43. I'm a marionett man

371 35 10
                                    

Nagyon izgultam, mikor elindultunk Hoseokkal az elmegyógyintézet felé. Mivel ő orvos, Jimin pedig profi a számítástechnika terén, így nem volt nehéz elintézni Hoseok áthelyezését. Mindössze másfél napot kellett várni, a jóváhagyásra, és az ellenőrzésre, most pedig, mint a személyi segéde, én is épp oda tartok.

Féltünk, hogy Taehyung anyja tud rólam, illetve arról, hogy nézek ki, ezért pár arcmásító eszközzel olyan személyiséget adtunk nekem, amiről nem lehet azt mondani majd, hogy gyanús. A nevem, Dr. Choi Lee Cheng, kínai származású doktornő. Hoseok pedig a mentorom, mert úgy látta, van bennem potenciál, és elhivatottság a munkám felé.

A biztonságiakat, sőt, még a portást, és a nővéreket is sikerült meggyőznünk, ezért zöld utat kapva indultunk el arra az emeletre, ahol az olyan veszélyes betegeket tartják, mint Taehyung. Semmi másra nem tudtunk gondolni, csak a legalapvetőbb ötletre, a tűz gyújtása céljából. Ha benzint öntünk ki, az nyilván nem fog látszani, mert elég, de valamivel húznunk is kellene az időt, amíg kimenekítjük Taehyungot.

Éppen ezért hoztam magammal egy régi öngyújtót, amit majd berakok a mikróba. Hoseok szerint az elavulása miatt maximum hét percünk lesz, ami alatt meg kell találnunk a férfit. A fülemben levő kis eszközön keresztül itt van velem Jimin is, aki mindig mondogatja, merre kell menni, és kikkel fogunk találkozni. Nem kellett öt perc se neki, hogy feltörje a rendszerüket.

Taehyung szobája a négyezer ötszázas volt. Még a folyosót is rendőrök figyelték, ezért tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Jungkook és Hoseok azzal lesznek elfoglalva, hogy kiirtsák őket, és szabaddá tegyék a szintet, nekem pedig a konyhába kell mennem, elhelyezni az öngyújtót. Valamint Jimin távsegítségével elhelyezni egy kis kütyüt Taehyung szobájának nyitóberendezésébe, hogy a férfi, miután kihoztam őt, ki tudja törölni a legutolsó bejelentkezést. Így azt a látszatot keltjük, hogy miközben a robbanás miatt leégett az épület, Taehyung szobájába senki se ment be.

Jungkookék szereztek egy hullát, akit majd bedobnak Tae helyére, és ezzel kész is van az akció. A terven sehol sincs hiba, nekem sem szabad semmit elbaltáznom. Ma, kihozzuk őt innen.

- Lee doktornő! - hallottam meg a nevem. Megtorpantam, és egy reszketeg sóhajjal, mosolyt csaltam az arcomra, miközben megfordultam. - Örülök, a találkozásnak. Hae doktornő vagyok. - nyújtotta ki felém a kezét.

- Én is örülök. Kérdezhetnék valamit? - támadtam le rögtön, mire ő csak bólintott egyet. - Megmutatnád, merre van a konyha? Elfelejtettem innivalót hozni, és már vattát köpök. - szemei felcsillantak, arcán vigyor tükröződött, miközben intett egyet, és elindult arra, amerre nélküle mentem volna tovább.

- Kivel fogsz foglalkozni? - ült le az asztalhoz. Nagy levegőt véve öntöttem tele a poharamat, és ittam meg, a látszat kedvéért. Azt nem gondoltam volna, hogy itt is marad.

- Még nem tudom. A főorvossal kellene beszélnem, aki majd kiszab nekem valakit. Elvégre eddig csak Hoseok doktor segéde voltam.

- Oh, Dr. Kang. - megfordult, és az órát kezdte fürkészni. - Öt perc és vége van a foglalkozásának. Ő itt a legnagyobb koponya, mindannyiunk közül. Éppen ezért is bízták rá Kim Taehyungot.

- Nahát. Elég merész munka. - préseltem ki a fogaim közül. Le kell nyugodnom. Azt mindenképp meg kell várnunk, amíg kijön az a nő onnan, amit Jimin is a tudtomra adott.

- Igen az. - helyeselt. - De elég speciális is, szóval nem aggódom.

- Ezt meg, hogy érted? - kérdeztem vissza. Hátradőlt a széken, és keresztbe fonta a karjait.

I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora