I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

38. I'm an upset man

A szoba minden egyes szeglete fehér volt. A falak, a függönyök, az ágy, a keret. Csak a székek tűntek barnának, de már abban sem voltam biztos, ugyanis az idegtől minden lilában úszott. Ilyenkor kellene ölési vágyaimnak lenni, ami most kizárólag egy emberre összpontosul. Aki épp most lép be a szobámba.

Az őr, akit hozott magával rögtön leültetett az egyik székre, majd az asztalból kilógó vaskarikákhoz erősítette egy fém bilinccsel a kezeimet. Anyám biccentett neki, jelezve, hogy minden rendben van, és magunkra hagyhat minket. Az ajtó bezárult, ő pedig leült elém.

- Meglepődtél? - kérdezte.

- Nem. - vontam vállat, és nevettem fel. - Tök természetes, ha az ember anyja visszajön a halálból. - vágtam rá.

- Ahogy az is, hogy a fia sírja üres.

- Honnan tudtad, hogy nem haltam meg? - bizonyára valami belső informátora volt, aki kijátszotta a figyelmemet. De vajon ki? Más lehetőség eszembe se jutna...

- Az legyen az én dolgom. - felelte nyersen. Nagyon megváltozott azóta. Sokat fogyott, és a hangja is mintha vékonyabb lenne. - Sokat vártam, hogy végre eljöjjön ez a nap, és elkaphassalak.

- Itt vagyok. - vontam vállat. - Gyerünk, ölj meg.

- Nem foglak megölni. - rázta meg magabiztosan a fejét, ami elbizonytalanított. Igyekeztem nem kimutatni, mert a néha megjelenő gúnyos mosolyán kívül ő sem mutat semmilyen érzelmet. - De azt megkeserülöd, hogy megölted a családodat.

- Áh, innen fúj a szél. - nevettem fel ismét, ami nagyon nem tetszett neki. Fogát csikorgatta, ujjait ökölbe szorította, és jeges pillantásokkal nézett rám. - De ha már itt tartunk. Te hogyhogy nem haltál meg, mikor egyenesen hatszor is mellkason szúrtalak?

- Mert egy figyelmetlen balfasz vagy. - köpte felém szavait, immáron kijátszva, hogy én is ideges legyek. Ő nem beszélhet így velem! - Akkor este észre se vetted, hogy nem én ültem apád mellett a kanapén, hanem a nővéred.

- Mivan? - szakítottam félbe. - Azt akarod nekem beadni, hogy HyeRi, aki szinte sosem volt otthon, ráadásul egy idő után eltűnt, hirtelen ott termett apám mellett? - vontam fel a szemöldököm erre a sületlen baromságra, ám ő csak bólogatott.

- Nem tűnt el. Én intéztem úgy, hogy akkor legyen ott, mikor te nem látod. Te pedig helyettem őt ölted meg. De én itt vagyok - hirtelen elsötétedett a szeme. Előre hajolt, hogy közelebb legyen hozzám, de nem jött annyira, hogy elérjem. A bilincs csak centiket engedett mozogni. - Te pedig itt leszel. Addig foglak kínozni, amíg könyörögni nem fogsz nekem.

- Sajnos, az lehetetlen. - vontam vállat, és ráztam meg a fejem. - A ribancok általában nekem könyörögnek, és nem fordítva.

- Majd meglátjuk. - nyugodott meg egy pillanat alatt. - Itt én vagyok a szálak mozgatója. Ezek a barmok azt teszik, amit én mondok nekik. Holnap megízlelheted a terápiád gyümölcsének ízét. Én élvezni fogom. - sóhajtottam egyet, majd hátra dőltem a székben. Kezeim megfeszültek, de nem érdekelt a kényelmetlen testtartás.

Pár perc telt csak el. Én a falat néztem, anyám pedig engem, egy piszok idegesítő mosollyal az arcán. Élvezi a helyzetet. Pedig ha ki tudnám szabadítani a kezem, akkor én lennék nyeregben. Azzal a lendülettel vetődnék rá, és fojtanám meg. A gyerekkoromban miatta megtapasztalt fájdalmam most dühként vetült ki a felnőtt énemre.

- Mit szólnál, ha egyezséget kötnénk? - szólalt meg ismét.

- Azt, hogy dugd fel magadnak.

- Mondd csak, hogy van a barátnőd? - kijelentésére rögtön kihúztam magam, amitől a szék kicsit előrébb csúszott, hangosan nyikorogva. Szadista pillantásaimat pajzsként védte ki magabiztos tekintetével, és ördögi mosolyával. - Remélem nem lett baja a robbantástól.

- Mi van? - fel akartam állni, és odamenni, de a kurva bilincs nem engedte. Meghúztam a csuklómat, így újra arra kényszerültem, hogy helyet foglaljak. - Az a te műved volt?

- Neked címeztem. Eszembe se jutott, hogy annyian lesztek a szobában.

- Mégis, honnan tudsz ennyi mindent? Ki az informátorod? - kiáltottam rá olyan hangosan, hogy szerintem még az ajtó előtt levő két úr is ezt hallgatta.

- Tudom, hogy innen bármikor ki tudnál szökni. - terelte a témát. Vagy csak nem akart válaszolni rá. - De ha megpróbálod, akkor behozom a lányt ide, és a saját szemed láttára tépem darabokra. Ez az ajánlatom. - engedte ki tüdejében maradt levegőjét, miközben hátra dőlt, és a válaszomra várt. Azt lesheti! - Én békén hagyom, te pedig nem menekülsz el.

- Olyan emberek kezei közt él, akiket te még csak meg sem tudnál közelíteni. - Jungkook vigyáz rá. Tudom. Ryung nem fogja szem elől veszíteni, Patty pedig nem buta, nem fog egyedül mászkálni. Ha más nem is Yoongi ott lesz vele, hogy vigyázzon rá.

- Ugyan Taehyung. A ti kis maffiás játékotok semmi ahhoz, amire én képes vagyok. Mit gondolsz, honnan tudok annyi mindent? - megvontam a vállam, és megráztam a fejem. Ötletem se volt. - Minden egyes ember, akiben nyomot hagytál, egy kis puzzle darabka volt a tervemnek. A lány, akit megerőszakoltál, a férfi, akit betettetek a sírodba. Az általad megölt rendőr társa. Minden apró adalék, szerepet játszott abban, amiben most vagy. Ismerem a gyengepontjaidat. És jobban teszed, ha elfogadod, hogy én nyertem. - rácsapott az asztalra, felállt, majd hátat fordítva nekem kiment a szobából. Az őr, csak percek múlva jött be, hogy elengedje a kezem, aztán ő is egyedül hagyott.

Tényleg ennyi lenne? Itt van vége a történetemnek? Ennél a szadista kurvánál? Bár, ha jobban belegondolok.. Az alma nem esett messze a fájától.

------------------------------

Nem aludtam semmit. Az a kicsinyke ablak, ami olyan magasan van, hogy még a székre állva se látok ki nem túl sok fényt engedett be az amúgy is világos szobába. Még éjjel is láttam mindent, és ez iszonyatosan irritált.

Hiányzik Patty. Mit meg nem adnék azért, hogy mellettem legyen. A karomon pihentesse a fejét, miközben nagyokat sóhajtozik. Imádom, mikor este felébredek, és átölelhetem, ő pedig álmában nyög egyet. Egyszer a nevemen szólított. Olyan mérhetetlenül boldog voltam, hogy velem álmodik. De most... Csak fájdalmat hagytam magam után. Nem foglalkoztam az érzéseivel, nem voltam elővigyázatos, és jelenleg a halálba tartok a pokol kínköves bugyrain ugrálva, amit úgy hívnak: Anya.

Nem számít, velem mit akar tenni. Patty-hoz nem nyúl, ezt garantálom. Ha csak egy haja szála meggörbül általa, nem érdekel hogyan, akár lerágom a kezem, vagy átütöm a falat, de megölöm. Patty nem tett semmi rosszat. Ő inkább a rosszat akarja jóra fordítani. Kitart mellettem, mert azt hiszi, meg fogok változni. Sajnálom, hogy már nem mondhatom el neked, de sosem fogok tudni azzá válni, akit te szeretnél. Nem leszek az a cukormázas férfi, akiért mindenki oda van. Egy beteg elméjű ember vagyok. Gyógyíthatatlan. Még a szerelmed sem volt elég..

Azt hittem, képzelődök, mikor meghallottam kattanni az ajtó zárát. Csakis az itt dolgozók kártyájával lehet aktiválni, és most tárva nyitva van. A folyosóról beszűrődő fény még jobban idegesített, mint a sötétben is virító fehér falak, azért oda mentem. De nem láttam senkit. Nem léptem át a küszöböt, csak kihajoltam, hogy láthassam, ki volt az, aki kinyitotta.

Nem mehetek el innen. Ez biztosan az ő műve. Tesztel, hogy megtörök e. Ha most elfutnék, mire a birtokra érek lehet, hogy Patty nem lesz ott. Anyám nagyon alapos volt, hogy idáig eljutott, és bevallom, félek, hogy képes lenne még Jungkook karmaiból is elrabolni a lányt. Nem, ezt nem kockáztathatom meg. Inkább itt maradok, és tűrök.

Felnéztem a plafonon közvetlenül előttem levő fekete kamerára. Széles mosolyra húztam számat, majd beintve anyámnak, aki bizonyára a másik oldalon, egy monitoron keresztül nézi mindezt, hátra léptem, és becsuktam az ajtót.