang ArYea, elismert elmegyógyász. A klinikán, ahol dolgozik ő a legjobb. - nem kell bemutatni ezt a ribancot. - Azért jött, hogy elvigyen.

- Mi a fene. Egy dili doki kell ahhoz, hogy belém basszák azt a francos tűt? Ne tököljenek, inkább adják ide, beadom én magamnak.

- Félreérted, Taehyung. Dr. ArYea megmentett téged az ítéletedtől. Három hónapot kapott arra, hogy a kezelése alatt megváltoztasson téged. Ha a három hónap után nem lát az esküdtszék javulást, ott helyben beadják neked az injekciót.

- Ne szopasson. Ezzel a nővel nem megyek sehova. - böktem anyám felé, aki olyan mérhetetlenül beképzelt mosollyal mért végig, amit még sosem láttam egy emberen se. Nyeregbe érzi magát.

- Ez nem választás. Ez parancs. Kötelességed bemenni az elmegyógyintézet zárolt részlegére, és elfogadni a kezelést. Végeztem. - fordított hátat, és hagyott itt az őrökkel, akik máris feltették kezemre a bilincset, és elindultak velem anyám után.