I'm a peril man [Kim Taehyung ff.] - Befejezett

20. I'm a lucky man

Leültem a kanapéra, ő pedig a másik oldalra. Felhúztam magamhoz a térdeimet, és meredten néztem a férfira, aki törökülésbe vágta a lábait.

- Nem ölök meg senkit. - szögezte le. - Ilyenkor azt élvezem, ha egy nő könyörög, sír, vagy menekül. Csakis az után jöttem rá, hogy a szex is le tud nyugtatni, mikor már pár éve Jungkookéknál laktam. Tudom, hogy ez nem normális. Ezért is kértem gyógyszert Hoseoktól. Hogy elnyomjam ezt a hangot.

- De már az sem elég. - megrázta a fejét, én pedig sóhajtottam.

- Életemben először.. Ijedtem meg saját magamtól. Mikor lefeküdtem egy nővel, és későn vettem észre, mennyire szorítom. Megfojtottam, a saját kezemmel. - ekkor felnézett rám, én pedig igyekeztem közömbös arcot vágni. Leplezni, mennyire megrémültem. - Az előtt soha nem fordult elő ilyen. Akkor sem akartam bántani, én csak.. - hajába túrt, és olyan arcot vágott, mint aki menten elsírja magát. - Én csak belefeledkeztem a szexbe.

- Velem is.. Ezt akarod? - kérdeztem remegő hangon, bizonytalanul. Azonnal megrázta a fejét, és végigsimított a karján.

- Te más vagy. Téged nem akarlak bántani. Legalábbis, eddig nem akartalak. - bizonytalanodott el immáron ő is. - Mikor megismertelek. azt gondoltam, végre van egy nő, akiért megváltoznék. Akit szeretni tudnék, és nem csak egy alkalmi partner lenne a sok közül. Talán ezért is halogattam ezt az egészet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el kell mondanom.

- Tae, ez..

- Tudom. - vágott a szavamba, holott szerintem nem egyre gondoltunk, mit is akarok mondani. - Tudom, Patty. Egy utolsó rohadék vagyok, amiért ilyen személyiséggel elvártam eddig, hogy belém szeress. Amiért nem adtam neked bizalmat, és nem mondtam el. Amiért nem engedlek el. Bármikor bánthatlak, a tudtom nélkül? - nem tudtam eldönteni, hogy ezt most kérdezi, vagy inkább kijelenti. Lenézett a tenyerére, majd összeszorította, és eldugta maga elől, hogy ne is lássa. - Nem akarlak bántani. Azt sosem bocsájtanám meg magamnak. Azt hittem a közeledben minden rendben lesz. De ha tegnap.. - megrázta a fejét, és felállt. - Látom, hogy fáradt vagy. Menj, feküdj le nyugodtan az ágyamba. Én a vendégszobában alszok. - nem várt, rögtön elindult, és becsapta az ajtót.

Magára mérges, amiért el kellett mondania? Amiért ilyen? Nagyon összezavart, azt bevallom de.. Mégis ugyan úgy tekintek rá, mint azelőtt. Lehet én is ugyan olyan beteg vagyok, mint ő? El kéne szaladnom innen. Hiszen nincs biztosíték arra, hogy holnap nem arra kelek, hogy épp belém hatol. Vagy a torkomat simogatja.

Lekapcsoltam a villanyt, és felmentem a szobába. Igaza volt, hulla fáradt voltam, egész este nem aludtam. Mégsem jött álom a szememre, mikor lehajtottam a fejem. Forgolódtam az ágyban, sehogy sem volt jó. Taehyungra gondoltam, mennyire össze van most ő is zavarodva.

Nem tudja, ha felkel, itt leszek-e még, vagy a rendőrséggel térek-e vissza. Nem tudhatta, mit gondolok, csak az a baj, hogy én se tudom. Megbízhatok benne? Képes leszek leállítani őt, ha bekattan, és nekem ront? Kérdések százai zaklatták a már így is háborgó szívemet, amíg fel nem álltam az ágyból.

Rájöttem, hogy én is sérült vagyok, akárcsak Tae. Nem mondom, hogy nem félek, mert hazudni nem akarok magamnak. De bízni akarok. Azzal ellentétben, amit csinált, olyan szépeket mondott. Van egy férfi, aki miattam szeretne megváltozni, és igyekszik is, csak.. Nem megy segítség nélkül. Bízom benne, hogy mióta velem van, nem megy nőcskékkel kefélni, vagy kínozni őket. Valószínűleg ennek a hiánya vetült ki rá tegnap este. Kell valami kompromisszum, ami mind a kettőnknek jó. Talán le kéne feküdnünk. De ezek után.. Merjek egyáltalán mellé feküdni?

Kérdésemet rögtön megválaszoltam, mikor a vendégszobába értem. Tudtam, hogy tudja az itt létemet, még akkor is, ha nekem háttal feküdt. Halkan becsuktam az ajtót, és bemásztam mellé. Kezeimet a hátára helyeztem, fejemmel pedig odabújtam hozzá.

- Tudom, hogy nem alszol. - jelentettem ki, ám ő nem válaszolt. - Csak akkor tudsz elaludni, ha magadhoz ölelsz valamit.

- Ez így igaz. - bólintott.

- Taehyung. Nem fogok félni tőled. Nem akarok félni tőled. - javítottam ki magam. - Jól érzem magam veled.

- Patty, egy pszichopatával vagy összezárva. Én voltam a balfasz, hogy egyáltalán rád mozdultam, és most itt vagy. Otthon kellene lenned, biztonságban.

- Itt is abban vagyok. Nem fogsz bántani. - simítottam végig gerince mentén.

- Nem tudhatod. Indulj ki a tegnapiból. - ami igazából szerintem ma történt.

- Megoldjuk. Keresünk valamit, ami mind a kettőnknek jó, és segít rajtad. Csak kérlek.. Légy velem mindig őszinte. Még ha nehéz is, mondd el. Ne titkolózz előttem. - ezek után pár percig nem szólalt meg. Mintha mérlegelné magában a kérésemet. Aztán meggondolva magát egy hirtelen mozdulattal megfordult, és magához húzott. Fejemet rögtön a mellkasának nyomva találtam, ahogy igyekezett minél erősebben magához passzírozni. Lábaival körbefonta az enyémet, akár egy kisgyerek a párnáját, és felsóhajtott.

- Ha így folytatod, mániákus leszek. Nem foglak elengedni soha, még ha szökni is akarsz majd a közeljövőben.

- Nem fogok. Amúgy meg. - mosolyodtam el, és öleltem át én is, amennyire elértem. - Tudtommal ez a munkád. Visszahozni.

- Hihetetlen vagy. - végre hallottam a hangján, hogy mosolyog. Elégedetten engedtem el magam a karjaiban, és hagytam, hogy elaludjak. Remélem nem csak pillanatnyi megingás volt ez részemről, hogy mikor majd délután felkelek, sikítva meneküljek, újragondolva a dolgokat.

Nem, én nem olyan vagyok. Igaza volt akkor, mikor utánam jött. A menekülés, a sajnálat, nem oldd meg semmit. Tennem kell azért, amit el akarok érni, és nem megfutamodni. Taehyung-nak fontos vagyok, és ő is fontos nekem. Ez fog a szemem előtt lebegni, mikor majd rosszra fordulnak a dolgok.

Délután kettő fele ébredtem fel. Taehyung még mindig előttem feküdt, de az ölelése gyengült, így kicsit hátrébb tudtam húzódni, hogy teret adjak magunkat. Felnéztem alvó arcára, ami most olyan nyugodt és ártalmatlan volt, mint mikor először megláttam. Akkoriban nem tudtam rá figyelni, elvégre az, aki fogva tartott ott állt előttem, én meg egy székhez voltam kötözve. Mégis, mikor eloldozott, megláttam benne valamit, ami rögtön megfogott. A maffiában nem szoktak kedvesek lenni az emberek. Azt hittem, nem fognak nekem hinni, és addig pofoznak, amíg már fogam sem marad. Most mégis itt vagyok, egy férfival, akit jelenleg nem tudok hova tenni, de meg fogjuk oldani. Együtt.