I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

18. I'm a happy man

Szemeimmel Patty felé néztem, aki úgy szorította a kezem, hogy már nem éreztem az ujjaimat. Nagyon megijedt, ezért ő se mert hátra fordulni, mintha fenyegetve lenne.

- Nem hiszem el, hogy te még mindig élsz. Ezek szerint igazak a hírek, hogy a halottak közöttünk járnak. - ahogy beszélt, mintha az emlékeimben felcsendült volna a hangja. Ismerem? Valamiért elszállt minden félelmem, és nyugodt szívvel tudtam megfordulni felé, miközben Patty-t magam mögé húztam. A hátamnak feszült, kezével pedig az ingembe markolt, és úgy fülelt.

- Ez tényleg te vagy, Park Hyung-Sik? Anyám milyen ronda lettél!

- Nem jobban, mint te, barátom. - mosolyodott el. Kitárva karom átöleltem ezt a szerencsétlent, és megveregette a hátát.

- Ne félj. Ő nem fog bántani. Csak ugyan olyan beteg a humora, mint nekem. - fordultam Patty felé, aki semmit sem értett az egészből. - Patricya, bemutatom egy régi haveromat, Park Hyung-Sik-et, aki egykor a beszállítónk volt.

- Nahát! Örülök kisasszony. - némán elkérte a kezét, majd egy csókot nyomott a kézfejére. - Mondd, mivel fenyeget, hogy maradj mellette? Csak szólj, és kimenekítelek a kezei közül.

- Még a szemedet is vedd le róla. - nevettem fel, ugyanakkor mondandómat komolyan gondoltam. Nem akartam, hogy Patty pont tőle tudja meg a beteg elmém legalját, ezért terelnem kellett a szót. - Mit keresel erre?

- Egy bizalmas vásárlóhoz megyek. Egyelőre csak beszélgetni, egy nagyobb fegyver csempészetről. De ezt nem tudod. - tette ajkai elé a kezét.

- Ahogy te sem, hogy élek. És Patty-t sem láttad soha.

- Ugyan kérlek. - nevetett fel könnyelműen. - Ki az a Patty? - elment mellettem, de egy gondolat erejéig még visszafordult. - Ha már kiderült a feltámadásod. Egyszer megihatnánk valamit.

- Jó lenne, de ha bemegyek valahova, és felismernek, akkor azt már nem fogom tudni kimagyarázni. - ekkor csípőre vágta a kezét, és Patty-ra nézve megingatta a fejét.

- Reménytelen vagy. Majd hívlak! - intett. Hátat fordított nekünk, és szépen lassan eltűnt a lámpák fénye alól, a sötét utcában.

- Érdekes barátaid vannak. - sóhajtott fel a lány. Megfogtam a kezét, és elindultam, elvégre az estének még koránt sincs vége.

- És még nem láttál mindent.

Sétálásunk fordulópontján Patty úgy döntött, hogy megnézni, milyen hőmérsékletű a víz. Azt mondta, kiskorában azzal játszottak, hogy a víz hőfokát ellenőrizték. Ha az egész karját le tudja dugni úgy, hogy nem lesz libabőrös, akkor beledobhat egy pénzérmét, és kívánhat.

A köveken járkálva minden második lépésénél felemeltem a kezem, noha nem értem el hozzá, elvégre a parton maradtam. Féltettem, mert ha itt beleesik a vízbe, nem fogom tudni kihozni, csak a másik parton. Úszni pedig nagyon remélem, hogy tud.

- Áh, ez nagyon hideg. - mondta lebiggyesztett ajkakkal. Felém fordulva lenézett, hogy lássa, hova lépked, én pedig előre hajolva kinyújtottam a kezem. Mielőtt még megfoghatta volna hallottam, hogy felkiált, és ráesve a nagyobb sziklákra, a bokájához nyúl. - Bassza meg. - sziszegte fogai között. Rögtön leugrottam hozzá, és segítettem felülni, de megrázta a fejét, és eltolt magától. - Csak kiment a bokám. Mindjárt jobb lesz. - felnézve rám keserű mosoly húzódott az arcára, fejét pedig a felhúzott térdére hajtotta.

Nem akartam megmozdítani, hátha nagyobb fájdalmat okozok, ezért csak a hátát simogattam, amíg meg nem nyugodott. Megpróbált felállni, én pedig kisegítettem őt a járdára, de amint felegyenesedett, rögtön elé léptem, és kezét megragadva felhúztam a hátamra.