I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

26. I'm your man

Láttam, hogy Ryung-nak lehervad az a kezdetleges félmosoly a szájáról, és helyébe lép az aggódás. A kis mesém eléggé lelombozta, de valamivel el kellett ütnöm az időt, mire Patty felébred. Ami hamarosan be fog következni, ugyanis a lány nem ostoba. Mikor észrevette, hogy valami van a kendőn, amit az arcába nyomtam, nem vett több levegőt, így nem szívott annyit, hogy több órára ki legyen ütve.

Pár perc után, amíg megittunk egy kávét, és beszéltünk az otthoni dolgokról Ryung-al, bementünk a lányhoz, aki már kezdett ébredezni. Nagy mosollyal az arcomon ültem le mellé, hogy én legyek az első, akit meglát. Tudtam, hogy nem akart visszajönni, és valószínűleg nagyon mérges lesz, de jelenleg nem érdekel. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy meggyőzzem őt a maradásra.

- Tudom, hogy nem tetszik a helyzet, de nem azért kötöttem meg a kezed, hogy megdugjalak. - szögeztem le, mikor mocorogni kezdett, és ijedten az ágyhoz szegezett kezeire pillantott. Rögtön magához tért, szinte ide hallom, ahogy dobog a szíve. - Csak biztosíték, hogy itt maradj. Mutatni szeretnék valamit. - ekkor az ajtó felé néztem, ahol Ryung bátortalan léptekkel felénk indult. Patty szemei kétszeresükre tágultak a lányt felismerve, és ha lehet csak még jobban meglapult az ágyban.

- Szia. - intett Ryung, mire Patty is kinyögött valami köszönésfélét. - Én.. Örülök, hogy mégsem mentél el. Jó látni. Tae ereszd már el! - kelt ki magából. Az előbb még kereste a mondatokat, mivel kellene bevezetni a beszélgetést, most meg rám förmed? - Így nem lehet rendesen beszélgetni.

Nagyot sóhajtva adtam meg magam Minie kérésbe burkolt parancsának. Felnyúltam Patty kezeihez, és kioldottam a kötelet. A lány rögtön felült, és dörzsölgetni kezdte a csuklóját, pedig figyeltem, hogy ne legyen szoros. Nem akartam, hogy meglátsszon.

Felálltam, és Ryung-ra néztem, aki hirtelen úgy elcsendesült. Meredt tekintettel figyelt, miközben az ajtó felé intett a fejével.

- Görcsös rángásaid vannak, Minie? - kérdeztem nagy vigyorral az arcomon. Meg akartam simogatni a fejét, de ő csak egy fél mosollyal az arcán elcsapta a kezem, és az ajtó felé intett.

- Kifelé.

- Miféle világ ez. - ingattam meg a fejem. - Kidobnak a saját szobámból. - nyilván nem fogok elmenni. Hallani akarom, miről beszélnek. Nem hagyhatnak ki a buliból, ezért mikor becsuktam az ajtót, szorosan rácuppantam a fejemmel, hogy mindent halljak.

- Tényleg örülök neked. - vélhetőleg Minie épp most ölelte meg Patty-t, ugyanis mocorgást hallottam bentről. - Beszéltem Jungkookkal. Nem fog megölni. Idő kell neki, mire feldolgozza, hogy a legjobb barátja megszegte a parancsát de.. Szerintem menni fog neki.

- Ezt meg, hogy csináltad?

- Elmagyaráztam neki, hogy te a légynek sem ártanál, Ryan meg már otthon eteti a kacsáit, szóval miért ne maradhatnál? - hála istennek. Ezek szerint most már bemehetek hozzá úgy a birtokra, hogy nem röpül le a fejem egy golyó miatt?

- Köszönöm. - válaszolta Patty, így hallva mosolyogva.

- Figyelj.. Szeretnék kérni tőled valamit. - komolyodott el Minie hangja. - Maradj ezzel a lükével.

- De mi van ha megint valami ilyen történik? Nem akarom felbolygatni az életét, mint most.

- Hidd el, szerintem nagyobb trauma lenne neki, ha elhagynád. - oh, Ryung. Te mindig is jól ismertél attól eltekintve, hogy igyekeztem még előled is elbújtatni az érzéseimet. - Végre boldog. Sose volt még barátnője.. Tudtommal, szóval azért ilyen kis kelekótya. Csak higgy nekem. Még sosem láttam ilyennek.

- Mire gondolsz? - kérdezett vissza Patty, ami az én gondolatomban is felmerült.

- Szerelmesnek. De nem mondhatok többet, mert ez az idióta itt áll az ajtó előtt, és hallgatózik. - ekkor csak annyit éreztem, hogy az egész fejem berezeg, én pedig elhúzódok az ajtótól, sípoló füllel. Ryung rávágott az ajtóra, de olyan erősen, hogy talán még az agyam is arrébb csúszott pár centit. Haragos fejjel kinyitotta az ajtót, és pufogva nézett fel rám, mire elé álltam, és magamhoz öleltem.

- Köszönöm a szép szavakat. Én is szereltek, Minie. - simogattam meg a hátát.

- Ha szeretsz, akkor hívd fel nekem Yoongi-t, hogy tolja vissza értem a seggét, és vigyen haza.

- Már mész? - kérdezte Patty, mire Ryung elhúzta a száját.

- Jó lenne még beszélgetni, de két gyereket hagytam egy emberre, és nem akarom, hogy Jin azt higgye, kihasználom. A telefonszámom ugyan az maradt, tudunk beszélni, és ha Jungkook leengedte a büszkeségét, Te pedig bocsánatot kértél - pillantott fel rám, fenyegető hangnemben hozzám szólva - Akkor igazán átjöhetnél.

- Hékás, na és én? - tettem kezem a mellkasomra, sértődött arcot vágva.

- Téged már láttalak elégszer. Amúgy se kell téged hívni, jössz magadtól is.

- Ez is igaz. - vontam vállat, beletörődve az egészbe. Annyira még egyedül hagytam őket, amíg felhívtam Yoongi-t, hogy játssza el újra a taxi szolgálatot. Nem örült neki, de azt mondta, öt perc, és itt van, szóval nem volt bűntudatom. Ezek szerint a környéken volt dolga. Ha fontos, vagy sürgős lenne, akkor úgyis visszautasította volna.

Ryung elmentével ismét csend telepedett a házra. Patty nem jött le, én pedig nem tudtam, hogy felmehetek-e hozzá. Akar velem beszélni? Mit mondhatnék neki? Kérjek bocsánatot? Kérdések ezrei forogtak a fejemben.

Végül arra jutottam, hogy az ősi módszert használva felmegyek, bekopogok, és megkérdezem, hogy bejöhetek-e. Patty ott ült az ágy közepén, kezével átölelve a térdét. Nem nézett felém, mikor bólintott. Behajtottam az ajtót leültem mellé, de nem értem hozzá.

- Mindegy, hova mész, vagy mennyire próbálkozol. Nem engedlek el. Kellesz nekem. - még akkor is, ha én vagyok a legveszélyesebb férfi, aki mellett lehetnél. Tőlem kellene rémálmaid legyenek, és tőlem kellene menekülnöd. Én mégsem engedem. Én vagyok a legrosszabb.

- Hogy találtál meg? - kérdezte.

- Az legyen az én titkom. - kacsintottam felé, mikor végre rám emelte kék tekintetét. Ha elmondanám neki, a következő ilyennél még a nyakláncot is levenné, hogy esélyem se legyen. - Te csak ígérd meg nekem, hogy kitartasz mellettem, akármilyen fasz vagyok, és nem menekülsz el. - ellágyítottam a hangomat, és a tekintetemet is, hogy meg tudjam győzni. Még ha nem is gondolja komolyan, ez az ígéret nekem most egy ideig elég.

- Rendben. Majd igyekszem. - forgatta meg bizonytalanul a szemét. Elégedetten sóhajtva nyomtam le a lábát, és hajtottam fejem az ölébe. Kezemmel átöleltem őt, és élveztem azt a különösen finom illatot, ami az ő ruháin sokkal jobban érződnek.

- Én is igyekezni fogok. - ígértem meg neki.

- Miben? - simított arcomra, de én csak megráztam a fejem. Ez most nem az a pillanat volt, amit el akartam rontani a gondolataimmal.