I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

4. I'm a friendly man

Nagyon. Idegesít. Már vagy fél órája folyamatosan kérdéseket tesz fel nekem az életemről. Jungkook azt mondta, válaszoljak neki őszintén, és én megtettem. Nem ijedt meg, vagy vágott ítélkező képet, mikor elmondtam neki, hogy a szüleimet is én öltem meg, de azóta ki akarja deríteni, hogy miért. Azt viszont leszögeztem neki, hogy nem fogom elmondani.

Csak húzzon el a francba a fiával együtt. Bár ő nem idegesít, mivel meg se szólal, de az apjának nagyon szívesen elnyesném a torkát. Fogja be. Hagyjon békén. Ne is keressen többet. Ne kérdezzen többet.

- Még egy utolsó kérdésem van. - ekkor már úgy éreztem, a fejem teljesen szétrobban. Éreztem magamon, hogy veszedelmes tekintettel nézek rá, de őt ez nem érdekelte. Mindenre fel volt készülve, és állítom, hogy még talán arra is, mikor majd neki ugrok. Nem tudnám bántani, mert azonnal ledobna magáról. Ki kell bírnom. - Kivel beszélek most?

- Velem. - vontam vállat, de látszólag ez neki nem volt elég. - Kim Taehyung-al.

- Értem. Köszönöm Taehyung. Sajnálom, hogy raboltam az idődet. - végre felállt, és az ajtó felé indult, amit egy nagy mosollyal az arcomon néztem végig. Amint becsukta maga után, elterültem az ágyon, és élveztem a csendet és a vele járó magányt, ami most nagyon jól esett. Azonban ez az idilli kép gyorsan elszállt, mikor eszembe jutott, hogy nagy valószínűséggel most osztja meg Jungkookkal az észrevételeit. Én is hallani akarom, mégpedig az ő szájából. Ki tudja, lehet, hogy ha valami olyat mond, azt Jungkook nem is adná tovább nekem, csak lesarkítva.

Kimentem a szobámból, egyenesen az övé felé. Igazam volt, a doki már javában beszélt vele, de egy fontos mondatfoszlányt még elkaptam.

- Nem hiszem, hogy a barátodnak bármi baja lenne. Ilyen a természete. Gyorsan felkapja a vizet, és valamin le kell vezetnie.

- Értem. Köszönöm, hogy ránézett. - felelte Jungkook. Elfutottam a legközelebbi oszlopig, ami furcsa módon bele van építve a falba. Tipikus védelem a házba, elvégre ha támadás ér, be tudsz húzódni mögé. Gondolom azért van belőle ilyen sok. Végignéztem, ahogy a doki még az ajtóban visszafordul, és meghajol Kook előtt, aki a szobába marad, majd kézen fogva a fiát, elindulnak. Halkan követtem őket, nehogy észrevegyenek.

- Apa.. Neki miért nem azt mondtad, amit nekem? - nézett fel Hoseok a férfire, aki bosszúsan sóhajtott egyet.

- Nézd, fiam. Jungkooknak nagyon sok minden nyomja a vállát. Ő még csak egy gyerek, akár te magad. Nem tudna mit kezdeni a helyzetével. Taehyungnak pedig.. - vitte feljebb hangját, mire közelebb léptem, hogy kristály tisztán hallhassam. - Egy őrültnek sosem szabad elmondani, hogy őrült. Az, amit csinál, nem normális.

- De Jungkookra nem veszélyes?

- A fiú azt mondta, hogy őt még nem bántotta. Ameddig ez így marad, nem kell beleavatkoznunk. - megtorpantam. Hagytam, hogy elmenjenek, én pedig ott álltam a folyosón, miközben a semmibe meredtem. Ez lenne a bajom? Őrült lennék? Azért vonzzanak ennyire a sötét dolgok?

Ha ez így van, nincs itt maradásom. Nem akarok veszélyt jelenteni senkire, pláne nem a pincében szenvedő lányokra. Az egyik felem ezt mondja, míg a másik inkább ösztönöz, hogy menjek le szórakozni. Mit tegyek, hogy végre elcsituljon?

Utam visszavezetett, Jungkook szobájába. A fiú a székében ült, és lábával ide-oda rugdosott, mivel még nem ért le a földre. Keze az ölében pihent, tekintete pedig mikor beléptem a plafonról rám szegeződött.

- Elmegyek. - jelentettem ki, amivel nem kicsit leptem meg.

- Miért? - kérdezett vissza, előre dőlve.

- Nem kell melléd egy őrült. Hallottam, mit mondott a doki. Még neked se akarja elárulni, hogy bolond vagyok. Egy idő után mindent felborítanék, amit te felépítesz. Erre pedig egyikünknek sincs szüksége.

- Taehyung... - sóhajtott fel, kicsit úgy, mint aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Arcán nagyon sok érzelmet láttam, a csalódottságtól kezdve az összezavarodottságon keresztül egészen a haragig. Kicsit úgy nézett rám, mint aki azt akarja a fejemhez vágni, hogy ,,ne szórakozz velem!" - Most már az hozzám tartozol. A Bangtan-hez, és nem engedlek el. - szemei elfeketedtek, tekintete olyan szigorú lett, hogy minden ellenkezésre buzdító gondolat elszállt a fejemből. Üres lett, csendes, és végre hallottam a saját gondolataimat.

- Ugye nem vagy.. Meleg? - vágtam csípőre a kezem, mire mind a ketten felnevettünk.

- Nem, és nem is tervezek az lenni, úgyhogy legközelebb ne kényszeríts ilyen nyálas szarokra a hülyeség miatt. - lehunytam a szemem, majd aprót bólintottam.

- Értettem főnök. - büszkeség töltötte el a megszólításom miatt. Kihúzta magát, és láttam rajta, hogy érlelgeti magában ezt a szót. Tetszik neki. További beszélgetésre sajnos nem volt alkalmunk, ugyanis valaki kopogtatott az ajtón. Az a valaki nem volt más, mint Hoseok.

- Bocs, ha zavarok. - kukkantott be, mikor Jungkook behívta.

- Gyere csak. - intett felé a fiú. Hoseok becsukta maga mellett az ajtót, majd elindult felénk, és kicsit előttem állva egy háromszöget zárt be velünk. Most már csak meg kéne idézni az ép elmémet, és minden rendben lenne. - Miért jöttél vissza?

- Hamarosan te leszel a főnököm. - mutatott a fiúra, aki zavart tekintettel pislogott vissza. - Nem titkolózhatok előtted, mert akkor nem fogsz bízni bennem. - ekkor felém fordult, jelezve, hogy a mondandóját kettőnknek szánja. - Gondolom, nem csak futólag vagy itt. Jogod van tudni, apám mit mondott rólad.

- Nem kell visszamondanod, mindent hallottam. - emeltem fel a kezem. Hoseok meglepődött a kijelentésemen, mégis beletúrt a zsebébe, hogy előszedjen egy cetlit, és Jungkook kezébe adja.

- Apám azt mondta, hogy egy őrültnek ne mondjam el, hogy őrült. Azonban utána még hozzátette, hogy Taehyungnak személyiség zavara van. Ezzel a gyógyszerrel - mutatott a cetlire - Ezt kordában lehet hallani. - felelte, majd ismét felém fordult, valamivel komolyabb tekintettel. - Nem lesz még egy hang a fejedben, és nem fogsz olyanokra gondolni, amit meséltél. Ha szeded rendesen.

- Tudsz nekem szerezni ilyet? - csillantak fel a fiatalabb szemei, mire Hoseok vállat rántva bólintott egyet.

- Persze. Fű alatt. - mosolyodott el ördögien, ahogy Jungkook is. Az életben lesz még ennél nagyobb biznisz is, amit titokban kell lefolytatniuk, de ők már ezt is úgy élik meg, mintha világmegváltó bűntényt terveztek volna meg. - Remélem jól ki fogunk jönni. - állt elém, és nyújtott felém kezet, amit azonnal elfogadtam.

- Azt én is. - Jungkookra pillantottam, és felmutattam neki mind az öt ujjamat, jelezve, hogy most már ennyien vagyunk a bandában. Azonnal leesett neki, és egy jóleső mosollyal díjazva mind a kettőnkbe belekarolt.

- Menjünk enni. Jin már biztos kész van az ebéddel.

- Végre egy értelmes ötlet. - forgattam meg szemem.